5 új szokásom

Képtalálat a következőre: „nature beauty america”Augusztus hónapban olvastam a Varázslat könyvet és a 29 napos „tréninget” követően felvettem új szokásokat (gyakorlatokat), amiket naponta alkalmazok.

1.Reggeli hála
Néha olyan nehéz egy reggelt elkezdeni, olykor 30 percre van szükségem, hogy az ébresztőgomb kinyomásától számítva ki bírjak kelni az ágyból. Ha pedig kinézek az ablakon és szakad az eső, még nehezebb. Vár egy újabb nap. Ahh. Aludnék még. Ám egy köszönömöt így is elmondok. Ma is felébredtem, köszönöm. Kezdődik egy újabb nap, köszönöm. Miután becsukom magam mögött az ajtót, még egyszer: köszönöm.

2.Varázspor hintés
A könyvben olvastam a varázsporról, amivel bárkit be lehet hinteni egy jó kívánság kíséretében. Lehet teljesen ismeretlen is az illető az utcáról, buszról, boltból.
Vagy ha belépünk egy épületbe, lakásba, az ott élőket és dolgozókat is behinthetjük.
Sőt, akár az illető élhet bárhol is, csak rá kell gondolni, ugyanaz a hatás. Ha eszembe jut valami, valaki, hintek.
Az egész gyakorlat elve a minél több jót kívánsz másoknak, annál több jó száll majd vissza rád az Univerzumtól.

3.Megköszönöm a kiadásaimat.
A kedvenc gyakorlatom. Annyi a lényege, hogy minden blokkot hazaviszek, amit a kezembe adnak és csak azután dobom ki őket, miután ráírtam: Köszönöm, fizetve.
Blokkok mellett a banki kivonatra is lehet írni, ha valaki sokat fizet kártyával.
Így adok hálát, amiért a keresetem fedezi a kiadásaimat.

4.Varázskő
Teljesen véletlenül a francia nyaralásomról hazahoztam egy kis követ emlékbe. És ez lett a hálakövem. Minden este a kezembe veszem és a napomat átgondolva keresek egy szép pillanatot. Nem kell egetverő megváltásokra gondolni, ma valaki megölelt – köszönöm. Vagy ma rám mosolygott egy ismeretlen az utcán, jól esett, köszönöm. Minden napban van valami szép pillanat. És utána leoltom a lámpát és aludni térek.

5.Hálalista 10 pont
Vezetek egy hálafüzetet, amibe minden napról 10 jó dolgot lejegyzetelek.

Hálás vagyok a máért, mert sütött a nap, mert elintéztem a bevásárlást, mert ma is pénzt kereshettem, mert rám írt egy ismerősöm, mert egyszerű munkanapom volt, mert ma is rolleztem stb. Nem baj, ha tételek ismétlődnek, a napos időért minden nap hálát adok. Ha szép őszi időjárást élvezhettünk, az is megköszönöm.

Felmerül a kérdés, hogy mi értelme van ennek az egésznek, ugye? Hát, mióta alkalmazom, a gyerekek mintha jobban viselkednének, jó napjaink vannak, s nem fáradok úgy el. Augusztusban pedig pont minden úgy jött ki a beosztásomban, hogy szép bevételeim voltak. Mikor a család elutazott pár napra, egy másik család fullba befoglalt. Így voltak olyan napok, hogy kaptam a szabipénzt, miközben meg teljesen napokat dolgoztam külsősként.
Sőt szeptemberben az is előfordult, hogy valamit el akartam intézni, de nem én akartam ezért sms-t írni, inkább bosszankodtam. Majd mondtam egy köszönömöt, mintha a helyzet megoldódott volna és „véletlen” az illető egy napon belül maga írt rám.
Ezeket az egybeeséseket a gyakorlatoknak tulajdonítom. Plusz a lelkiállapotot is karban tartják. Mert pozitívnak maradni a legnehezebb, még ha pozitív beállítottságú is az ember. A gondolatok olyan könnyen el tudnak menni negatív irányba, főleg ha pl. egy ilyen-olyan hírmegosztást, uszítást látok Facebookon. Így hát aktívan dolgozom azon, hogy hála állapotát fenntartsam. Legalábbis igyekszem.

Hálával teli, szép időszakot kívánok nektek!

Az inspirációt köszönöm az https://egycsipetfahej.wordpress.com blognak.

Advertisements

5 új szokásom” bejegyzéshez ozzászólás

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s