Téli depresszió

Két hónappal ezelőtt érkeztem vissza az álomnyaralásomból. Az emlékek öröme átsegített a január, február hónapon úgy ahogy. Most pedig, hogy ideért a tavasz, elkapott az elégedetlenség.
depiMindenért hálás vagyok, de mégsem vagyok boldog. Most március 2-én volt hivatalosan 3,5 éve, hogy beköltöztem Londonba. És, ha végignézem az elmúlt éveket, bizony feltehetném a kérdést: Aludnál??? Emberek, akik velem egy időben kezdték úgy elhúztak, hogy köpni – nyelni nem tudok.


Van olyan ismerősöm, aki fiatalabb nálam és egy étteremlánc menedzsere lett már tavaly.
Persze vannak extrém példák is, akik céget alapítottak, mondjuk ki a tudatásokkal és olyan szakirányban mozognak, hogy kezdik „hülyére” keresni magukat.
Én pedig itt ping-pongozom. Mérhetetlen visszafogottan bántam a képességeimmel eddig. Valami álom elringatott 3 éven át. Most, hogy már a 30 felé sokkal közelebb vagyok, mint a 20 felé, a nyomás nő. Bizonyítanom kell magamnak, hogy valamit képes vagyok elérni ebben az országban.

És erre a bennem dúló folyamatokra még jó páran rátesznek két lapáttal. Nagyon nem szeretem, ha az amúgy sem 100% energiapályámat még szipolyozzák is mások.
Első körben a saját családom, akik nagyon dolgoznak rajta, hogy visszahúzzanak. Nem tudom megérteni, miért nem tud az jó lenni, ha előrébb jutnék. A negatív, visszafogó beszéd helyett, valami inspirációt hallanék. Másodsorban, pedig mikor betalálnak olyan személyek, akik jobban teljesítenek az életben, mint én, ám még is tőlem várják a pozitivizmust, az energiát.

A szervezet pedig tökéletesen reagál minden lelki kimondatlan dolgomra. Olyan dolgok jönnek elő, amivel soha nem volt problémám korábban. Egyértelműen jelez, hogy ’kapd össze magad’, mert én ilyen érzelmek mellett nem tudok maximálisan működni.

Kiút a helyzetből.
Írok egy listát, mik azok a dolgok, amiknek örülnék. És egytől egyik el fogok arra a kiállításra menni, vagy utazást foglalni, felkeresni kedvenc helyeimet, enni a kedvenc éttermemben. Elvégre is azért dolgozom, hogy utána olyan dolgokra költsem, amik örömet adnak.
Új emberekre is szomjazom, soha jobban nem szomjaztam. Egy égi jelre várok, ami megmutatja, hogy hova kell mennem értük. Korábban jártam ilyen pubozásos összejövetelekre, de elegem volt, hogy gyökerek és nyálcsorgató indiaiak találtak be. Első kérdés: Where are you from? Hungary. Nice, and are you hungry? Egyáltalán nem vicces dumák, vagy a nanny vagyok. Igen, értem. Egyszer rám is vigyáznál? Most hagylak ott faképnél.
A legutolsó ilyen bátor próbálkozásom nyár végén volt, de miután azonnal kispécézett egy ázsiai, szó nélkül kisétáltam. Nem baj, találok erre is megoldást, biztos vagyok benne.

Most, hogy tudomásul vettem a dolgokat, elindulok előre. Legeslegelőször úgy fogom magamat kezelni, hogy szuper minden. Széles mosollyal és emelt fővel fogok haladni. Felpörgetem magam, vibráltatni fogom a levegőt magam körül.
Utána elkezdem a szépet látni mindenben. És minden nap ösztönöznöm is kell magam, hogy képes vagyok előrébb haladni. Az élet szeret, azt szeretné, hogy nekem minél jobb legyen.

Készítek egy programtervet és kihúzom magam a mostani leült, téli depressziós állapotomból. 🙂

Reklámok

Téli depresszió” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. balazsisandor szerint:

    Tetszett az írás.
    Nem szoktam tanácsot adni, de most leírom mi jut eszembe.
    Mindaddig, amíg másokkal hasonlítjuk össze magunkat, hát..
    szarul fogjuk érezni magunkat.
    Nem tudhatjuk mi az ó feladatuk.
    Hidd el, jó úton vagy, mindezeken átmegyünk, rájövünk,
    ki 30, ki 50-70 felé.

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s