Színházi élmény: Az egérfogó

Február első szombatján színházban jártam ismét. Agatha Christie – Egérfogót néztem meg, ami a világ leghosszabb ideje futó színdarabja. A Guinness rekord díjat is megkapta ezért.
Most 2017-ben elején is teltház volt. Elképesztő, hogy 65 év játsszák és népszerűsége töretlen Londonban.

Az egérfogóra már csak azért is elmennek is az emberek, hogy megnézzék a rekordert. Én is így voltam vele. Kíváncsi voltam, mivel tudják lenyűgözni a közönséget 1952 óta.
A legolcsóbb jegyet vettem meg, amit azt jelenti, hogy a leghátrébb ültem a színpadtól. Hálisten a színház nem óriási, így messziről is mindent jól láttam, hallani olykor azért nem mindent hallottam. A kihangosításon egy picit még finomítaniuk kellene.

Bevezetés
1952. November 25-én tartották az első előadást. Abban az időben Churchill volt az angol miniszterelnök, Truman az amerikai elnök és Sztálin vezette Oroszországot. És Angliában még érvényben volt az alap élelmiszerekre a korlátozott fogyasztás.

Most 2017-ben pedig már a nézőközönség nemzetközi volt, többféle nyelvet lehetett a lelátóról kihallani szünetben.

Cselekmény
Egy nőt meggyilkolnak Londonban és a szálak egy vidéki vendégházba vezetnek.

A vendégház újonnan nyílott és az első vendégeket várják a fogadók, akik a havas rossz idő ellenére is megérkeznek épségben.
Másnap a vendégház hívást kap a rendőrségtől, hogy egy őrmester fog érkezni hozzájuk és működjenek vele együtt.
Innen indul igazán be a történet. A vendégházban bekövetkezik a második gyilkosság.
Lesz-e harmadik gyilkosság? Ki lesz a harmadik célpont? Ki a gyilkos?

Az összes karakter furcsa, s mindenkiből kinézzük, hogy van takargatni valója, vagy akár ő a gyilkos.
De nem minden olyan, amilyennek látszik.
A végkifejletet titok övezi és a végén minket nézőket is megkértek, hogy tartsuk magunkban.

Aki nagyon kíváncsi, saját felelősségre elolvashatja angolul a Wikipedián: ITT

Érdekesség
Az egérfogó nem jelenthet meg nyomtatott formában, amíg a színházban játsszák. Film adaptáció sem készülhet a darabról, amíg West End-en fut.
Az egérfogó jogainak tulajdonosa Agatha Christie unokája, Mr Prichard, aki születésnapi ajándékként kapta ezt Agathától.
A színdarab 1974-ben költözött a St Martin’s színházba.
1999-ben lecserélték a díszletet, egyedül a kandallón lévő órát tartották meg az eredeti tárgyakból.
2002. novemberében a 60. évforduló alkalmából rendezett előadáson Erzsébet királynő személyesen vett részt, majd a végén felsétált a színpadra a színészekhez.
Az egérfogó a határt is túllépte és szerte a világon bemutatták helyi társulattal az adott nyelven. (Sydneytől egész Ázsián át, Európa több nagyvárosát is érintve)

És hogy lesz-e 100. évforduló? Könnyen meglehet. Majd 2052-re megtudjuk.

Mikor kijöttem a színházból, úgy éreztem, mintha látogatásommal a történelem részét képeztem volna.

Advertisements

Színházi élmény: Az egérfogó” bejegyzéshez egy hozzászólás

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s