Gabi (53) – “Lányom után jöttem Angliába”

PhotoGrid_1418572926092

Gabi konyhai remekei

Nagy megtiszteltetés ért, mikor Gabi elfogadta a felkérésem az interjúra. Őt 2013-ban ismertem meg egy közös ismerősünk által. Az első pillanattól kezdve egy csupa szív, szeretettel teli személy láttam benne. Mindenkihez mindig van egy jó szava és igazán közvetlen ember.

Pár kérdés erejéig érdeklődtem az ő londoni története iránt. Egy példaértékű interjú következik, ami megmutatja, hogy 50 évesen is kezdhet az ember új életet egy másik országban.

Mesélnél nekem, milyen munkahelyeken dolgoztál otthon Anglia előtt?
Vendéglátás – konyha. Majd pár évet töltöttem az Operett Színházban férfi szólisták öltöztetőjeként. Az utolsó Pesti állásomban pedig az Ellátó Bárban dolgoztam. A konyha teljes irányításáért egyszemélyes felelős (árubeszerzés, főzés stb) voltam.

Hogyan jött a végső döntés a kiköltésre?
A lányom után jöttem ki.
Értsem úgy, ha a lányod nem lenne itt, te sem jöttél volna?
Pontosan.

A te eseted igen nagy belevalóságra utal, hiszen nyelvtudás nélkül vágtál neki egy angol nyelvterületnek. Milyenek voltak az első benyomások, tájékozódás és hogyan tudtál elhelyezkedni?
Mindig is jó helyzet és emberismerő voltam, illetve szerencsére könnyen tájékozódom. Ahol már egyszer már megfordultam, visszatalálok könnyedén.
Eleinte a bal oldali közlekedés megtévesztett és rossz oldalon vártam a buszt sokszor, de aztán ebbe is belejöttem.
Az első munkahelyemet a Facebookon találtam. Egy magyar csoportban (már nem tudom a pontos nevét) láttam, hogy egy magyar hölgy keres vidéki hotelba személyzetet. Írtam neki, majd fel is vettek. Londonból vidékre költöztem és a hotel biztosított kedvezményes szállást részemre egy magánházban.

A kezdetekkor volt valami megemlítésre méltó (aranyos – érdekes) helyzet?
Az NI (National Insurance) interjúra a kolléganőm kísért. Az ügyintéző egy indiai nő volt, aki nem tudta felfogni, hogy elvált létemre a férjem nevét még hivatalosan használom, ’né’ vagyok. Így lényegében Angliában „új” nevet kaptam, hiszen a ’né’ helyett a volt férjem vezetéknevével állították ki az NI papírt.  (Értsd: ha valaki Kovácsné Ilonka volt otthon, itt Kovács Ilonka néven szerepeltetik majd)

Hogyan kerültél vissza Londonba később?
A vidéki élet nem tetszett, túl elszigeteltnek éreztem magam. Visszajöttem Londonba, a lányomék által bérelt lakásban felszabadult egy szoba, ahova beköltöztem. Egy magyar ismerősöm által pedig bekerültem egy angol pubba, a konyhába.
Azóta rendben van az életem a hiányos nyelvtudásom ellenére is.

Mi tetszik a legjobban, miért érte meg számodra Anglia?
Itt olyan helyre kerültem a néhai nehézséggel – hullámvölgyekkel együtt is, hogy meg tudok élni. Továbbá olyan helyekre jutok el, ahova otthonról nem, és van életem.
Illetve jól érzem magam a mostani munkahelyem az angol kollégákkal a pubban. Az alapszintű angolom ellenére is megértjük egymást.

Sokan tudják, hogy vasárnap magyaros ételeket főzöl és vendégül látod a barátaidat (Infó ITT)
Hogy jött az ötlet?

A vendéglátásban (konyhában) érzem otthonosan magam és a szabadidőmet szeretettem volna hasznosan kihasználni, barátaimmal tölteni. A társaság pedig folyamatosan gyarapszik. A barátok hozzák a barátaikat. Bevonzzuk a jó embereket.

Pár szóban mit üzennél honfitársaidnak?
Rakd bele a szíved abba, amit csinálsz.

Nagyon köszönöm, hogy időt szántál a válaszokra. További sok sikert kívánok neked!
Találkozunk hamarosan!

U.i.
Ha a jövőben szívesen olvasnál még hasonló interjúkat tőlem, gyere és csatlakozz a Blog Facebook közösségéhez .

Advertisements

Gabi (53) – “Lányom után jöttem Angliába”” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. andi szerint:

    Ne haragudj mar meg, mi ebben a peldaerteku? Gondolom te is peldaertekunek gondolod a sajat tortenetedet! Szamomra te egy ontelt, bekepzelt kis buta liba vagy. Latszik, hogy az orrodnal nem latsz tovabb, de szeleslatokorunek hiszed magadat. Azt gondolod, te vagy a vilag legszebb, legokosabb noje. Jelmondatod: “Az elet szep”. Hat lehet, hogy szeinted az elet szep, de akkor szerintem iszonyatosan naiv es butuska vagy, akinek fogalma nincs mi hogy tortenik a vilagban es mi zajlik a valo eletbe. Alomvilagban elsz apukam! Nem baj, talan majd egyszer felebredsz….De az is lehet, hogy abszult erzeketlen vagy a vilag nyomorult dolgaira.

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s