Nagypéntek – Utazás haza

Húsvét alkalmából hazalátogattam Magyarországra.
Mindig izgalommal várom az otthoni kiruccanást, bár furcsa érzés turistának lenni a saját hazámban.

Pénteken hajlani 4 előtt elindultam az albérletből a reptérre. Éjszakai busszal beutaztam a belvárosba. Mivel reggel nem volt forgalom a buszom előbb jött jó pár perccel. Mikor megláttam a főúton közeledni, kénytelen voltam egy gyors sprintet lenyomni a buszmegállómba. A sprint felért egy méregerős kávéval. Boldog voltam, hogy nem késtem le, mert a reptérre menő járatott el kellett érnem.
Reggel 4-kor a Victoria buszpályaudvar egy csövestanyának felelt meg. Emberek a földön aludtak párnaként használva a bőröndjüket. De nem utasnak, hanem inkább hajléktalannak tűntek, vagy olyan bevándorlónak, aki végül az utcán kötött ki. Nem volt túl bizalomgerjesztő a várakozó légtere.

Egyszercsak a semmiből előkerült egy hostess hölgy: Ki vár a lutoni járatra?
Én – feleltem, de még 20 percem van indulásig. Menjen csak ezzel nyugodtan, arra a buszra szálljon fel – mutatott.
Igen is, értettem! És már robogtam is a reptérre.

Ohh, Luton reptér. Mennyire nem szeretlek! Pici és hatalmas tömeg. Egyszerűen annyi az utas, hogy nem bírja el.
A biztonsági ellenőrzésnél of course, hogy becsippantam. Így reggel 6-kor egy gyors ingyen masszást kaptam. A kis bűnös pedig a bizsu fülbevalóm volt. Hát ennyire érzékeny az a detektor kapu!

Az újságosnál egy Hello magazint vettem unaloműzés végett. Erzsébet királynő mindjárt 90 éves lesz. A királyi család tagjai a Hello-nak elmesélték, hogy micsoda nagyszerű királynő ő, aki szülőként, akár nagymamaként is remekül helyt áll. Csillámporhintés az egész, mert nyilvánvaló, hogy semmi rosszat nem mondanának, meg nem is mondhatnának persze.
Tovább lapozva pedig megtudtam, hogy Jamie Oliver 5x apa lesz augusztusban. Nekem nagyon szimpatikus ő. Le a kalappal, ahogy Angliában és a világon a helyes táplálkozásért kampányol. Legújabb kezdeményezése a cukoradó Angliában. Az egészségtelen, szénsavas üdítőkre szeretne egy extra adót kivetetni, majd a befolyt összeget a helyes táplálkozás iskolában történő tanítására fordítani. Zseniális! Maximálisan támogatom.

A repülőm, mint ahogy általában a fapados gépek, alap, hogy kis késéssel indult.
Nem hiszitek el nekem, de egy nagyon távoli ismerősöm jegye szólt mellém. Egy olyan srácé, akivel 15 évvel ezelőtt hittanra jártam. Loool. Hihetetlen, hogy az emberek életútjai milyen módon tudják sok-sok év után keresztezni egymást.
Múlt héten viccelődtem is, hogy mindig van ismerősöm a Budapestre tartó gépen (véletlen és tényleg mindig van).

Budapesten 45 perces késéssel landoltunk másodszorra. Elkezdtük a süllyedést, pilóta bemondta, hogy landolás. Majd hirtelen a gép nagy sebességgel újra felfelé kezdett emelkedni. „Hölgyeim és Uraim! Ez egy teljesen szokványos dolog, most átstartoltunk a reptéren. Valamilyen körülmény miatt még sem tudtunk most leszállni. Teszünk egy kör és 15 perc múlva egy másik pontról újra próbálkozunk” – szólt a hangosból a pilóta. Hát lehet neked szokványos, de a gyomrom az erőhatások miatt lejtett egy kis táncot, s elkapott hirtelen a hányinger. Basszus. A tudatos lélekjelenlétemnek és a tudatos figyelemelterelésemnek köszönhetően végül nem dobtam ki a taccsot.

Sikeresen leszálltunk. Juhéééé. Aztán ugye kezdődött az újabb sorban állás. Nem tudom hány gép landolt előttünk, velünk egy időben, de a tömeg beállt az útlevél ellenőrzés előtt. Felkapott Budapest. Iszonyat sok turista érkezett Húsvétra hozzánk.

Végre kiértem. Bejelentkeztem a fuvarnál és újabb türelmes várakozás következett.  Sofőr bácsi gyere, mert éhes vagyok és már 1 óra – magamban megjegyeztem. Közben figyeltem a rendőröket, akik éppen dolgoztak a reptéren. Ferihegy laza hely, konkrétan 2 fiatal rendőr bement túró rudit venni az érkezési kapunál lévő Spar-ba. Majd sejtelmes mosollyal elsétáltak előttem. Mint két nagy gyerek, akik azt hiszik, hogy rossz fát vettek a tűzve. Végül is lebuktak. Én láttam, hogy munkaidőben beosontak nasiért. Míg vártam a kisbuszt, jól elszórakoztam hát a rendőröket figyelve.

És huss, már suhantam is a belváros felé. A sofőr bácsi egy 50 körüli úr volt, akivel naná, hogy elbeszélgettem egy kicsit. (Úgy sem bírtam volna ki, hogy ne).
Beértünk a Ferenciek terére, én kiszálltam.

Kezdődhetett a turistáskodás! Isten hozott Budapesten!

Reklámok

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s