Zarándoklat Marlowban

Szeptember első hétvégéjén Marlowba zarándokoltam. Felkerestem a budapesti Lánchíd kistestvérét.

marlow-uk

forrás: wikipedia.org

Még jó 3 évvel ezelőtt egy középkorú angol úr hívta fel a figyelmem arra, hogy egy pesti hídnak van Angliában egy kicsinyített másolata. Ohh, tényleg. Nem fogott meg különösebben. Később a véletlenek folytán több megosztott cikkben újra találkoztam ezzel az információval. Legutóbb augusztusban osztotta meg egy ismerősöm, mint ’érdekes helyek az Egyesült Királyságban’.
Hol is van pontosan ez a Marlow? Most már elmegyek! Google, google mond meg nékem!
De hiszen, itt lakik egy ismerősöm a szomszéd városban, nemár! Véletlenek játéka. Megbeszéltem hát az ismerősömmel, hogy ellátogatunk Marlowba. Plusz kisebb szemrehányást tettem neki, amiért eddig nem emlegette a híres hidat. „De mondtam többször”. Nem létezik…vagy, nem elég jó marketinggel, s így elsiklottam felette.

Hol is van Marlow?
Londontól nyugatra a Buckinghamshire tartományban található. A google azt okoskodta ki, hogy utazzam vonattal High Wycombe-be és kapjam el a vidéki buszt (800) Reading irányába. Gyenge forgalom mellett 20 perc és érkezés a célállomáshoz. Pontosan így is történt.

Milyen Marlow települése?
Ahh, első benyomáson azt volt, hogy micsoda posh kisváros! Itt is az angol középosztály+ él. A főutcán ilyen „ócska” boltok, mint Jigsaw, Whistles és prémium márkák képviselete (Gucci) várja a vásárlókat. A lakberendezési boltban meg 1200 fontért láttunk mini dohányzó asztalt. Ennyiért már minimum aranybevonattal, ha lehet.
Az ingatlanirodák kirakatánál megállva meg laza kis milliós „falusi” kúriák kínálatából lehet csemegézni. Londontól egy órányi autóútra ugyanolyan árak vannak, mintha a fővárosról beszélnénk.
Feltételezem, hogy az albérletek sem lehetnek akkor olcsóbbak egy cseppet sem.
Egyébként kb. az összes bolt kirakatában kint volt, hogy eladó asszisztens keresnek. (Aki esetleg vidékre vágyik, akad munka arra is)

Egy kisplakát szerint a tartomány legjobban tartott települése Marlow. Meghiszem azt! Nagyon meglepett, nem számítottam ilyen jómódra és tisztaságra sem.

Milyen a Marlow híd?
A látogatásom célja a Marlow híd volt, amit William T. Clark tervezett és a Lánchidunk kicsinyített prototípusa. (Nem összekeverendő a személye Adam (Ádám) Clark-al, aki William tervei alapján személyesen felügyelte a Lánchíd építését-kivételezését, és nincs köztük rokoni kapcsolat sem)

A híd Angliában roppant pici, egy mini makett, ami Temze fölött ível át. (A Temze pedig egy patakszerű kis folyó még itt.) Sajnos éppen felújítás alatt van, nem sok minden látszódik belőle.
A legmeghatóbb számomra, hogy ki van írva magyarul is pár sor „Ez a híd valamint a Budát és Pestet a Duna fölött összekötő Széchenyi Lánchíd William Tierney Clark egyedüli fennmaradt alkotásai”
Meggyőződtem ismét, habár kicsi ország vagyunk a térképen, mindenhol ott vagyunk! (vagy valami kapcsolatba hozható velünk).
Lehet, hogy a helyi lakosoknak csak egy sima összekötő híd a marlowi, de nekem magyarként különleges. Örültem, hogy volt lehetőségem elzarándokolni ide az ismerősöm társaságában.

Egyéb lehetőségek a kisvárosban: Temze melletti parkban séta, piknik plusz egy kávé/ebéd vagy vacsora a helyi éttermek valamelyikében. Illetve Marlow mellett egy erdős rész is húzódik, túrázni is lehet.

Marlow híd pontos címe: High St, Bisham, Marlow SL7 1RG

Summery in English
Marlow is a lovely countryside town and it has a bridge. It looks like a usual bridge, but for a Hungarian it is special. This bridge is the little brother of the famous Chain Bridge in Budapest. The same architect designed them both. 
For me visiting this bridge was unique

Advertisements

Zarándoklat Marlowban” bejegyzéshez ozzászólás

  1. hajdulaszlo szerint:

    Elgondolkodtam, hogy Londontól egy órányi autóútra. Ott olyan erős a főváros hatása és persze más gazdaságilag erős nagyvárosoké is, hogy a vonzáskörzetüket is erősítik. Amit tapasztaltam, hogy nem gond hétközben akár napi 200 kilómétert is ingázni. Itthon 100 km a fővárostól már teljesen már világ.

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s