Tavaszi pillanataim – Habfürdő blog játék

A Habfürdő blog meghirdetett egy játékot Tavaszi pillanat címen. 9 témába rendezett képpel (képekkel) lehet jelentkezni a játékba. A felhívást már korábban láttam, de a teljes szabályzatot ma olvastam el pont.
Mióta pedig megvan a rolleren, megyek össze-vissza, fel-alá Londonban minden szabad hétvégémen és hétközben este, ha van energiám és kedvem, valamint szép az idő. Több tucatnyi pillanatot örökítettem meg az elmúlt 3 hétben. Nagyon boldogan osztom hát meg most veletek Réka kihívása alapján az tavaszi élményeimet.

  1. Parkban
    Ohh, azonnal eszembe jutott a Hampstead Heath és London kilátója: Parliament Hill. Persze a panoráma is szép, de a fuvolán játszó srác annyira feldobta a hangulatot. Kiült 2 hete vasárnap délután és háttal az embereknek, csak úgy a természetnek játszott a hangszerén. Megjegyzem, hogy nagyon ügyesen! Annyira oda illett a parkba, jó volt hallgatni és ott lenni.
    5. fuvolazo sracMeg is beszéltük ismerősömmel, hogy ennek a srácnak megbízást kéne adni, hogy rendszeresen kijárjon fuvolázni ide.
  2. Tavaszi hangulat
    Vasárnap a kedvenc londoni mediterrán városrészemben jártam: St Katherina Dock. Egyszerűen szeretem. Minden ismerőmet már elhoztam ide, mert ezt mindenkinek látnia kell. Itt mindig a Földközi-tengerhez képzelem magam. A nap már annyira sütött, hogy az idilli meleg látszatát megadta. A kecses vitorlás hajó tükörképe pedig tisztán látszódott a vízben. Késő tavaszi hangulatot adott nekem, bár gondolatban már a nyári pihenésen jártak a gondolataim.
  3. Séta
    A virágzó fasor a legszebb hely tavasszal. Teljesen véletlen fedeztem fel szerdán rollerozás közben. A nap már lemenőben volt, jobbról még besütött.
    3. viragzo fak Éppen egy házaspár jártatta a kutyáját a fák között sétálva, mikor elkaptam a pillanatot.
  4. Virág
    A St James’s parkban gyönyörűséges tulipánmezőt tudtam a hétvégén megcsodálni. Minden évben elámulok rajtuk. Most nem azért, de milyen okos az a kis hagyma. Hogy tudja, mikor kell kinőnie, és az összes hagyma is összebeszélt, hogy pontosan egyszerre bújjanak ki.
    9. tulipanokA kertépítőknek pedig dicséret, mert annyira esztétikusan és szimmetrikusan ültették el hagymákat a Földbe.
    A kép semmit sem ad vissza az élőben tapasztalt látványból.
  5. Szerelem
    Ugye, mert a tavasz a szerelmesek évszaka. És idén nekem is lett egy szerelmem, március közepén megvettem a rollerem. Azóta szinte elválaszthatatlanok vagyunk. Hétvégén együtt lógunk, hétköznap munkába járunk. Ritkán pedig este is hajtunk egyet levezetésképpen. Imádom.
    Itt éppen a Kensington palota előtt voltunk. Ez a „szerelem” pedig új kapukat is megnyitott előttem, Londonban teljesen új városrészeket fedeztem már fel. Kinyitotta számomra a nagyvárost.
  6. Tavaszi idézet
    Vasárnap hazafelé az Earls court metróállomásnál a képembe sétált ez a plakát. Köszönet a Londoni Tömegközlekedési Vállalat munkatársainak, akik mindig egy csipetnyi jót igyekeznek az ember napjába csempészni. Abszolút telitaláló idézet.

    „Az elméd egy kert. A gondolataid a magvak. Növeszthetsz virágokat vagy gazt”
  7. Színek
    Éppen pár napja hasítottam keresztül Wimbledon parkon. Húsvéttól már ismét oktatják a gyerekeket vitorlázni és kajak-kenura is. Szerintem ezeknél a színes kajakoknál aligha találhattam volna szebb színeket kifejező képet. Számomra a Wimbledon park tava egy kis Balaton, mert a vitorlásokról nekem a Balaton ugrik be először.
    1. kajakÉs végre elfogyasztottam az idei év első Snog desszertjét is, vagyis itt a tavasz. A Snog 0% zsírtartalmú fagyasztott joghurtot árul, amire feltéteket kérhetünk. Most színes macikat, málnát és csokis brownie-t választottam, nyakon öntve karamellás öntettel. Elég színes lett szerintem.
    10. snog
  8. Önbizalom
    Nehéz erre képet találni, így a tegnap készült selfie-met hoztam. Most, hogy sütött a nap, nem raktam a bőrömre semmit sem, hadd fogja meg egy kicsit a nap (már ha van annyi ereje). Illetve a pici szeplők is láthatóak már valamennyire, bár régebben szeplősebb voltam. Szerintem a szeplő szépíti az embert.
    6. selfieA mosoly legyen mindenki legszebb sminke, ha javasolhatom.
  9. Virágszirmok
    Nem vagyok egy fotós zseni, a legnehezebb jó kamera nélkül a virágok szépségét elkapni. A Kyoto kertben, a Holland parkban ezt az erős pink virágot megálltam megcsodálni. Elkapta tekintetemet, mert olyan kis impozáns volt.
    7. viragszirom+1. Láttam olyan pillanatot is, amiket nem tudtam megörökíteni, de lelki szemeimben elraktározódtak.
    – A fiatal házaspár, akik egymás kezét fogva sétáltak. A feleség a szabadon lévő kezét a pociján tartotta. Ránézésre 6 hónapos kismama lehetett. A pár összképe bizakodó nyugodtságot árasztott. Látszott rajtuk, hogy szeretettel várják a nyár körül várható picit.

Köszönöm Rékának, hogy meghívást kaptam a játékba.
További csodálatosan szép tavaszt kívánok mindekinek!

U.i.: A blogom tárhelye miatt a képeken kicsinyítenem kellett, így minőségükből is vesztettek. Nagy felbontásban viszont mindegyik megvan nálam.

Reklámok

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s