Nőnapi – londoni Punanny Massif koncerten jártam

Máricus 8-án, Nőnapon a Punnany Massif londoni koncertjén jártam.
Évek óta messziről kerülőm a magyar – angliai bulikat, rendezvények. Egyszer voltam, s azóta is úgy érzem, ez nem nekem való. Nem az én világom. És néha elég rossz visszajelzéseket is kapok ismerősöktől egy-egy program kapcsán. Most azonban 3 év után kivételt tettem.

11043341_918079781555698_6537791839704575409_o

Február hónap végén egy ismerősöm a következő kérdéssel fordult hozzánk: Jöttök Punnany koncertre? Én: Ne haragudj, hova??? Ő: Nem hallottátok még az együttes nevét. Passzoltam. Pedig valami nagyon halványan derengett. Nem, nem megyek – jelentettem ki határozottan.
Mindegy, nekem már megvan a jegyem – zárta.

A rákövetkező hétvégén egy magyar összejövetel kapcsán ismét szóba került az együttes. Egy pécsi ismerősöm „bálványozta” őket. Nagyon jó a zenéjük!
És akkor beugrott, hogy január hónap folyamán egy Facebook megosztás által Utolsó tánc’ videójukat láttam. Igen, már megvan!

Egy nappal később ebédidőben hallgattam az Élvezd kisfilmjüket. Egy magyar együttes, aminek youtube klipjét 9 millióan látták, megérdemli, hogy ott legyek a koncertjükön. Elképesztően magas nézettség számomra. Szégyen, ha pont én kihagyom ezt!
Ráírtam egy másik ismerősömre. „Úgy döntöttem, vasárnap megyek a Punnanyra”. Okés, akkor én is – jött a válasz.

Nőnapon a Clapham Junction bejárata körül magyarok kezdtek el felbukkanni csoportosan. Egyre több magyar beszédet lehetett hallani. A helyszín előtt pedig kezdett a sor torlódni. Hát itt vagyok!
Egy gyors belépőjegy ellenőrzés, személyi megtekintés és már bent is voltam.
A magyar koncerthez magyarosan öltöztem. Zöld póló és népies-virágmintás fülbevaló. Az ötletemmel nagyjából egyedül maradtam. Mint láttam, mi magyarok a feketét szeretjük elsőként, és a kapucnis pulcsi, a baseball sapka volt a népszerű.


Saját felvétel (részlet). Azért nem tudtam végig felvenni, mert az előttem álló úriember megkérdezte: az egész koncertet felrakod youtube-ra? Jó lenne, ha én nem lennék benne. A hölgy velem, nem a párom…
(Elég hevesen csókolóztak töbször) 

A Punnany Massif zenéje első hallásra számomra a magyar népzenét juttatja eszembe, amit XXI. százai modern stílusba öntöttek. Valóságban ennél sokkal többről van szó.

A londoni koncertnek sokan örültek, volt, aki egyenesen Manchesterből utazott le, csak is miattuk. Egy kedves kommentező az esemény oldalán pedig ezt írta: „Ha Mohammed nem megy a hegyhez, hegy jön Mohammedhez. Hogy is van ez? Nagyon jó, hogy jöttök srácok”

Este 9-re már túl voltunk a vacsorán, megettük a puncsszeletet is. Sorban álltunk a bárpultnál, mikor végre kigyúltak a színpad fényei.  
Hölgyeim és uraim! Fogadják szeretettel a Punnany Massifot. És az őrület kezdetét vette. Én képes voltam úgy elmenni a koncertre, hogy két számukat ismertem összesen, de nagyon élveztem.
Az élőzene és a nézők hatalmas energiamezőt képesek létrehozni. Vibrál a levegő és megborzong az ember. Van egy pont, ahol átadjuk magunkat az élménynek és kezdetét veszi a tombolás, az átszellemülés. Szuper ezt megélni személyesen.

A Punnany Massif egy majdnem focicsapatnyi együttes, egész pontosan 10-en vannak. Az érdekesség számomra, hogy van hegedűs, trombitás, nagybőgős, lemezlejátszós is. Egy „sima” együttes az énekeseknél, dobosnál és gitárosnál megáll.
A Punnany Massif igazán különleges banda és a zenéjük is pont ettől lesz egyedülálló.

Londonban egy szűk kétórás élvezet részesei lehettünk. Az együttes első angliai koncertje volt ez, mérföldkő nekik és nekünk is.
Valaki egy nagy magyar zászló hozott magával, amit végig láthattunk a levegőben. Illetve egy –egy szám erejéig még a színpadra is felvették az énekesek. Igazi ’Hungarikum’ hangulat uralkodott.

Egy pillanatra sem bántam meg, hogy elmentem.
A Punnany Massif megmutatta számomra, hogy a magyar zene él, virágzik. És még a határt is átlépi.

Kiváló hétzáró – nőnapi vasárnap volt. Köszönöm.

Reklámok

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s