Az új állásomban (2,5 hete)

babysittingAz ’Új állásom’ cikkre egy ismerősöm megjegyezte: „Ahogy olvastam, ezt a családváltást megszívtad”. Ohh, azért ne ássuk már el most a helyzetet. Totál új vagyok, ilyenkor a gyerekek szeretik a határokat feszegetni, kideríteni meddig mehetnek el nálam, avagy mennyire vagyok gyenge és kihasználható. Szóval, megdolgoztatnak, mert új vagyok. A korábbi állásomban is az utolsó félévben éreztem úgy, hogy végre normálisan szót fogadnak és hallgatnak.
Egy év múlva majd visszanézek és látni fogom a változást, biztos vagyok benne.

A legnehezebb számomra most, a sok negatívizmust nyelni. Azt a sok udvariatlan megnyilvánulást, amit az elmúlt 2 hétben mutattak felém a gyerekek. Napi tucatszor megkaptam a Go away-t, a kisfiú meg napokig vicsorgott rám. Hát, el is gondolkoztam, hogy most egy dobermannra vigyázok, vagy egy gyerekre. Komolyan, nem normális.

Ugye, az elmúlt hónapokban a korábbi családnál olyan jól elkényelmesedtem, totál elszoktam a negatív viselkedéstől és szavaktól. De, ha most ez esik jól nekik, hát csinálják. Csak annyira szomorú, hogy valakiben 6 és 8 évesen ennyi mocsok van…bennem még 20 évvel idősebben sincs ennyi szenny. Egy 6, 8 évesnek tök boldognak és vidámnak kéne lennie, erre úgy viselkednek olykor, mint egy házsártos vény banya. Mi történt velük? Hol van a kedvesség, a pozitivizmus, a szeretet?
Nem is tudják, hogy minden egyes perc, amit visítozással, kiabálással vagy hisztivel töltenek, 60 másodperc elvesztegetett idő.

A két hét alatt a kisfiút már sikerült formálnom, mert bevezettem a díjazási táblát. Szóval, aki Ipad-en akar játszani a hétvégén, az megdolgozik érte. A kisfiú érti, s múltkor már boldogan játszott is. A kislány viszont még nem érett meg a jutalomra. Úgyhogy azért is lehet hisztizni, hogy a másik miért játszhat. Majd rájön, hogy a semmiért nem jár valami – nálam biztos nem. (Hogy hétvégén meg, hogy használja ki a szüleit, az nem vonatkozik rám).

Múlt héten csütörtökön tetőzött a „harc”. A kislányt már akkor mogorva volt, mikor felvettem az iskolában. Aztán hazafelé, ahogy közeledtünk a házhoz, egyre jobban elmérgesedett. Úgy szívatott meg, hogy nem várt be és körbenézés nélkül besétált az út közepére. Hálisten, kertvárosban és mellékutcáról volt szó, pont nem jött autó. De akkor is. Hát, a kabátjánál jól megragadtam és visszarángattam a járdára. Felment bennem a pumpa. 8 évesen tudatosan besétál az útra, mert azt hiszi, hogy ezzel bosszant. Hja, majd ha elcsapná egy autó, biztos nekem fog fájni…Botrány.
Két nagy pofont ott helyben megérdemelt volna. Ezek után már csak tényleg egy kis ráadás volt, hogy egy órán keresztül üvöltött otthon, mint akit tényleg megszállt a sátán – totál elborult elmével. Tépett mindent, ami a kezébe került, dobálózott, csapkodta az ajtókat. Én meg biztattam, hogy gyerünk, gyerünk. Fapofával végigálltam ezt az elfogadhatatlan viselkedést.
Egy órával később aztán, mikor a taknya-nyála összefolyt, meg a hangszála miatt köhögni kezdett, odajött, hogy „Akarom a vacsorám”. Ok, szóval a vihar véget ért. Most az én oldalamra billent a mérleg, szépen közöltem, hogy ebben a házban kedvesek vagyunk és beszéljem hozzám szépen. Nagyszerű. Aki pedig vacsorázni akar, az leül az asztalhoz és vár. Amíg nem látom ezt, addig nincs kaja. Csak hogy tudja, hogy kivel és hogyan viselkedjen.

Egy negyedórával később a nap is kisütött. „Kitisztult” a tudata és este további részében kezesbárány lett. Még a háziját is bevasaltam rajta. Hát ennyi.
A gyereknevelés egy hatalmi harc, mikor bástyaként bírni kell a vihart és várni, míg kisüt a nap.

Megyek hát tovább és most már bízom benne, hogy napról napra jobb lesz. Rajta vagyok és formálódni fognak, megtanulják, hogy nálam merre-meddig van.

Reklámok

Az új állásomban (2,5 hete)” bejegyzéshez egy hozzászólás

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s