Könyvajánló: Tolnai Panka – Zűrös társaság

Tegnap este kiolvastam Tolnai Pankától a Zűrös társaság e-könyvet. Zama könyvajánlója keltette fel az érdeklődésem.

A Zűrös társaság egy korszakalkotó mű, hiszen korábban sosem találtam még olyan regénnyel, amiben döntési joggal bíró személy lettem volna. Én, mint olvasó alakíthattam a főszereplő sorsát. Egyes fejezetek végén két verzió közül választhattam, ami alapján a történet tovább folytatódott.

A könyv főhőse Roni, a középiskolai lány, aki bevezet minket a mindennapjaiba, lelki vívódásaiba is.
Elgondolkoztam. Oh, milyen régen is voltam már 17 éves! Felnőttem, s a lázadó korszakomat kinőttem (remélem), a tinikorom ajtaját becsuktam.

A könyv olvasása közben ez az ajtó újra kinyílott és elözönlöttek az emlékek.

Ronit követve úgy tűnik, mintha az évekkel semmi sem változott volna, sem a tinik, sem a tanárok, sem a felnőttek részéről.
Mindenkinek voltak utált tanárai, mint ahogy Roni sem szívlelte a matektanárát. Én pedig a magyartanárommal álltam anno harcban.
És mindnyájan füllentettünk, esetleg hazudtunk is szüleinknek. Roni egy buliba lóg el titkon (legalábbis én ezt az opciót választottam a fejezetnél). Megértettem Ronit, mikor barátaival akart egy koncertre menni, csak éppen anyukája szobafogságra ítélte arra a hétvégére.

Én tiniként párszor szüleim tudta nélkül felmentem barátnőkkel Pestre, s egy napot bandáztunk a plázákban. Vagy éppen ismerősömnél vendégeskedtem Siófokon, s természetesen engedély nélkül belevetettük magunkat a bulis – forró nyári éjszakába. Azon az estén a kedvenc pulóverem is elhagytam, hajnalban pedig pár ittas német srác csapta nekünk a szelet. Úgy érzem ezek a dolgok kellettek, hogy egészséges felnőtté váljak. Pont ezért is tudom beleélni magam Roni helyébe a könyvben.
Nektek milyen titkos akcióitok voltak?

Roni anyukája szigorú és állítása szerint egy kalitkában tartja őt. Nálatok apu vagy anyu volt domináns? Nálam apukám, s bizony nekem is megfordult számtalanszor a fejemben, hogy de szívesen elköltöznék. Roni is eljátszik a gondolattal.

És vannak olyan események, amiket muszáj személyesen átélni és értékelni. Roni a suli legmenőbb diákjának házibulijába meghívást kap (ismét döntési jogon kétféle opció közül választhattam). A barátnőjével elmegy, s pillanatok alatt kiábrándul. A partin résztvevő srácok közül páran erősen ittasak. Néhányan valami tablettát is bevettek, nem is beszélve arról, hogy a ház kertje úszik a szemétben.
Roni önmagától rádöbben, hogy ez nem az ő világa, nem akar ide tartozni.

A történek végére úgy éreztem, Roni komolyodott, az anyukája pedig hajlandóságot mutatott lazább szabályokra. Egy fejezet lezárult az életében, ám ezzel párhuzamosan egy szerelem lehetősége is felcsillant. Folytatásért kiált a mű, amit nagyon várok. Szeretném tovább követni Roni sorsának alakulását.

Tolnai Pankának köszönhetően pár órára visszautaztam a tinikoromba, ami már kezdett feledésbe merülni.

A könyvet ajánlom mindenkinek, tinédzsereknek, de különösen olyan szülőknek, akiknek van kamasz gyerekük. Bizony sokszor elfelejtjük, hogy mi is voltunk fiatalok, s valószínűleg ugyanazokat a hibákat elkövettük, s ugyanazokat a dolgokat megéltük. Roni története segíthet a gyerekünk megértésében.
Mi, fiatalok pedig a szüleinkre tudunk más szemszögből tekinteni a regény által.

Szerzőről és a könyvről interjút a Zama.hu-n olvashattok.

Reklámok

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s