Hazautazás a Wizz Airrel

Szerdán ebédidőben úton voltam a reptérre. A London belvárosából indult reptéri busz tele. A forgalmi dugónak köszönhetően közel két órás volt az utazás. Majd megérkeztem a Luton reptérre.

Az eddigi tapasztalataim alapján London – Stansted-et tartottam a legrosszabbnak valaha Londonban. Nem, rosszul láttam a dolgokat. A Luton reptér a város leggagyibb reptere. Egy kicsi luk, ahol tömegeket fordulnak meg rövid időn belül. A ‘departure’ rész mozgólépcsőjének elején állt a sor vége. Mintha az egykori kígyós – Nokia játékban lettünk volna, úgy terelgettek minket kacskaringósan, szorosan egymás mellett. Alig fértünk el a biztonsági ellenőrzés előtti csarnokban.
Az alkalmazottak a szerdai napon sem vakarózni mentek be, olyan pörgésben voltak, hogy csak na. Tempósan kellett ellenőrizniük az emberek, mert a sornak muszáj volt haladnia.
Az egyik hölgy ellenőr egy igazán csinos lány volt. A közelében dolgozó jóképű férfi pedig szemmel láthatóan csapta neki a szelet. Becsülöm, a bolondokházában még udvarlásra is volt kedve és lopott másodpercei. Nagyon akarhatta a leányzót. Mély tekintettel végigmértem a pasit, aki észrevett és rám kacsintott. „Hé – legyen neked egy is elég ma” – gondoltam magamban. Hízelegsz a kollégádnak, de még az utasokkal is flörtölnél. Milyen egy nőcsábász vagy te! 🙂

És betettem a lábam a Lutonra. A Pret a Manger-ben sorban állás, természetesen ülőhely semmi. Alig akad valami értelmesnek mondható bolt, és a váróterem alig nagyobb a fehérvári vasútállomás aulájával. Székek hébe – hóba, a többség velem együtt nagyjából a Földön. Nem jutott más. 🙂  
Az információs táblánál pedig feltornyosult a népség. Mindenki leste a gépét.

wizz_plane-1

forrás: internet

Wizz Airrel utaztam, amire az elmúlt 3 évben nem volt példa, hiszen drágák és a kis – nagy kézipoggyászos pénzbeszedő módszerűket gusztustalannak tartom. A másik ok, pedig, hogy álladóan késnek vagy ne adja, törlik a járataikat. És a jóslatom bejött, kár, hogy az 5-ös lottós tippjeim nem ilyen jók. A gépünk menetrend szerint kiírt 5:25-ös indulása 6:45-kor történt meg.  Ez is csak a Wizz Air lehet! Én délután 4-tól a reptéren szobroztam és lassan a körmeimet is elkezdtem már rágni.
Én pedig felnőtt vagyok! Mit szóljanak azok a magyar szülők, akik babával, esetleg totyogós picivel utaznak. Kösd le a gyereket 5 órán keresztül, úgy, hogy mindenki már tök türelmetlen a végén.
London – Budapest maximum 2,5 órás repülés, amire minimum a 2 órás reptéri várakozás hozzátársul a reptéri transzferrel megfejelve. Háztól házig nekem 10 órás utazás, ami arányaiban abnormális.
(Karácsonykor London – L.A. táv háztól – szállásig 13,5 óra volt. Sokszor érzem úgy, hogy bárhova gyorsabb utazni, mint a folyton késő London – Bp. gépekkel)

A csúszásnak köszönhetően a nyomtatott repjegyet nézték összesen. A kézipoggyász méretével és súlyával senki sem törődött, ami igazán ritka a pénzéhes Wizz Airnél. Ha ezt tudom, akkora bőröndöt is bepakolhattam, amit nem szégyellek. Sőt még egy festmény is szállíthattam volna a kezemben, úgy sem érdekelt senkit.
A beszállást 10 perc alatt lezavarták. Bárcsak, mindig ilyen gyors lenne! Kerestem egy üres széket, majd egy nagy sóhaj kíséretében lehuppantam a helyre. A hölgy, aki mellé leültem, hozzám fordult: Hungarian or English? Hmmm. Ja, Hungarian. Szia! Ohhh, megértem a sóhajodat – folytatta. Én is valahogy így érzek. Akkor már ketten vagyunk – mosolyogva válaszoltam.
Végre mindjárt startolunk, megváltás – zártuk.
Az utazás során még beszélgettünk egy picit. A nevét azonban nem tudtam meg. Ő csak egy idegen volt, akit társaságként megkaptam az útra, s akinek kék – nyugodt szemei bizalmat sugároztak számomra. Köszönöm szépen!

Biztosan hallottatok a két héttel ezelőtti repülőgép katasztrófáról, ami egy láthatatlan pecsétet nyomott a pilótákra és utasokra is. Az eset után döbbentem rá, hogy valójában az életem a levegőben 2 ember kezében van. Két pilóta, akik felelnek a kb 150 utasért és kísérőkért.
Most tanultam meg igazán elismerni a munkájukat. S valószínűleg a jövőben, minden sikeresen landolás után egy néma köszönömöt fogok intézni feléjük.

A Wizz Air pilótája roppant szimpatikus volt és azonnal elnyerte bizalmamat, mikor a hangosban egy jó 15 percet beszélt hozzánk, utasokhoz. Mindenkit köszöntött, elmondta az éppen aktuális helyzetet, milyen magasan, milyen sebességgel, milyen kinti hőmérséklet mellett, milyen hátszéllel halad a gépünk, továbbá milyen útvonalon és várhatón, mikor érjük el Pestet. Megnyugodtam, jó kezekben vagyunk, biztosan kellemes utazás lesz és épségben érkezünk haza.
A légiutas-kísérők előtt is emeltem kalapomat. A vezetőjük többször is beszélt a hangosban. Az egyik hölgy pedig annyira, de annyira pozitív és mosolygós, természetéből fakadóan kedves volt, hogy még én is meglepődtem. Ilyen személyzet mellett persze, hogy vásároltam náluk. Örömmel hagytam ott náluk két üdítőre a fontjaimat.  Soha boldogabban nem költöttem még fedélzeten. Köszönöm Wizz Air ezt a kellemes élményt!
A gépünk Ferihegyen csupán egy órás késéssel landolt. Hálásan és mosolygósan búcsúztam a stewardessektől.
Wizz Air begyűjtött egy jó nagy piros pontot a végére tőlem.

Egy gyors személyi ellenőrzés következett, és már az érkezési kapun sétáltam kifelé, ahol anyumék izgatottan vártak.
A reptér kijárata felett egy biztosítótársaság plakátja van kihelyezve most. „Világot látni. Hazatérni”.
Isten hozott újra Magyarországon!

Köszönöm, hogy olvastatok! A magyarországi mini látogatásommal majd érkezem a későbbiekben. A szülővárosomról, egy – két jellegzetességről (helyről) mindenképp írni fogok.

Reklámok

Hazautazás a Wizz Airrel” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. andreab40 szerint:

    A bo egy oras keses meg nem is annyira gaz, mert a repteren elbameszkodik az ember, de az hogy egy varoson belul ket orat ulsz a dugoban, nekem mar kevesbe toleralhato. Epp a napokban neztem az O2-ben koncertjegyet, aztan lemondtam rola mivel a vonatut ket ora, a varosban pedig plusz egy ora oda kijutni, aranyaiban ez nem eri meg.

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s