Megnéztem Matthew Perry-t a színházban

Múlt hét vasárnap a tengerpartról hazafelé a vonaton elkapott az ihlet. Ohh, tudtam, hogy Matthew Perry a Jóbarátok sztárja egy londoni színdarabban játszik, csak nem terveztem megnézi őt. Valamiért még is másnap jegyet vettem. A jegyárak 45 fonttól kezdődtek, ennyit tuti nem adtam volna ki Perry-ért, mert annyira nem vagyok nagy Jóbarátok rajongó. Ám véletlen a szerda esti előadásra a megmaradt egyetlen szabad helyet leakciózták 29 fontra. Na legyen. Ez a hely pont rám várt – egy őrült nőre, mert tényleg ki az, aki csak úgy utolsó pillanatban bevásárol egy utolsó jegyet.

Szerdán munka után már robogtam is a belvárosba. A Playhouse színház a Temze északi oldalán található London Eye-al szemben nagyjából.
Felvettem a jegyem, elfoglaltam az ülőhelyem és vártam a kezdést.
Nem néztem utána, nem tudtam, mire számíthatok. És hát, meglepődtem. Egy mindössze 4 színészből álló darab volt, amiben Matthew Perry egy alkoholistát alakított. Vagyis a haja többnyire csapzottan lett befésülve és gesztikulálva, néhol alpári módon mondta az adott jelenetben a szövegét.
Frankó, mert nagyon nem így képzeltem a „poénembert”. Az eladásban minden 10. szó egy káromkodásból állt, ami érhető tekintettel az alkoholista karakterre, de tőlem ez a fajta beszédstílus még így is messze állt.

A történetben 2 férfi barát elment egy bárba, ahol 2 barátnővel (egy vegyész és egy prosti) megismerkedett. Innen indult a bonyodalom, vagyis a tipikus csaj és kontra pasik szituációk.
A prosti viszonyba bonyolódott Perry darabbeli énjével. Csak egy pici bökkenő, működhet-e a szitu, ha egy nő a testével keresi a kenyerét, miközben párkapcsolatra vágyik? Az elején megegyeztek, hogy „Én nem faggatlak az alkoholizmusról, ha te sem faggatsz a prostis életemről”. De meddig mehet ez így tovább?
Közben a másik párnál egy pozitív terhességteszttel felborult a világ. A csaj mindenképp meg akarta tartani, a pasi meg csak rábólintott, neki mindegy alapon. A helyzet annyiban érdekes, hogy ő pont olyan férfi karaktert testesített meg, aki a sok mindenben benne van, de magától az életben nem kezdeményezne vagy mondana igent típus. Nem papucs, hanem egy nagy gyerek, aki azt várja, hogy a nő vezesse. És hány pasi van ilyen! Én is úgy gondoltam, de megvártam, míg te kimondtad – tipikus esete.

Jött hát a baba kicsit körülményesen a párhoz, miközben a prosti is rendezni próbálta a helyzetet „Perry”-vel. Megegyeztek hát, hogy egy hónapot adnak egymásnak. „Én új állás után nézek, ha te pedig képes leszel az alkoholproblémáddal szakemberhez fordulni”. 30 nap? Vajon összejött nekik?
Mivel a színdarab egy komédia volt, igen, muszáj volt happy end-el végződnie.

Az megszámlálhatatlanszor elhangzó f*ck you szó mellett azért egy rakás humor is el volt rejtve a darabban. Úgy szívből fel lehetett kacagni sokszor, bár nagyon kellett figyelnem, mert itt-ott durván hadarva hangzott el az angol szöveg. Pár poén így elcsúszott sajnos, mert hát, így alakult – nem anyanyelvem.

Az End of Longing (Vágyakozás vége) komédiát maga Matthew Perry írta a 30-40 éves ’jóbarátok generációnak’, akiknél mindennapi téma a kapcsolatot, párkeresés és családalapítás. A darabon nagyon sokat dobott, hogy ő maga is játszott benne, különben szerintem veszteséges lett volna. Így meg teltház volt.
Mikor először feltűnt a színpadon ujjongtak és tapsikoltak az emberek. Szóval személyével eladta a színházi előadást. Jól tette.

Az estét úgy értékelném, hogy juhiiii láttam Matthew Perry-t élőben, de nagy! Köszönöm London.
A darabot kb. élveztem, de a Charlie és a csokigyár magasról verte a szememben. A színház is tetszett, mert aranyos kis pici volt belülről. Továbbá örültem, hogy középosztálybeli angolokkal volt lehetőségem egy légtérben lenni pár órát.

Szőrösszívűen 6/10-re pontozom az estét. Bár a mini levezető séta rádobott nem keveset. Az Embankment hídon a London Eye-t csodálva búcsúztam aznap a belvárostól.
U.i.: A színdarab május 14-én intett búcsút a londoni közönségnek.

Advertisements

Megnéztem Matthew Perry-t a színházban” bejegyzéshez ozzászólás

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s