Munkahelyi jó pillanatok

A múltkori írásomban kiírtam magamból a rossz dolgokat a családról. A botrányos helyzetek mellett azért akad néha, egy – egy jó pillanat is, amiket most megemlítenék. Mert minden rosszban van valami jó, és tényleg.

Pár héttel ezelőtt a kislány íróasztalát és mappát rendeztem át. Találtam az egyik mappa alján egy kalap formájú játékfigurát, ami egy játékszettnek egy darabja volt. Nem fordítottam neki különösebb jelentőséget, szimplán félreraktam a polcra. Délután mikor az iskolából hazaértünk, a kislány felment a szobájába. Pár perc múlva kérdőn jött visszafelé, te találtad meg a kalapot?
Kalapot, milyen kalapot? Ja, azt.
Nem tudtam hogy reagálják, most hiszti lesz, vagy miért érdekli ennyire. És nagy meglepetésemre a kislányból valódi érzelmek törtek elő. Örömmel átölelt és megköszönte, hogy megtaláltam azt a vackot.
Sokkhatásként ért egy pillanatra a helyzet. Szóval ebben az undok és főnökösödő őfelségében is van még kedves és gyermeki hajlandóság. Képzeletben egy nagy kő esett le valahol. Az áthatolhatatlan „jégtömbön” egy cseppnyi olvadás történt.

Héten iskolai szünet volt, s egyik este a kisfiú magától összepakolta az általa szétdobált legókat. Azt hittem rosszul látok, mikor a nappaliba benéztem. Mikor megjegyeztem, hogy meglepett, na az már nem tetszett neki. De legalább egy jelzést kaptam, hogy tud ő, ha akar. Csak többnyire ugye nem akar, a rendetlenség csinálás az nagyobb móka, mint segíteni összepakolni.
Mindenesetre nem hittem, hogy ez valaha is be fog következni. Hogy Önmagától pakol össze játék után.

Kedden mondtam a gyerekeknek, ha a házit szépen megírják, lehet egy kicsit játszani az iPad-en. Így sikerült rávennem őket, hogy nyafogás nélkül leüljenek és megcsinálják az iskolai teendőket.
Csütörtökön délután meg már a gyerek jött oda hozzám. Kijelentette, hogy házit szeretne írni és akkor utána játszhat-e iPaden.
Egy pici haladás. Magától akart házit írni külön kérés nélkül, plusz udvariasan meg bírta kérdezni, hogy utána játszhat-e. Eddig maximum az volt, hogy Akarom, akarom, mindig mindent akartak, de nem kértek.  Egy újabb csoda történt hát.

A héten is volt pár Go away-ezés, de már úgy tűnik, hajlanak másra is. Go away udvariatlan és nem hallgatok rá – közöltem velük. Akkor Go away, please. Ilyen nincs, még mindig nem kerek a mondat.
Talán, ha magadban akarsz játszani, akkor a Can you leave the room (please)? kérdést használd. És képesek voltak kimondani értelmesen ezt, sőt rá egy napra már a kisfiú magától mondta, hogy Can you leave the room, please?. Mindjárt más, így már értem.
Több mint 2 hónap alatt ezt is elértük. Bravó.

Annyira más kevesebb mocskot hallgatni. Végre valami pozitív változás bekövetkezett. Reméljük, nem átmeneti volt.

Reklámok

Munkahelyi jó pillanatok” bejegyzéshez ozzászólás

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s