2017 nyara: Munka

Ohh, 2017 nyara és a munka a következő cikk ihlete. Ha minden rendben van, akkor elég csak „túlélnem” a nyári szünetet a gyerekekkel, plusz nagyjából van egy – két programötletem előre. Az idei nyár azonban más volt. Én mindent lezongoráztam magamban kétszer, s felmondtam a családnál. Az ősz jó időszak új nanny állást találni, szóval a legrosszabb verzióm annyi lett volna, hogy mondjuk augusztus hónapban munkanélküli leszek, vagy még azt követően is egy ideiglenes időre. Bevállaltam.

Mikor azon kaptam már magam, hogy ország – világnak panaszkodom a gyerekekről, sőt már az iskolában is más anyukáknak mondtam ezt-azt. Az meg milyen már, hogy a gyerekük osztálytársáról árulkodok kb. Egy anyuka támogatott is: figyelj, az előző nannyk sem ok nélkül mentek el. Ha úgy érzed, hogy ez a család kezd „tönkretenni” inkább hagyd őt őket, mint húzod tovább.

És végül minden annyira jól jött ki. Pontosan jól, tökéletesen. A családtól szépen augusztussal elbúcsúztam. Szenvedés volt már a július is velük. A fiúgyerek már olyanokkal jött, hogy „jobb lesz, ha eltakarodsz”. Nem ezt érdemlem, na.

És pont véletlen egy korábbi anyuka megkeresett, hogy neki kéne augusztusban pár napra segítség, ráérnék-e. Hogyne érnék rá…hála a jó égnek visszamehettem az egyik nagyon jó családhoz újra. A gyerekek már nagyok 10 & 14. Nem nagyon kell nekik úgy komoly felügyelet, csak ne legyenek egyedül kb, ennyi. Közben az anyuka írt, hogy beleegyeznék-e, ha a barátaik gyerekei is csatlakoznának. Igent mondtam. 3 család 6 gyerekével töltöttem el pár napot augusztusban. Arra kellettem csupán, hogy terelgessem őket, meg ne veszítsem el őket a metrón.

View from Orbit #olympicspark #London #memories

A post shared by (H)anna (@eletemmorzsai_london) on

Az anyuka befoglalt minket egyik nap az Olimpiai park csúszdájára. Az a ronda torony, ami hasonlít egy meggyűrt pohár & szívószál képére, s hozzá építettek egy csúszdát. 16 font egy felnőtt jegy…ennyiért az életben nem csúsztam volna le. De, hogy így elvittem 6 gyereket és engem is befizettek, örültem a lehetőségnek. Nem adott amúgy akkora élményt, nem éri meg a 16 fontot. Bár elmondhatom, hogy lecsúsztam a világ legmagasabbról induló és leghosszabb zárt csúszdáján.

A másik nagyon jó dolog az volt, hogy újra visszakaptam a hitem, hogy nem velem van a baj. Meg mintha csak idegnyugtató szanatóriumban lettem volna, olyan érzés volt, jó gyerekkel lenni újra. És maga a hit, hogy vannak ilyen gyerekek, vannak ilyen családok. Kellett ez a pár nap. Jót tettek velem.

Orbit torony este:

Orbit by night View tower & slide in Stratford #orbitarcelormittal #olympics #London #night

A post shared by (H)anna (@eletemmorzsai_london) on

Augusztus első hétvégéjén egy ismerősöm gyerekére vigyáztam. Már jó időben, tavasz elején megkeresett az ismerősöm, hogy lesz egy hétvége, mikor elfoglaltságaik miatt segítségre lesz szükségük. Persze bevállaltam a 15 hónapos kisfiút. Az ismerősöm nem egy angol szülő, így sokkal lelkiismeretesebben álltam a dologhoz, mint egy sima alkalmi munkához. A tavasz folyamán többször elmentem hozzájuk látogatóba, hogy szokjam a picihez és ő is szokjon hozzám. Illetve, hogy felvegyem a rutinját, a napirendet is. Mire ideért augusztus biztosnak éreztem magam vele. Nyugodtam és határozottan álltam a hétvégéhez. Nagyon édes gyerek, nagyon nyitott, akart tanulni, figyelt és ismételt. Jól telt vele a hétvége, élveztem.

És még az az anyuka is segítségemet kérte, akihez pályáztam állásra.
Tavasszal összebarátkoztam egy cseh lánnyal, aki a suliból egy másik családnál volt nanny. Mikor találkoztunk, mindig beszéltünk picit. És egyszer csak bejelentette nekem, hogy augusztussal ő elmegy a családtól, mert utazgatni szeretne határozatlan időre erre-arra a világban. Okés, gondolkoztam magamban. Miért ne keresném meg az anyukát, hogy van-e már új nanny jelöltjük, vagy akarnak-e egyáltalán valakit. És az első adandó alkalommal, mikor megláttam, megállítottam pár szóra. Elkértem az e-mail címét és elküldtem neki az önéletrajzomat. Tetszett neki az önéletrajzom, s a munkaadó anyukámmal akart csupán beszélni. Felőlem beszéljenek, én már akkor beadtam a felmondásom. Az anyuka, akinél felmondtam referenciát adott, s megerősítette a másik anyukát, hogy nem ők raktak ki, hanem én akartam eljönni. Ez amúgy nagyon kedves dobás volt az ex-családomtól. (Mert sajnos vannak olyan anyukák, akik sározzák a nannyt alaptalanul új potenciális munkaadó előtt féltékenységből.)

Augusztusban került sor a betanulásra és az első próbanapokra is.

Három gyerkőc van 2, 4 & 7. Nagyon jól neveltek és szépen viselkednek, tényleg. Hála, mert különben nagyon nehéz lenne 3 gyerekkel parkba és játszótérre menni. Persze vannak rossz pillanatok is, de kinek nem. A 2 éves kapja a maximális figyelmem, 4 éves a második legtöbb figyelmet, a 7 évest meg nem hagyom el kb.

3 gyerek nem kicsi dolog, s lemondásokkal jár, még valamelyik gyerek részéről is. A 2 éves miatt főleg a piciknek való játszótérre tudunk menni, ami már a 7 évesnek dög unalom. Többnyire csak a fejéből néz ki, vagy rugdossa a labdáját a füves részen.
Olyan is volt, hogy a nagyobbnak való játszótérre sétáltunk el, de akkor meg a 2 éves nem volt boldog, mert nem értette meg, miért nem engedem fel a nagy csúszdára. Kompromisszumok…sőt abból is volt már vita, hogy melyik parkba menjünk ki. Mert a 4 éves másikba akart menni, a 7 éves meg nem. És akkor a 4 éves közölte, hogy akkor ő nem mozdul egy tapodtat sem. 7 éves engedett végül.

A 7 éves koránál bölcsebb, talán azért, mert kisebbekkel van körülvéve és neki kell az okosnak lennie, felelősséget vállalnia a maga szintjén értük.

Az élet nagy problémái meg 4 évesen, hogy ki eszek a piros tányérból vacsorát. Ki iszik a rózsaszín flakonból. Igazi sírások tudnak ebből kerekedni. Ugye felnőttként meg ott állok és hallgatom a nagy gondokat, s kívánom, hogy bárcsak valaha a piros tányér lenne a legnagyobb problémája az embernek. Az elmúlt hetek alapján azon gondolkoztam, hogy feljegyzek pár ilyen nagy problémát, amik felnőttként annyira viccesek, ahogy előjönnek.

És megint az látom, hogy gyerekként a legjobb. Az embert etetik, itatják, elviszik az oviba, iskolába, ahol eljátszogat, stb. A gyerek azt látja, hogy tök szép és jó, könnyű az élet. Kedves óvó nénik és tanárok veszik körbe és minden egyes pici jótettért hatalmas dicséretek járnak. Idilli minden.

Felnőttként meg hajtunk, stresszelünk a karrierünkért, számlákra figyelünk, költségvetést tervezünk, időbeosztást írunk, bevásárlást intézünk stb.stb. Kérdezem én, nem lehetnék újra gyerek? jól ellennék én az oviban gondtalanul. Ja és nyári szünetet is úgy tudnám élvezni. (Következő életemben).

Husss, a nyár elröppent, s közben minden egyenesbe került. Köszönöm az életnek.

Reklámok

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s