Emlék: Én a Mirigy showban

Egy ismerősöm a napokban a múltbeli emlékeinket emlegette, s a nosztalgia hevében régi képeket nézegettem. Előkerült egy fénykép az Irigy hónaljmirigy forgatásról. Tévés „karrierem” csúcsán fordult elő velem, hogy statisztaként szerepeltem a showjukban.
A barátnőm ismeretsége lévén sikerült mindez. A TV2-nél egy Hajni nevű hölgy intézte a külsős embereket, szóval aki tudta, ki az a Hajni és tudta az elérhetőségét is, biztos bejutott egy forgatásra az évekkel.

Az első forgatás a belső stúdióban történt. Előre írták, hogy 3 féle felsőt kéne vinni, amin nem annyira látványos egy márka lógója.
Emlékeim szerint olyan 9 körül már meg kellett érkeznünk és kezdődött is a nap. Persze voltak szünetek és nem minden jelenetnél kellett mindenki. Olyankor csak többnyire csendben figyeltünk a háttérből.
Még az elején egy papírt is alá kellett írni, gondolom (mert el sem olvastam rendesen, idő nem volt rá) annyi, hogy beelegyeztem, hogy arcom szerepelhet a TV-ben és egy kis titoktartás megjelenésig.
Egy forgatásról tudni kell, hogy mindig mérföldekkel több a felvett anyag, mint ami ténylegesen látható lesz majd. Vannak olyan jelenetek, amiket ugyan rögzítettünk, de végül ki lettek vágva. Vagy le lettek rövidítve.
A forgatási nap estéig elhúzódott, s mindössze pár másodpercre, ha észrevehető lettem.

A mirigyes srácokról tudni kell, hogy a valóságban is ugyanolyan hülyék, mint a TV-ben voltak. Jó hangulatban teltek velük az órák, poénra vettek mindent.
Ebédkor a TV2 menzáján volt a kajálás, erre kaptunk egy kis utalványt. Nagyon menőnek éreztem magam. Akkor futó műsorokból pár ismerős arc is feltűnt. Illetve abban az időben lett sztár Puskás Peti is, s élőben látni őt, meg duplán menőnek számított.

Nagyon későn értem haza. A poén meg annyi még, hogy ez egy pénteki nap volt. Igazolatlanul maradtam távol az iskolától. Egyáltalán nem bántam, meg, amúgy is alig volt pár óránk aznap. Ennyi belefért bőven.

Második forgatás alkalmából hajnalok hajnalán kellett kelnem, ugyanis reggelre Turára kellett kiérni. Pestről már vittek minket autóval. Ez volt a Hári Péter féle show. A Turai-kastély adott otthont ennek. Baromi hideg volt! Pár hősugárzóval próbálták a benti tereket kicsit melegíteni.
Egy kötött pulóvert kaptunk, egyenruha címén. Nekem már csak a fiús jutott, hát fene bánta. Összesen az iskolai asztalos jelenetnél és egy táncnál tűnök fel a másodperc tizedéig a képernyőn. Így is élmény volt.

A statisztikai munkáról tudni kell még, hogy fizetést nem kaptunk érte. Még csak az utazás költségét sem térítették meg. Kaját vagy kaja utalványt viszont kaptunk, ennyi. A statiszták mind „vak” Mirigyes rajongók voltak, többség ugye csaj. Mindenki boldogan szánta erre ingyen egy-egy napját.
És még ekkor nem is az okostelefonok korában éltünk, szelfik sem születhettek. Az emlékek viszont megmaradtak, s barátságok is kialakultak. Persze halványan megjegyzem, hogy pár csaj között kemény volt a féltékenykedés a „kedvencemet hagyd békén” szituk miatt. Én meg közben szépen elvoltam a háttérben.

Ha újra ott lennék a múltban és újra feljönne a lehetőség, biztos újra elmennék a forgatásra. Ezt nem lehet kihagyni – mondattal.
Megérte, most mondjátok azt, hogy nem. 10 év távlatából is emlegetem azokat a napokat, történéseket. A barátnőmmel is az egyik legszebb közös emlékem marad örökre. Ez pedig megfizethetetlen.

Köszönöm az életnek!

Egy kis megjegyzés.
A Turai-kastély jelenleg zárva van. A kastély falai, ha mesélni tudnának, megelevenedne a múlt. A világháborúban német, majd szovjet főhadiszállásként funkcionált. Később kórház lett. Államosították, iskola működött benne, majd szépen elhanyagolták és jó rossz állapotba került. (Nagyjából minden egykori nemesi birtok erre a keserű sorsra jutott, miután az eredeti tulajdonosoktól elvették erőszakkal)

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.