A London Eye élmény

London-Eye

London Eye – forrás: londonist

Múlt hónapban kipróbáltam a London Eye-t.
Már közel négy éve élek a városban, s eddig mindig kimaradt. Az okom egyszerű volt. Vártam egy fiúra/férfira, akivel majd osztozhatom az élményben. Az évek pedig teltek. Senki nem gondolt rá, hogy mennyire örülnék neki, pedig több randimnak (fiú ismerősömnek is) mondtam korábban.
És bingó, egy bizonyos áprilisi vasárnapon két ismerősömmel vadásztuk a Shaun bárányokat. Az egyik bari a London Eye mögött volt. Az ismerősöm pedig megszólalt. „Jó pár éve élek itt, de a szemre még nem jutottam fel valahogy”.  Abban a pillanatban tudtam, hogy pontosan erre a mondatra vártam. A következő hónapban születésnapjára megleptem egy jeggyel.

A legjobb döntést hoztam, mert ő az a személy, akit már több mint egy éve ismerek és mindig mellettem állt. Sok ajándékkal elhalmozott és jó pár közös programot szervezünk az elmúlt 12 hónapban. Továbbá ő volt az, akivel napi szinten kapcsolatban voltam amerikai – karácsonyi nyaralásom idején. Egy biztos pontot jelentett, akinek napról napra elmeséltem röviden mit láttam, mi történt.
Megtiszteltetés volt számomra a júniusi szerda délután a Waterloo állomáson találkozni vele és odasétálni a London Eye-hoz.

A London Eye-t 1999. december. 31-én adták át. Anno még Tony Blair volt jelen az eseménynél. Ám 2000 márciusáig várni kellett, míg ténylegesen megnyílt a nagyközönségnek. Az adott évben a világ legnagyobb óriáskerekének számított, napjainkra már „csak” Európa legnagyobb kereke. Világviszonylatban a Las Vegasban található nagyságban „megverte” 2015-ös nyitását követően.
A London Eye 135 méter magas és kerekének átmérője 120 méter.
Nagy Britannia egyik legnépszerűbb turisztikai látványossága. (pl. 2000 és 2008 júniusa között 30 millió látogatóval büszkélkedhet)
32 kapszulából áll, ám 33-ig van sorszámozva, mert 13. számú nincs. Egyenként egy „kis” kapszula 10 tonnát nyom és akár 25 ember is elfér benne kényelmesen.
Magát a kereket, részeket és kapszulákat Holland, Olasz, Német, Cseh és Francia cégek közreműködésével építették meg brit acél felhasználásával. Hát ennyire angolos. A kerék forgási sebessége 0,9 km/óra, így nagyjából pont 30 perc alatt tesz meg kört. Egy vendégnek pontosan 30 perce van, hogy kiélvezze a látványt.

Jelenleg a hivatalos neve Coca-Cola London Eye, mert a nagy üdítőipari céggel két éves szponzorálási szerződést írt alá a Merlin  Entertaiment (tulajdonos).

Érdekesség: A terület, amin a London Eye található a South Bank Centre tulajdonában áll. Egy 2006-os megállapodás szerint évi minimum 500 ezer Font bérleti díjak kérnek a London Eye üzemeltetőjétől. (Azt már félve jegyzem meg, hogy ugyanezt a részt 1986-ban egy jelképes 1 Fontért vették meg anno az önkormányzattól). Ne csodálkozzunk hát, hogy annyi a jegyár amennyi (19,9 Font online). Ki kell termelni az iszonyatos bérleti díjat, karban kell tartani a kereket és még az alkalmazottak béréről nem is beszéltem.

Június közepén örömmel álltam sorba a feljutáshoz ismerősömmel. Szerencsénkre szerda este 7-kor nem turistákkal teli csúcsidő volt. Mert nem hiszitek el, de vannak olyan hétvégi napok, mikor órákat kell sorban állni. A jegyellenőrző srácok nagyon aranyosak voltak, tippre spanyolok és roppant nőiesen viselkedtek. Szerintem a két jegyszedő srác meleg volt.
A kapszulába lépés előtt természetesen kötelezően egy zöld háttér elé állítottak minket, kaptunk egy sorszámot. Az ajándékboltban majd arany áron meg is vehetjük a képet – gondoltam. Összesen talán 10-en kerültünk egy kapszulába. Elkezdődhetett a várva várt „forgás”.
Mivel londoniak vagyunk évek óta, tudtuk mit látunk felülről. És milyen messzire elláttunk! Még a Wembley stadion íve is kirajzolódott a messzeségben. Elterült előttünk az északi oldalon a St. James park, a Hyde park. Mellettünk lent a Waterloo-ra érkező vonatok elmentek volna matchbox játéknak. A Shard magas épülete pedig csak egy pici „szomszédnak” tűnt. Megfigyeltük még a St. Paul’s katedrálist mögöttünk, szembe pedig természetesen a parlament és Big Ben nézett ránk vissza.(és még sok más látnivaló)
Csúcsmagasságban csak pár percet voltunk és már süllyedni is kezdtünk.
Élveztem a London Eye-t, de még sem adott olyan óriási váót. Talán mire felfogtam, hogy ott vagyok, már le is járt időnk.

Távozásunk előtt megnéztük az 4D-s kis mozit, ami benne van az árban. Egy madárka szemszögéből láttuk felülről Londont. Hóeséssel zárult a pár perces rövidfilm. A hópelyheket habpelyhek helyettesítették a szemünk előtt, amik 4D-s szemüvegen át igazinak tüntet. Erre a vetítésre legalább 10x bementem volna és nem untam volna meg!

Tanácsolom, hogy online vegyétek meg jegyet, mert olcsóbb és nem kell a pénztárnál sorban állni. Ha pedig valami újra vágytok, irány a Shard kilátó, ami magasabban van, mint a London Eye!

A London Eye nyitási idejével én személy szerint elégedetlen voltam. Ne már, hogy este 9-kor bezárjon, mikor nyári időben fél 10-kor sötétedik. Nyáron nincs lehetőség a gyönyörű – londoni éjszakai fényekben gyönyörködni. Simán nyitva lehetnének 10:30-ig ebben a szezonban.

Egyéb extrák pénztárca függvényében: pl. 360 Font – 2 főre egy kapszula (privát) pezsgőzéssel és luxus csokoládékóstolással, 520 Font – 3tól 25-főig terjedő privát élmény pezsgőzéssel, 5000 Font – a teljes London Eye bérlése zárás után pezsgőzéssel és komplett vacsora ajánlattal a Marriott-ban (max 8 főre) + kinek mi fantáziája lehet egyedi ajánlatot kérni. (1 Font ~ 420 Forint)

Köszönöm a társaságot és a London Eye tapasztalatot!

Reklámok

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s