Blogajánló: Kicsi a Rakás

A Kedvenc sorozatot már tavaly elindítottam, s most egy újabb dologgal bővíteném.
Minden hónapban kiemelek egy blogot, amit olvasok és mesélek róla picit. Egy kérdéssor alapján fogom bemutatni őket.

Mi a blog neve és címe?
Kicsi a Rakás – www.kicsiarakas.cafeblog.hu

Mióta olvasom?
2014 ősze óta

Honnan hallottam róla?
A Magyar Bloggerek és Blogkedvelők csoportjában

Miért fogott meg?
Magyarországon az átlagos gyerekszám egy családban a kettő. Három gyereknél már nézünk picit, négynél már csodálkozunk, s ha valakinek öt gyereke van, hát tátva marad a szánk. Bevállalós, a rosszindulatúak pedig talán azt mondanák: felelőtlen. Öt gyerek, á!

A Kicsi a Rakás írója egy 5 gyerekes Pesten élő édesanya, aki nemcsak, hogy nagycsaládos, de másoknak példát mutat. Megosztja tapasztalatait, gyerekkel kapcsolatos aggodalmait, iskolai rendszerről a gondolatait. És élvezhetően – őszintén teszi mindezt, jó olvasni.

Korábban ezt írtam blogról: „A nyári szünet alatti lakásfelújításból indult oldal blogkedvenc lett. Egy anyuka, aki 5 gyerek életét irányítja, neveli, gondoskodik róluk. A nap végén pedig, mikor elcsendesült a ház, gép elé ül, s megszületnek cikkei. 
Gyerekekkel foglalkozom, éltem is velük. Tapasztaltan, hogy van munka bőven mindig, a leülök egy kicsit pihenni napközben nincs. Szeretnék én is 5 gyerek mellett blogger lenni! Szép teljesítmény, példaértékű. 
A bejegyzések olvasása élményt ad, amik aktuálisan odavágó képekkel is illusztrálva vannak. Egy nagycsalád életébe nyerhetünk bepillantást, annak minden örömével és kevésbé rózsaszín napjaival együtt.”

Már a kezdetekkor a következő véleményen voltam: „Tudod, egy családi magazinban folytatod majd előbb – utóbb hivatásos újságíróként”.
Nemrég egy nyomtatott újságban említették a Kicsi a rakást, ahogy ő fogalmazta „5 perces hírnév kijár”, a cikkben úgy hozták, mint a „Blog, amit minden családosnak olvasnia kéne”.
A múlt heti cikke pedig olyan jóra sikerült, hogy megkereste egy ismert lap is.

Minden mellett pedig a Kicsi a Rakás íróját, mint magánembert is megkedveltem. Múltkor már váltottam is vele pár sort. Ő egy bölcs és kimért, tudatos tanácsokat adó anyuka.

Melyik cikk tetszett a legjobban?
A múlt héten a ’Majdnem vakáció’ (ITT olvashatod) tarolt, nálam, de az interneten is.
Idézek az írásból: „Az oktatásügy nem vesz tudomást arról, hogy a 21. század gyerekeit már mással kell megfogni, mint akárcsak az én generációmat. Egy hihetetlen ingergazdag, információkkal (túl)zsúfolt környezetben felnövő gyereket nem lehet lekötni azzal, hogy lapozd fel a tankönyv 123. oldalát és olvasd el az 1. bekezdést, majd foglald össze írásban.”

Kinek ajánlom a blogot?
Családosoknak, azon belül is olyan szülőknek, akiknek iskolás a gyerekük. Ha nagyon specifikus akarnék lenni, különösen kiskamaszok anyukájának. A cikkek alatt lehet tanácsokat váltani, ötletezni. „De jó, hogy nem vagyok ezzel a problémával egyedül”– biztos többek fejében megfordult már.

A Kicsi a Rakás blog még most áll igazán nagy „robbanás” előtt. Gratulálok és további sok sikert kívánok a blognak.

Ha tetszett az ajánló és a jövőben is szívesen olvasnál más blogokról, gyere és csatlakozz a Facebook közösségemhez.

Advertisements

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s