Nálatok ki iszik? – az alkoholizmus

A héten az általam olvasott blogokon több társadalmat érintő cikk is megjelent. Volt, aki írt a nőkről és a női nemi szervet érő elnyomásról és negatív szóhasználatban való felhasználásáról. Volt, aki pedig arról írt, hogy házon belül mik is zajlanak családokban: veszekedések, repülő tányérok és üvöltözésbe torkolló viták. Nekem pedig a cikkek alapján egy újabb téma ugrott be: a családon belüli alkoholizmus.

Néha beszélgetések alkalmával, ha oldódik a hangulat és szóba kerül az alkohol, bizony szinte kivétel nélkül mindenki tud hozni egy személyt a családjából, aki évekig, hónapokig, vagy még mind a mai napig ilyen – olyan szinten az alkohol rabja. 

Annyira szomorú, hogy létező problémáról van szó, de mindenki inkább hallgat, miközben a pia meg szedi áldozatait, családokat tesz tönkre.

Az én rokonsági körömben többeket vitt el a szesz. Meghaltak, s néha családtagok kilátogatnak a sírjukhoz, de még mindig mindenki úgy tesz, mintha „véletlen” távoztak volna az élők sorából.

Azonnal Keresztapukám ugrik be, aki szépen, lassan zugivóként elitta a máját, s már 98 óta nincs köztünk. Elég fiatal voltam még akkor, így én nem fogtam fel, hogy mi is történik vele. Sőt. Úgy gondoltam, hogyha a Keresztapu szereti a Napoleon szeszitalt, akkor váljék egészségére. Én vizet iszom, ő Napoleont, nincs ebben semmi különös. 9 évesen ilyennek láttam a dolgokat.
És nincs egyetlen olyan emlékem sem, hogy csúnyán viselkedett volna. Meghúzta az üveget, de azt sem előttem, s elvonult a szobájába. „Keresztapu fáradt” – szerintem ezt mondták nekem. Akkor hagyom pihenni. Nem probléma.

Csak, hogy kicsit tovább bonyolítsuk a helyzetet, szerintetek ki volt az ’alkoholfutár’? Ki volt az a személy, aki naponta/kétnaponta a boltból hazavitte a piát neki? Én meg a tesóm. A kisboltos tulajdonossal le volt beszélve, hogy megyünk az italért, aki már várt minket és pult alól papírba csomagolva átadta nekünk azt. Keresztapu a futárszolgálatunkért cserébe mindig adott plusz pénzt Sportszeletre. Gondolhatjátok, hogy én meg a tesóm roppant szorgalmasan jártunk a kisboltba.
Nekem ez csak egy szívességnek tűnt, amiért jutalmat kapok…Nem tudtam, hogy a mi általunk cipelt pia teszi tönkre a máját.
A szüleim pedig tudták, hogy mi megyünk a Napoleonért, de nem zavart senkit sem.
A Keresztapu pedig nagyon hamar elment, feladta a szervezete.

Most felnőtt szemmel egyetlen egy dolgot nem értek, amit már szóvá is tettem a családunkban. Emberek! A rokonunk az orrotok előtt itta szét magát, s ti közömbösen végignéztétek. Valaha bárki is egyáltalán próbált vele elbeszélgetni, hogy mi a probléma, miért kell neki a Napoleon naponta?
Nem?! Jobb volt tudni és úgy tenni, mintha nem tudnánk, hogy mi történik?
Ne menjetek el a közeli és szeretett rokonotok mellett „vakon”, ha súlyos problémával küzd, s az alkohol az egyetlen menedéke.

Anyukám unokatesójának a férje is elitta azt, amit csak ellehetett. Ő volt a Pali bácsi, aki amúgy minden találkozásunkkor teljesen normálisan viselkedett még részegen is. Ő az a típus volt, aki piásan kifejezetten vicces volt. Egyszer vendégségben voltunk nála, persze délutánra felöntött a garatra, s a panel negyedben, ahol laktak, volt lent egy kosárlabdapálya. Suli után játszottak a fiatalok, de Pali bácsi szerint túl hangosak voltak, s kiállt a teraszra, elkiáltotta magát: Idő van! Húzzatok haza!
Én meg a tesóm pedig nevettünk rajta, mert még mindig alig múltam 10 éves, s jó poénnak tűnt a bácsi viselkedése.
Pedig, ohh, mai szemmel nagyon nem volt semmi mulatni való rajta. Nagyon nem. Inkább óriási problémák voltak vele is. Több mint 10 éve, ő is csak alulról szagolgatja az ibolyákat.

Apukám felmenői közt faluhelyen szintén akadt egy két nagyon piás rokon. Nem tudom pontosan milyen családi kapcsolatban volt egy bácsi, aki egy nagy össznépi lakodalomban x évvel ezelőtt az asztalnál folyó pletyizésnél került szóba. „Ő olyan ember volt, hogy ha ivott, menekült a falu” Állítólag felakasztotta magát végül. De, hogy ez a bácsi konkrétan falun mit művelt piásan (kit vert?), mindenki hallgatott. Jobb is, mert szerintem mindenki csak végleg elfelejteni akarta őt.
Hihetetlen szomorú.

Az alkohol pedig még mind a mai napig „visszajár” a családomba. Vagy egy rokonom, aki évekig minden egyes szabadnapján részegre itta magát. Olyan részegre, hogy járni nem bírt sokszor. Olykor itt-ott-amott kellett őt összeszedni, mert „leült”. Ez történhetett a járdán, kertben, s november végén nagyon nem poén, ha véletlen éjszakára ott maradt volna.
Vagy ha éppen még tudott járni, s jól összeveszett a családtagjaival részegen, beült a kocsijába 11-kor, éjfélkor és elment autókázni K.O. állapotban. A családtagok meg közben elimádkozták a rózsafűzért oda-vissza aggodalmukban, s nem gyakran okozott rossz vagy álmatlan éjszakát az aggódás miatt. Szerencsére ez a rokonom mindig hazaért épségben, a kocsi is mindig sértetlen maradt, DE akkor is veszélyt jelentett magára és az éjszakában vezető többi autósra is.
Egy-egy ilyen éjszaka túlélt éjszaka után azért sokszor rosszul volt, mert a fagyi visszanyal. Szervezet beintett, hogy nem esett jól a tegnapi pia mennyisége. És ezt ment évekig.

A saját családomat nézve, egyszerűen nem tudom hány generációnak kell még felnőnie, hogy végre azt mondhassam ’alkoholmentesek’ lettünk.

Remélem a testközelből sajnálatosan megtapasztalt példák rám egy életre nevelően hatottak, s remélem, hogy sose foguk az alkoholhoz nyúlni egész hátralévő életemben, ha valami problémám lesz. (Majd valaki dörgölje ezt az írásomat az orrom alá, ha meginognék)

Kérek mindenkit, hogy gondolkodjon, s figyeljen rokonaira, mielőtt túl késő lenne, s az alkohol véglegesen győzne.

Reklámok

Nálatok ki iszik? – az alkoholizmus” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Eszter szerint:

    Ez érdekes dolog, mert nekem meg az első szerelmem ivott, és én 20-22 évesen nem értettem, hogy nem ülhetünk ki meginni egy pohár bort heti egyszer a borospincék elé, mert ő vagy 6 litert iszik, vagy semennyit. Még évekkel később is próbálkoztam, hogy csak koccintás, kulturált borozás, egy korsó hideg sör nyáron… aztán megértettem, hogy ő alkoholista, és egy alkoholista vagy iszik, amíg bír, vagy józan marad. Azóta már nem iszik, de már tudom, hogy akinek alkoholproblémái vannak, azt nem kínáljuk szesszel… A keresztapád sztorija nagyon húzós, hogy ilyenkor a mit sem sejtő gyerekek hordják a piát, és ezzel tesznek rosszat akaratlanul is (persze nyilván részletkérdés, ki hordja). Szomorú nagyon. 😦

    • blaci200 szerint:

      Pontosan így van, az alkoholizmus lényege, hogy nem tud kulturáltan inni. És nem, alkoholistát nem kínálunk, sőt, érdemes megbeszélni vele, hogy nem gond-e neki, ha isznak a környezetében. Főleg az elején, vagy vissza-visszaeső alkoholista esetén veszélyes.
      A poszthoz: alkoholmentesnek nem biztos, hogy kell lenni, az emberek nagy része tud normálisan inni. A másik, hogy az alkoholistának nagyon nehéz segíteni, amíg maga nem akar változást. Két dologgal viszont lehet nehezíteni az elhatározását: az egyik a bűntudatkeltés, hiszen arra piszok jól lehet inni, ha szaralaknak érzem magam, a másik meg a palástolás, a “nem is alkoholista, csak néha iszik, de hát ki nem” mentalitás a környezetben.
      Sajnos, főleg vidéken, az alkoholizmus természetes dolognak számít – mármint a piálás maga, de ha valaki azt mondja magáról, hogy alkoholista, ezért nem iszik, akkor megvetés éri, a kocsmában fél- vagy egészen részegen rajta köszörülik a nyelvüket, hogy a Józsi/Jolán alkesz, képzeld.

      • Eszter szerint:

        Igen, nekem évek kellettek, hogy összeálljon a kép. Ma már ügyesebb lennék. A 6 liter nem költői túlzás, az “a lámpás”, a legnagyobb kiszerelésű flakon. Azt elszopogatta 3-4 óra alatt, aztán ment az éjjelnappaliba újabb üveg borért. Miközben én egy üvegnyit (7dl), ha ittam a buli kedvéért. Aztán hajnalban még vett egy “kétdekás” vodkát, hogy ne legyen másnapos, bulizott délig (én már otthon aludtam, ő akár egyedül otthon is tolta, de a legtöbbször talált rá cimborát), aztán már olyan szar lett volna kijózanodni, hogy folytatta még egy, nem ritkán két napig, és közben senki sem tudta pontosan, hogy hol van, vagy ha igen, abban nem sok köszönet volt.

        Nekem szerencsére a szervezetem nem bírta ezt az iramot: ha én pénteken ittam (tizedannyit, mint ő), kizárt dolog volt, hogy rá tudjak nézni a szeszre szombaton vagy vasárnap, nem is értettem, hogy lehet megállás nélkül napokig inni, pár óra alvással legfeljebb. Mindig azt mondta: “Csak hadd legyen a kezemben, még nem bontom meg”, és agresszív lett, ha eltettük előle a piát. Aztán azzal érvelt, hogy meleg volt, szomjas volt, csak azért ivott ennyit (brutális mennyiségeket), végül pedig azzal, hogy csak azért iszik, mert különben nagyon másnapos lenne, muszáj “egy kicsit” tehát. Mikor már jelentősen megnagyobbodott a mája, észbe kapott, és leállt, azóta színjózanok a szilveszterei és húsvétjai is, pedig rengetegen kínálják.

        • blaci200 szerint:

          Elég tipikus. Az viszont durva, hogy kínálják. Mármint ha olyan kínálja, aki tudja, hogy nem iszik. Persze nagyobb társaságban miért tudná mindenki?

          • Eszter szerint:

            Nem véletlen. Én azt látom, hogy azok szoktak erőszakosan kínálgatni, akik maguk is túl sokat isznak, és ezzel nem hajlandóak szembenézni. Amikor egy volt ivócimbora leáll, az emlékezteti őket saját túlzásaikra, és ezért inkább fizetnének, csak igyon továbbra is a másik. Ez nagyon megnehezíti a leszokni vágyók dolgát.

  2. Chistine szerint:

    Nekem a szüleim voltak alkoholisták. Kocsmák, presszók, borozók padlóján nőttem fel. 12 éves koromban tudatosult bennem hogy mit művelnek és hogy a pia mindig fontosabb lesz mindennél. 17 évesen tudtam elköltözni otthonról. De sikerült még ez után is pár “szép” emléket szerezniük. Pl. mikor először vittem hozzájuk a fiam látogatóba (addig mindig ők jöttek hozzám) anyám első dolga volt hogy elsétált a fiammal a kocsmába eldicsekedni milyen helyre kis unokája van neki. Aztán csodálkoztak hogy miért nem akarózunk látogatóba menni.

  3. balazsisandor szerint:

    Ez egy “nagyon jó téma”.
    Épp a napokban gondolkodtam hasonló témájú bejegyzésen.
    Egy nagyon közeli ismerős, (egy, 1 éves kisfiú apukája), “lendült bele.
    Most meg kellene ítéljem ugye?
    De akkor valójában saját, úgy 15-16 évvel ezelőtti énemet kellene szembe köpjem, hiszen akkor én is ugyanazt csináltam…
    (ez az éretlen felnőttek próbálnak gyereket nevelni eset).
    De nem ítélhetem el.
    Senkitől nem vehetjük el a tapasztalás jogát. Ha ezt akarja megtapasztalni, akkor ezt.
    Amíg nem akar változtatni, addig nem tehetünk semmit.
    Vagyis tehetünk, de felesleges. Visszaesik.
    Kb. 11 éve egyik napról a másikra letettem a poharat.
    És egyáltalán nem zavar, ha társaságban kínálgatnak. Tudok ásványvízzel koccintani szilveszterkor. Azt szoktam mondani, én már megittam a részemet. Nem vagyok büszke rá, de nem is tagadom le.
    Amint összefoglalom, szólok.

    • blaci200 szerint:

      Nagyon pontos. Igen, segíteni csak azon lehet, aki maga akar változni. Különben tuti a visszaesés. Letenni pedig (cigit, alkoholt, kártyát) meggyőződésem szerint csak egyik napról a másikra lehet, szakaszonként, igen is meg nem is, úgy nem.

  4. balazsisandor szerint:

    Az a “vicces”, hogy az akkori társaságban, akikkel esténként össze szoktunk jönni, gyakran volt téma, hogy abba kellene hagyni. Tehát nagyon is tudatában voltunk, hogy ez semmire nem megoldás, max. aznap este, de másnap a problémák ugyanott lesznek. Amiket ugye, ha nem is felejteni, de tompítani szerettünk volna.
    Még az a fuvaros barátom is, aki ha megjött a melóból, beült a kocsmába, a széke mellé raktak egy rekesz sört, és azt estig el is pusztította.
    A másikkal gyakran beszélgettünk, hogy nem szeretnénk, ha a lányaink úgy nőnének fel, hogy az apjuk majdnem minden este részeg.
    Neki 2 lánya van, nekem egy.Ezt elég sokáig játszottuk. De a döntés az egyszemélyes.
    Nincs az a barát, senki, aki tudna hatni az emberre. Hiszen ígérni bármit lehet, főleg, ha jó másnapos az ember.
    Aztán egy nap végig gondoltam, mit is csináltam az előző nap. Jó spiccesen mentem a lányomért az óvodába. Autóval persze. És az sem vigasztalt, hogy magamban azon röhögtem, hogy a mellettem lévő apuka alig tudja befűzni a gyereke cipőjét…
    Ez a pont volt, amikor azt mondtam “utoljára”, hogy ennyi volt.
    Már nem emlékszem, hogy pont mennyi időre rá, de este hazafelé a “szokásos” bolti megálláskor, a szokásos 4 doboz sör helyett 4 alkohol mentest vásároltam. Ebből igaz csak kettőt ittam meg este. Másnap rutinból ismét megálltam, de csak 2 dobozzal vettem, mert ugye maradt még 2. Aznap este egy dobozzal ittam. És soha többet.
    Nem volt semmi elvonási tünet, vagy ilyesmi.
    Évekkel később viszont volt egy nagy lelkiismeret furdalás, amit talán még nehezebb volt legyőzni.
    Voltak bizonyos részek, amikre nem emlékeztem. Sokáig tartott megemészteni.
    És az sem vigasztalt, hogy Ozzy (Black Sabbath) egyszer azt nyilatkozta, hogy ő a 70-es 80-as évekre nem emlékszik…
    Most örülök minden hasznosan együtt töltött pillanatnak.
    A múltkor egy hozzászólásodra ezért is írtam, a CSOK-ról. Lehet áldás, de lehet egy olyan átok is, mint egy lottó ötös, ha a statisztikákat nézzük.
    Nekem azért van lányom mert én szerettem volna, és nem a szocpolhoz, vagy bármihez kellett…

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s