Út az angliai valóságból az angliai “álomba”

london_2423609k

forrás: internet

A londoni – magyarok interjúsorozat folytatódik.

Ismételten nagy megtiszteltetés ért, mikor az interjúalany igent mondott, hogy elmesélje történetét.

Sokszor, ha valaki sikeres, hajlandóak vagyunk mutogatni: Igen, mert ő biztos, jó helyen volt jókor…mert ő biztos szerencsés…á, neki biztos könnyű volt…na, meg a szomszédja is biztos… Elsiklunk az mellett, hogy a sikerért meg kell dolgozni, a sikert el kell érni. Könnyebb a már elért eredményt látni és irigykedni, mint utána járni és belegondolni.
A most következő interjúban egy ismerősöm elmeséli, hogyan lehet Angliában előrébb jutni, neki hogyan sikerült és mennyi idő alatt.
Remélem, találtok benne majd inspiráló gondolatokat.

Milyen célokkal jöttél Angliába?
Kalandvágyból, nyelvtanulási célból, új kihívások miatt jöttem, amit szerintem minden tekintetben sikerült túlteljesíteni. A nyelvet megtanultam, kihívásban volt részem és az elmúlt 7 évben volt kaland bőven az életemben, valamint sikeressé váltam. Hangsúlyoznám, hogy ez az én életemnek egy része, amely nem követendő példa és nem is kitalált történet, hanem valami, amit én éltem meg.

Hogyan kezdődött pontosan az angliai életed?
2007 decemberében tettem át székhelyemet a már előbb említett okok miatt és egy gyerekkori barátomon keresztül találtam rá egy Charity-re (jótékonysága alapítvány) vidéken, amelyhez az akkori 250 fontos regisztrációs díj ellenében csatlakozhattam. Mivel az angolom elég gyenge volt, s nem voltam elég bátor -elnézést azoktól, akiket megbántok, de – hülye ahhoz, hogy nyelvtudás nélkül nekivágjak valaminek, amiről fogalmam sincs. Ezért úgy döntöttem, hogy olyan dolgot keresek, ahol tudok nyelvet tanulni, pénzt ugyan nem keresek, de van fedél a fejem felett és adnak enni is. Közben megélhetek valamit, amit addig nem. Így elmentem önkénteskedni.

Milyen volt a Charity-nek dolgozni?
Érdekes tapasztalás volt, mert a világ különböző területéről találkozhattam emberekkel, kultúrákat ismerhettem meg és közben még a lelkemnek is jó érzés volt, hogy valami hasznosat csinálok, segítek másoknak. Ahogy telt az idő, szépen lassan beleláttam a működésbe, megértettem, hogy ez valójában egy hatalmas üzlet, ahol a segíteni vágyók jóindulatát és naívságát kihasználva „valakik” jól meggazdagodnak. A tudat, hogy segítek a rászorulókon már nem is volt annyira tudat, inkább rádöbbenés, hogy amiért több ember dolgozik, az valójában nem az, aminek látszik, így tovább álltam.

Hogyan folytatódott kint az életed?
Megpróbáltam Londont, hiszen ott sok a lehetőség. Ekkor jutottam arra a nyelvtudási szintre, hogy már mertem munkát vállalni, hiszen képes voltam egy interjún probléma nélkül megállni a helyem. (A Charity-ben töltött 8 hónap intenzív nyelvtanulás után, hiszen ennyi ideig magyarul majdnemhogy meg sem szólaltam.)
Eljött az idő tehát, „megtámadtam” Londont. Egy magyar párhoz kerültem 3 hétre. Már az elején tudtam, hogy ennyi időm van másik albérletet és munkát találni. A szűk határidő miatt nem volt lehetőségem válogatni, így elvállaltam az első dolgot, ami jött. De tudtam, hogy ez csak átmeneti lesz, hiszen, ha elfogadom a tényt, hogy heti 6 napban napi 12 órát dolgozom, akkor nem lesz időm másik munkát találni, sőt, az angolom is hanyatlik majd.
Karácsony előtt felmondtam és hazamentem kipihenni a 4 hónapos „hajtást”. Mikor visszajöttem, akkor kezdődött az „angol álom”.

Behívtak egy multihoz interjúra. Ott közölték, hogy mivel nem angol a végzettségem, felvesznek a legalacsonyabb pozícióba és ha tényleg jó vagyok, akkor szép lassan feljebb tudok lépkedni.

Milyen volt dolgozni a multiban először?
Kihívás volt a javából, hiszen tudtam, hogy lehet, 1-2 évig nem azt fogom csinálni, amire vágyok, de a dacot félretéve elkezdtem a munkát és mivel önkéntesként volt tapasztalatom, hogy a különféle nációk hogyan dolgoznak, ezért tudtam hogyan tudok jobb lenni náluk. Eszméletlen önbizalmam volt, de mégis a földön jártam. Rájöttem, ha tényleg előrébb akarok jutni a ranglétrán, akkor valami olyat kell letennem az asztalra, amit a többiek vagy nem akarnak, vagy nem képesek rá. Hát csökkentsünk költséget, javítsunk a teljesítményen, gondoltam.

Hogyan sikerült előrébb lépned?
Szabadidőmben, munka után, szabadnapomon elkezdtem megtanulni olyan dolgokat, amelyekkel a munkafolyamatokat jobbá tudom tenni. 2,5 hónap után közölték, hogy tetszik nekik a hozzáállásom és átmennék-e egy másik osztályra dolgozni, viszont nem tudnak több pénzt fizetni. Bevállaltam és még keményebben kezdtem el dolgozni, aminek az eredménye az lett, hogy rám bízták a leltározást. És megkértek, hogy találjak ki valamit, amivel javíthatunk még a folyamatokon. Nekiálltam, és újabb 7 hónap elteltével jött a kérdés: „Would you like to lead people or you want to work with data?”. Döntöttem, és megkaptam egy csoportvezetői feladatot, hogy 6 hónap alatt szervezzem át a folyamatokat. Ezt is sikerült abszolválni, aminek eredményeként megkaptam egy menedzseri pozíciót 20 hónappal a céghez való csatlakozásom után. Egy újabb év elteltével jött a lehetőség: Vezetnék-e projektet, majd a sikeres projekt után átvenném-e a cég egyik kulcsfontosságú osztályának a vezetését és a napi 8 millió font értékű árukészlet menedzselését?  Elvállaltam.

Ha jól tudom, tartottál egy kis szünetet és hazamentél. Hogyan is történt pontosan?
4 év multinál töltött idő után átfutott a fejemen, hogy igen itt vagyok, van karrierem, de a honvágy dolgozott. Elkezdtem gondolkozni a hazamenetelen, hiszen ha itt megtudtam állni a helyemet, akkor otthon is. Folyamatosan azon járt az eszem, hogy haza kellene menni, meg kellene próbálni otthon függetlenül attól, hogy milyen hírek jöttek onnan.
Elkezdtem hazajárni hétvégente, majd interjúkra és végül eljött a nap, hogy hazautaztam. Egy héttel előtte beadtam egy neves céghez az önéletrajzomat és az utolsó itt töltött napon hívtak, hogy mehetek interjúra. Le is szerveztük az első napra, amit otthon töltöttem. Még aznap jött egy másik lehetőség is, természetesen arra is elmentem.
3 héttel a hazaérkezésem után elém toltak egy szerződéstervezetet. Az általam kért összeg szerepelt rajta, és még pár extra, amire nem lehetett nemet mondani. Élveztem az otthonlétet, a negativizmus ellenére is, de azokat ki lehet zárni.
Később magánéleti okok miatt újra visszajöttem Angliába. Visszajövetelem után 3 héttel már dolgoztam, mint projekt menedzser, azt csináltam, amit én szerettem volna.

Összegezve hogyan vélekedsz?
Ha végignézed, hogy mi történt velem az elmúlt 6 évben, látod, hogy folyamatosan haladt az életem, mert tudtam mit szeretnék, hova szeretnék eljutni. Építettem amit elképzeltem, határozott voltam. Ez nem azt jelenti, hogy mindenből csak a jót kaptam, hanem azt, hogy mindenben a pozitívumot láttam, ami segített eljutnom oda, ahol most vagyok.

Mit gondolsz a mostani kivándorlási helyzetről?
Sok embertől hallom, hogy az elkeseredettség hozta Angliába, hogy nem volt más választása, mert otthon nem lehet megélni, kizsigerelik az embert. Én ezt még el is fogadnám, de… az elkeseredettség nem vonja maga után, hogy nem néznek utána dolgoknak, a lehetőségeknek, nem kérdezik meg azokat, akik már itt élnek/éltek egy ideje. Sokan úgy jönnek ide, mintha ez itt a mennyei áldomás földje lenne, de nem. Itt is ugyanúgy meg kell küzdeni, azért amid van, sőt, lehet, néha többet is kell letenni az asztalra.

Állás mindig van, a kérdés, az, hogy ki – mivel elégszik meg vagy sem. Ki – mit hajlandó tenni a boldogulásáért. A történetemből láthatod, hogy alulról kezdtem és onnan jutottam el oda, ahol most vagyok. Áldozatosság, kitartás, és célok kellenek, anélkül nem megy.

Ha versenyképes a szakmád és még tapasztalatod is van a szakmádban, akkor otthon is képes lehetsz elérni azt, amit itt. Persze vannak olyanok, akiknek nincs más lehetőségük, hiszen otthon nem kaptak megfelelő munkát és itt többet tudnak elérni. Vannak olyanok is, akik egyszerűen csak nem tudják, hogy mit akarnak és sodródnak az árral. Van, aki pedig a félelmeinek él.
Kitartás, célok kérdése és hogy milyen emberekkel veszed magad körül, segít az előre jutásban.

Pár szóban mit üzennél honfitársaidnak?
1.
Mindenütt jó, de legjobb otthon! Azt pedig mindenkire rábízom, hogy hol érzi magát otthon.

2. Mindenki maga dönt a céljairól, s milyen utat jár be, hogy azokat elérje.

Köszönöm, hogy időt szántál arra, hogy megoszt velünk a történetedet!

Ha a jövőben szívesen olvasnál még interjúkat, gyere és csatlakozz a Blog Facebook közösségéhez is.

Reklámok

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s