British Got Talent – Igent kapott az angol átlagsúly

Ma este az utolsó Got Talent válogatás is lement az ITV-n. Sőt, a műsor végére középdöntősök is megszülettek.

Egy együttest kiemelnék, mert igazi brittek. Le sem tagadhatják, hogy Londoniak. Visít róluk az angolság, az angol temperamentum és hozzák az angol átlagos testalkatot is.
A lány együttes neve HoneyBuns azaz Mézes zsemlék, így fordítanám magyarra. Ők voltak az utolsó előadók a 40 ezer jelentkező közül.

A csapat tagjai 25 és 32 év közöttiek, szakmát illetően van köztük pincér, bolti eladó, dajka stb. London különböző részein laknak.

Mikor a zsűritag megkérdezte tőlük: Honnan ismeritek egymást?
Az emberek arcára mosolyt csalva válaszolták: a Weight Watchers (hatásos súlyleadást segítő program) által. De, ahogy látod, nem használt. Itt már mindenki nevetett.

Mielőtt elkezdték volna az éneküket, így zárta a szőke, domináns tag: „Ha úgy gondolod, meg tudod csinálni, csináld!” És így is tettek.


A közönség felszabadultam élvezte a produkciójukat, a végén pedig felállva tapsolták meg őket.
David a zsűriből megjegyezte: Gyönyörű hölgyek vagytok! Egyedül Simon húzta a száját, s nagy nehezen kimondta az igent.

A csapat továbbjutott a középdöntőbe. Az angol átlagsúlyra igent mondott a zsűri és a közönség is!

Advertisements

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s