Kultúrsokk Londonban

A mostani bejegyzést több forrásból is megihletett.
Talán kezdem ott, hogy 2011-2012-ben nyelvsuliba jártam, s ott ért első körben a londoni kultúrsokk. Az egyik angol tanuló csoportban volt egy turbános, szakállas fazon, ránézésre azt mondtam volna, hogy pakisztáni. Kifinomultam, stílusosan öltözött és úgy tűnt márkás az órája, meg naná, hogy iPhone tulajdonosa volt. Mikor egyszer megkérdeztem tőle, hogy hova valósi, azt felelte: Németország, Hamburg.
A szemem nem hazudik sose, gondolom látszott, hogy ledöbbentem. Magamban meg is jegyeztem, hogy te úgy vagy német, mint én angol. Semmi közöd a németekhez, csak rád kell nézni.

Aztán persze felfogtam, hogy egykoron valakije, feltehetően a háború után bevándorolt német melósnak, s hát hogy hogy nem, ott ragadt és lett szép, népes család, aminek ő is leszármazottja.
Ami meg nyilván fájt, hogy én, akinek az összes felmenője echte európai és itt élünk jó sok száz éve, milyen kis „csórika” ehhez a „nagy” némethez képest. Nekem még csak iPhonera sem tellett, plusz márkás ruhákra sem.
Azt meg halkan jelzem meg, hogy a srác német állampolgár volt ugye, s valszeg felmenői lévén az adott ázsiai ország állampolgárságára is jogosult, plusz azóta lehet már angol is lett. Én meg összesen egy magyar útlevelet bírok felmutatni…Európaiként. (csak a nyomatékosítás kedvéért írom)

Második eset szintén nyelvsuliból. Kendős, visszahúzódó csajszika. Tőle is megkérdeztem hova valósi. Gondoltam valami Irak szintű ország. Hát persze, hogy nem. „Én holland vagyok” – mondta. Hogy a fenébe van te Holland, magamban ezt is meg kellett emésztenem 2012-ben kétszer is. Nemár, hogy minden ilyen-olyan ember menő nyugat-európai ország állampolgára legyen?
A csajjal kapcsolatban még az volt a számomra totál értelmetlen, mikor mesélte, hogy óra után kint várják a testvérei és kísérik haza. Miért kísérgetnek bátyjai egy felnőtt nőt? Nekem ez nem normális dolog. Ugye. Aztán 2014 körül már megértettem, hogy muszlim nők nem koricálgathatnak ide – oda, mikor kedvük szottyan. Sőt, idegen pasikkal is csak férfi rokonuk kíséretében és engedélyével beszélhetnek. A „hollandok” már csak ilyenek. (ironikusan írom)

Később találkoztam egy Facebook csoport által egy német csajszival (aki tényleg német volt). Valahogy szóba került, hogy náluk milyen nációk és hogy élnek. Ő mesélte le, hogy bizony rengeteg a török. De olyan szintén élnek zárt közösségekben már, hogy németül egyetlen szót sem beszélnek iskolás korúkig a gyerekek. A csaj azt nehezményezte, hogy szerinte nem is akarnak integrálódni, inkább csak elszigetelik magukat sokan a saját népükkel. Ott döbbentem le először, hogy héééé, hát Németországban rengeteg „német”, öreganyai szinten még nem német él. Mivel nem utaztam, nem láttam a világot korábban sose, honnan is tudhattam volna, hogy mi folyik máshol. Németország nem csak a „németeké” már. (Ahogy Anglia sem az angoloké csak)

[Aztán 2013-ban frankfurti átszállás mentünk New Yorkba, 5 óránk volt a gépcsatlakozás között. Volt szerencsénk megnézni Frankfurt belvárosát. Kultúrsokk meg volt. Egyetlen valódi németet nem láttam kb.]

Az utolsó emlékezetes sokk az idén ért az uszodában. Nyáron én éppen befelé igyekeztem, mikor egy tetőtől talpig feketébe öltözött anyuka, fekete kendővel és a szintén feketében lévő gyerekivel meg indulni készült. Londonban mindenféle nép él, nem zavar, hogy kik járnak uszodába és hogyan öltöznek. Ám, mikor egymás között elkezdtek magyarul beszélni, egy pillanatra megállt bennem az ütő. Hogy mi van? A full fekete hölgy, a full feketébe öltözött gyerekeivel magyar?! Hja bizony, hogy az volt. Történetét nem ismerem, de annyit tippelnék, hogy valamikor kiköltözött ide, aztán összejött egy muszlim pasival. (Tudni kell, hogy egy muszlim pasinak automatikusan muszlimok lesznek a gyerekei az anya vallását/nézeteit figyelmen kívül hagyva.) Nem bíráskodni akarok, csak rosszul esett, így látnom őket. (Remélem értitek az érzésemet)
Utána eszembe jutott egy londoni magyar ismerősöm idei megjegyzése: „egyre több Nyugat-Európában, a nem európai kultúrkörből származó apától születő magyar gyerek, s őket hogyan fogadná majd a közvélemény, ha egyszer hazaköltöznének?” 

Cikket azért írtam meg, mert a legtöbb olvasóm magyar, plusz mikor otthon mesélem ezeket a történetek a családomnak/barátoknak, mindig mondják, hogy ezt kéne a blogban írnom, mert ez érdekes és otthon élve nem is tudják elképzelni.

Reklámok

Kultúrsokk Londonban” bejegyzéshez ozzászólás

  1. bagoly37 szerint:

    Az se normális, aki egy muzulmánnak összeházasodik!
    Hát nem lettem vidám ezektől a dolgoktól. Viszont a törökök akkor miből élnek? Hogyan dolgozik, aki nem beszél németül?
    Mi lesz ebből? Azoknak lehet igazuk, akik féltik Európát ettől a sok sötét majomtól?

  2. Nempolkorrekt szerint:

    Rohej hogy a Hataratkelon, ahol ma megjelent a posztod, a pink pocs nevu allitolagos “liberalis europai” nicket valamikor tobbszor is kivagta a bloggazda mert rasszista megjegyzesek tomeget okadta a nemetorszagi torokok ellen, most meg nagy pofaval lerasszistazott valaki aki egyet ertett a posztoddal. Na ennyit a hipokrata polkorrekt idiotakrol. Akkor dontse mar el hogy akar-e a muzulmanokkal egy kozossegben elni, vagy sem.

  3. Kovács István Péter szerint:

    “Az egyik angol tanuló csoportban volt egy turbános, szakállas fazon, ránézésre azt mondtam volna, hogy pakisztáni. Kifinomultam, stílusosan öltözött és úgy tűnt márkás az órája, meg naná, hogy iPhone tulajdonosa volt. Mikor egyszer megkérdeztem tőle, hogy hova valósi, azt felelte: Németország, Hamburg”

    Na vajon ki lehet a turbános? Kérdezném ezt Tőled, hiszen ott élsz Londonban és blogot írsz, így gondolnám az átlag magyarnál egy kisit tájékozottabb vagy.
    Majdnem biztos, hogy egy szikh. https://hu.wikipedia.org/wiki/Szikhizmus
    https://www.google.hu/search?q=Szikh+family&rlz=1C1ASRM_enHU668HU668&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ved=0ahUKEwiT-5SVo5PYAhUBGBQKHSPmCNYQsAQIJg&biw=1920&bih=984
    Az indiai társadalom legmagasabb iskolai végzettséggel rendelkező rétege. Büszke népcsoport, de az angol-indiai kiegyezés után, az államapparátusba legjobban beilleszkedő népcsoport. A leginkább preferált életpályájuk a katonai volt, de a hivatalokban is jelentős a képviselőiknek a száma. Kötelességtudók, megbízható munkaerő. Hivatalosan sosem voltak menekültek, néhány politikai vezetőjüktől eltekintve, mivel általában Indiában is elismerik hozzáértésüket (ha tetszik, Inda zsidói). Nem muszlimok. A Nőknek nem kell kendőt viselni és nem is viselnek (iskolázottak, emlékszel?)
    http://hirhatar.com/new-york-i-rendorseg-nypd-engedelyezi-a-szikh-vallast-koveto-jaroreinek-a-turban-viseleset/
    ” Magamban meg is jegyeztem, hogy te úgy vagy német, mint én angol. Semmi közöd a németekhez, csak rád kell nézni.”
    Miért baj az, ha németnek érzi magát? Nem ezt várnánk egy hozzánk régóta betelepülttől? Persze, értem én! Azt várjuk egy távolba szakadt magyartól, hogy legyen magyar a szívében mindig is, de egy szikh az hogy képzeli, hogy turbánt hord? Jelzem, nem mindegyikük hordja a nagyvilágban. Viszont sokan hordnak öltönyt és a modern világ jelképeit is. Főleg minőségi órát,

  4. Kovács István Péter szerint:

    Tudom! “Ezek a népségek, mind egyformán gondolkodó, elmaradtot, főleg mezőgazdaságból élő, erősen kultúra idegen, a nagyvárosi életstílust hírből sem ismerő, furcsa emberek.” Ugye te nem ezt gondolod!? Nyilván van köztük ilyen. Mint, ahogy a magyarok között is van olyan, aki az ajtó közepébe éll, amikor le akarok szállni egy buszról. Honnan jött? Tanyáról? Amikor tíz-tizenegy évesen lefelejtettem az új camping biciklim a lakótelepen a ház előtt (nyolcvanas évek eleje), másnapra megvolt!!! Tíz év sem kellett és bemásztak az erkélyünkre és többször elloptak dolgokat, farmerkabáttól egy tál ételig mindenfélét.
    Mondhatnám, hogy a vidéki bevándorlók lopták el a dolgainkat. Mondhatnám, csak általánosítás lenne, pedig valószínűleg ez is közrejátszott a bűnözés megugrásában. Mostanában látott napvilágot egy statisztika, hogy Budapest lakosságának a fele kicserélődött az elmúlt 25 évben, természeten, elsősorban vidéki bevándorlókkal.
    Pontosan ugyanígy vélekedtek a magyarokról az USA-ban a 19. század végén, amikor majd 1 millió magyar érkezett egy szűk időkereten belül. (volt egy-két év 1900-1902, amikor a magyarok adták a harmadik legtöbb bevándorlót http://metrocosm.com/animated-immigration-map/) Ők voltak a honky-k (hunky). Egyszerű parasztok. A szó valódi értelmében, de az amerikaiak a szó átvitt értelmében gondolták. A többség első útja vasúton és hajón az volt, amikor elérték Fiumét, majd onnan az egyesült államokat. Földalatti sose láttak. Hogy is?! Hiszen Budapesten sem jártak soha. Ja igen! Budapesten volt Európa második földalatti vasútja, alig elmaradva az USA-tól. Nem értettek szinte semmihez. Egyszerű napszámos volt a többség. Mégis mennyien maradtak ott (1/4-ük visszajött) és sikerült azért megkapaszkodniuk.
    Ha visszatérünk a szikhre, az Ő családja valószínűleg a legtermészetesebb módon, meghirdetett munkára érkezett.

TE MIT GONDOLSZ?!

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s