Egy amerikaias születésnap

Pár héttel ezelőtt egy nanny ismerősöm megkérdezte tőlem: Mit csinálsz július 4-én? Nem tudom – feleltem. Rendben – folytatta. Egy kisfiú egyénes születésnapját ünnepli egy család. Több baba is lesz, akkor mondom nekik, hogy tudsz jönni segíteni.

11666068_908015702555220_6302807458500684486_n

100 dolláros szalvéta

Így történt hát, hogy a Sloane Square-re volt utam július 4-én kora délután. Sloane Square London egy igazán elegáns negyede tele „olcsó” boltokkal, ahol az az akció, hogy 320 Fontról 250-re van leárazva valami. A Tiffany Co. mellett is elsétáltam az adott címe felé. A család egy magánparknál lakik. A nappaliból a zárt, csak a lakók által használt parkba léphetünk ki.
A lakásban azonnal feltűnt, hogy a terítés amerikaias. Mini amerikai zászló, terítő, 100 dollárra mintázott szalvéta. A pici emeletes nagy tortája is piros – kék – fehér színekben pompázott.
Ott esett le, hogy a Függetlenség napja is ma van. És mint kiderült az apuka Chicago mellől származik.

A takarítónőjüket berendelték délre, hogy a megterítsen, mindent rendbe rakjon és elkészítse a hot-dogokat is. A nannyjük is korábban odament, engem pedig 2-re kértek. Nem sokkal érkezésem után már meg is érkeztek az első vendégek.
Az én feladatom a picikre való vigyázás volt. Egy játszószőnyeget szivacsos elemekkel bérelt az anyuka. Oda ültem le és a vendég anyukák pedig lepasszolták nekem a babákat. Megjöttek, kivették a babakocsiból a kb egyéveseket és odaadták nekünk. Ők pedig pezsgővel koccintottak a folytatásban a házigazdával. A felső körökhöz tartozó családokban ez nem újdonság. A gyerekük mellett ők is jól akarták érezni magukat. Pontosan ezért fizettek. A szülők kaptak egy kis szabad időt, hogy társalogjanak, egyenek a felnőttel, ahelyett, hogy a piciket pesztrálták volna.

Az egyéves, akinek a születésnapját ünnepeltük már az első fél óra után nagyon nyűgős lett. Gondolom nem igazán értette, mi ez a sürgés – forgás a lakásban. A többi baba viszonylag jól viselte magát, de 4 körül már érezni lehetett, hogy egy alvás rájuk fér.
A család természetesen fotóst is fizetett, aki körbe járkált és 2 fényképezőgéppel kattintgatott. Különösen a piciket. Később családi fotózások is voltak, illetve megpróbálták a lehetetlent. Az 5 babát egymás mellé ültették és a kamera irányába csalták tekintetüket. Több, kevesebb sikerrel.

Engem tényleg nem zavar, hozzászoktam, hogy nannyt fizetnek Angliában. De az milyen látszat mutogatás már, hogy a gyereket lepasszolták ugye nekünk, majd fotózáskor ott feszítettek büszkén, hogy milyen szuper törődő szülők vagyunk. Majd felnőtt fejjel visszanézheti a gyerek az első születésnapjáról készült képeket. Igen, együtt volt a család, holott a délutánt a fizetett nannyvel töltötte amúgy (az nem lesz a képeken).

A parti részemről jól sikerült. Megfizettek és elképzelhető, hogy a jövőben mehetek még más alkalmakkor is.

A beszélgetésekből megtudtam, hogy az apukával él Londonban a nagylánya, a fia meg New Yorkban. Most mondjátok azt, hogy ez nem klassz dolog. Ilyen esetben a gyerek eldöntheti, hogy hol is akar élni, végül is tök mindegy, amíg az apuka pénzeli.
A londoni – sloane square-i ház kétszintes. Az alsó szinten egy légkondicionált mini gym is van. A többi szobát nem láttam, nem háznézőbe mentem. Heti 3 alkalommal jár hozzájuk a brazil takarítónő. Mellette fizetik a főállású nannyt és gondolom a kocsijuk is valamilyen. Egy ilyen életszínvonalhoz, ilyen ingatlanhoz súlyos 10 ezer Fontokat kell havi szinten nettóban megkeresni.
Biztos vagyok benne, hogy az apuka olyan végzettséggel és olyan beosztásban van (előrelépésekkel és tapasztalattal) vagy saját céggel rendelkezik, amiért megdolgozott. Több családdal találkoztam már, ahol a nagyszülők átlagos középosztálybeli emberek voltak, a gyerekük meg fel tudott kapaszkodni a felsőbb osztályba. Londonban ez is simán előfordulhat politikai és talpnyaló kapcsolatok nélkül is.

Számomra a szombati pár óra egy újabb tapasztalatszerzés volt. A család elégedett volt velem, végre tényleg elhihetem, hogy jó vagyok. Kellenek ezek a pozitív megerősítések, hogy előrébb tudjak lépni.

Advertisements

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s