Húsvét szombat: Canterbury

Két héttel ezelőtt Canterburyben jártam egy ismerősömmel.
Canterbury az a vidéki település, ahol már minden mászkálós londoni ismerősöm járt. És a Facebookon megosztott képeik hatására nekem is megjött a kedvem.
Már vagy 2 éve szerepelt a bakancslistámon. Most Húsvétkor végre elkapott az ihlet. Megkérdeztem hát az ismerősömet, aki igent mondott és eljött velem.

Canterbury cathedral #daytrip #Canterbury #cathedral

A post shared by (H)anna (@eletemmorzsai_london) on

Felültünk a Victoria állomáson a vonatra és meg sem álltunk Canterburyig. Összesen annyi előismeretem volt, hogy van egy katedrális és van egy szép park a helyi kis folyó mentén.
A vonatról leszállva nem kellett térképet néznünk, csak követtük az emberek. Tucatnyian választották a települést úti célul.

A bevásárló utcán haladva, majd jobbra fordulva elértük a katedrális bejáratát, ahol feltorlódott a sor. Felkapott egy látnivaló, az már biztos.
Mikor korábban apukámat kérdeztem, mit tud Canterburyről, rögtön az érseket említette. Bizony, az Anglikán egyház központja található itt. És még ez mellett világörökségi helyszín is.  

A belépő 12 font. Egy picit talán magas, ha azt veszem, hogy Londontól 1,5 órás vonatútra vagyok. Ami azonban népszerű, azt meg kell fizetni – ez van.
Kiálltuk a sort, s már a hatalmas épületben is találtuk magunkat. Nagyon nagy templom! Ilyenkor ugrik be az kérdés, hogy ezt meg hogyan? Az építészet csodája.
A katedrális igazából olyan, mintha több templom lenne egy nagy templomban. Az alapsorban pedig egy kriptát is fel tudtunk keresni.

Canterbury cathedral - Hungarian leaflet #daytrip #Canterbury

A post shared by (H)anna (@eletemmorzsai_london) on

A bejáratnál magyar nyelvű, nyomtatott tájékoztatóra lettem figyelmes. Menő! Ezek szerint a környéken vagy pont a katedrálisban magyarok is dolgoznak.
Minőségi fordítás volt, nem a google rakta össze, látszott. Én mindig örülök, ha magyar nyelvű nyomtatott anyagokba botlom.  

A katedrálisban és körülette egy jó 1,5 órát töltöttünk el. Ha beültünk volna egy misére, kicsit tovább is tarthatott volna.

Riverside #daytrip #Canterbury

A post shared by (H)anna (@eletemmorzsai_london) on

A nap hátralévő részében a települést fedeztük fel. A középkori hangulatú utcáit és történelmi épületeit. Tetszett, hogy nem franchise rendszerben működő kávézók is vannak.
A folyóhoz is elsétáltunk, ami mellett a Westgate Garden park terült és éppen tulipánok nyíltak. Csodás látványt nyújtott.
Az emberek pedig kint feküdtek a fűben és élvezték a szabad hétvégéjüket. Olyan idilli volt!
Egy újabb hálás pillanatot éltem meg, mert békében élvezhettem a napsütést és szabadnapomat egy cukker kis településen. Köszönöm.

Westgate garden #daytrip #Canterbury

A post shared by (H)anna (@eletemmorzsai_london) on

Szendvicseket és innivalót vittünk magunkkal így most éttermezésre (pubozásra) nem költöttünk pluszban.

A nap költségei:
Vonatjegy Victoriáról csúcsidőn kívül, Network Railcard kedvezménnyel: ~ 20 font
Belépő a katedrálisba: 12 font
Egy kávés ital és üdítők, nasik: 10 font

Külön köszönet ismerősömnek, hogy eljött velem.

U.i.: Szent Ágoston apátság romjait jól kihagytuk…pedig nem kellett volna.

Advertisements

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s