Karácsony Honolulu: Hostelozás

Honolulu és a szállás. Ahhoz még kicsi vagyok, egyszerű munkás, hogy drága szállásokat megengedjek magamnak. De, ami késik, nem marad el, még az életem során megteremtem rá a lehetőséget.
Honolulu drága nagyon, de nem annyira, mint Miami. Egyes hotelok árai kedvezőbbek, a hostel meg tök jó áron akadt. Tavaly több, mint 500 dollárt fizettem 10 éjszakára, most 9 éjszakára 285 dollárban megállt a dolog. A hostelnál csak annyi az elvárásom, hogy takarítsák úgy nagyjából, normális ágy legyen és rendes WC-k.

A Waikiki Beachside Hostel abszolút meglepetés volt, pozitív értelemben. Egy 8 fős szobába kaptam helyet, de a nagy szoba két légtérre volt osztva, így két emeletes ágy volt együtt csak. Plusz nagy – nyitható ablakok és egy felszerelt kis konyha, saját fürdő is tartozott a szobához. És minden tiszta volt. Első benyomásra nagyon szuper.
Az emeletes ágy is masszívnak bizonyult, kényelmes matracokkal (nem régi ócska vackokkal). Ehhez képest a tavalyi Miami hostel egy nagy túrós, tök gáz – ott ablakunk nem volt.
Az egyetlen kis hibának annyit találtam, hogy függönyt lespórolták. Nem baj, ébresztőt nem kell időzíteni, keltett a nap.

A csajokkal is elégedett voltam abszolút. Egy dél-koreai hölgy aludt alattam, akiről kiderült, hogy 35 éves. Azta! Mást nem nagyon mesélt magáról, inkább kérdezősködött. Már az első nap lecsekkolta, hogy honnan vagyok, milyen munkám van, hogy megengedhettem a nyaralást magamnak. (elég anyagias csaj volt). Neki is tartottam egy rögtönzött felvilágosítást a londoni albérlet árakról. Nem tudom mennyit fogott fel belőle, mivel fontban beszéltem. A csaj amúgy aranyos volt, de roppant értetlen a maga módján. Az angolja meg az enyém kettővel elosztva, plusz úgy tűnt, hogy a rövidtávú memóriája nem jó. Feltett egy kérdést, s 2 óra múlva ugyanazt a kérdést feltette, mintha nem válaszoltam volna korábban.
Mikor a Pearl Harbortól értem vissza, nézett rám, hogy de Obama miatt ma zárva volt. Mondom a látogatóközpont igen, de a múzeum nem. Erre két órával később feltette újra a kérdést, hogy ugye nem láttam semmit a Pearl Harbornél. Ne szórakozz ember!
Amit  viszont nagyon megszerettem benne az az, hogy a bókokkal nem bánt fukarul. Mindig talált valamit, amit megdicsérhet. Nagyon imádtam érte! „Look at you today. You look very pretty” „Your smile is stunning right now” mindig mondott nekem valami szépet.

A mellettem lévő ágyon egy francia csaj aludt, aki szintén a 30-as éveit taposhatta. Elmesélte, hogy tanárként 10 évet dolgozott Peruban. Bizony Peruban! Fél éve meg felszámolta az életét ott és azóta utazgat. Először bejárta hátizsákkal Dél-Amerikát, most 3 hónapot eltölt az államokban, s utána még megy valamerre (még nem volt konkrétum). A dél-koreai persze bekérdezte, hogy miből van rá pénze. Szóval megtudtam, hogy Peruban kötelező a magánnyugdíj számla és a csaj, miután a végleges távozás mellett döntött ugye, beadta a kérelmet, hogy a számláján lévő pénzt utalják át neki. „A nyugdíjamat utazom most el”  – mondta mosolyogva. Ez is megoldás, nem is rossz megoldás.
Különben is még csak 30 x éves, mire 70 lesz még ötször felépítheti a tartalékait.
Ezért szeretem a hostelt, mert találkozom különböző emberekkel, akik élettörténetétől én is nagyot nézek.

A szoba másik légterében egy filippi és egy holland fiatal hölgy kapott helyet. A holland csajt alig láttam, nem is aludt velünk sose. A hostelon belül össze-vissza mászkált mindig pasikkal és valakivel az épületen belül elalukált. A filippi meg egyik este jól kikente magát és másnap kora délutánig nem is került elő. Hogy kivel-merre nekem aztán ahhoz semmi közöm, mindenki szabadon azt tesz, amit akar.
Róluk más egyéb infót nem tudtam meg. A holland csaj úgy szimpi volt, de nekem túl kelletősnek tűnt.
A szobánkba jötték még pár éjszakára japánok és pár dél-koreai is. A japánokkal aztán semmi gond nem volt, rohadtul tettek az ember fejére. Hidegen, számomra nagyon barátságtalanul viselkedtek és hajnali 4-kor már matattak. Korán kelős banda ők. A dél-koreiak legalább aranyosan mosolyogtak és köszöntek. Távozásukkor még az ajtóból is visszaintettek.

A hostelben a többi lakóval meg nem kerestem az alkalmat kommunikációra túlságosan. Nekem nem jött be, hogy este piaparti volt és zene bömböltetés. Nem az én világom ez a tömeges igyunk együtt és szocializálodjunk dolog. Helyette inkább blogbejegyzést írtam csendben.
Hamar feltűnt, hogy a hostelben nem volt korhatár. Korábban olyan tapasztalataim voltak, hogy 40 éves kor volt megszabva maximumnak. Itt meg idős bácsika bottal közlekedett fel-le és x fős szobában szállt meg. Aztán volt egy másik bácsika, akinek meg hallókészüléke volt, ő is 70 körüli éveit taposhatta már. Plusz volt egy hölgy csecsemővel. Na, ilyenhez sem volt szerencsém még hostelben. Láttam még egy 50 körüli házaspárt is. Szóval Elég érdekes volt a népség összetétele. De, semmi negatív tapasztalatom nem volt senkivel sem. Mindenki nyaralni jött Honolulura békével és barátsággal.

Köszönöm a legjobb hostelt élményt valaha!

Reklámok

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s