2014-es fogadalmak

Év végéhez közeledve megosztom veletek, milyen elvek vezéreltek 2014-ben.

20142013-ban a bulizás és az ezzel kapcsolatos ivászat erősem dominált életemben. Minden hétvégén mentem este, volt, hogy kétszer is. Nem hibáztatom magam, ha a semmit érő tombolásra volt szükségem, ám legyen. Megadtam magamnak, s az út sehova se vezetett. Maximum hajnali 3-kor spiccesen mentem hazafelé. Jobb voltam ettől? Fenéket…
A legundorítóbb eset az volt, mikor egy idióta fekete srác kiszívta a nyakam, mert a piától kissé lökött állapotban voltam, s fel sem fogtam, mi történik. Nem vagyok rá büszke…
Aztán úgy minden buli alkalmával valaki haza akart vinni, legalábbis tuti valaki megkérdezte: nem lépünk le? Most komolyan… A legjobban utált dolog pedig, ha valaki rám mászott, egész este, mint a pióca csüngött rajtam, s nem utolsó sorban smárolni akart. Színvonalon aluli…
Nagyon elegem lett mindebből, s fogadalmat tettem. 2014-es év buli mentes időszak lesz, amikor is komolyan viselkedem. Nem lesz kicsapongó este, ’vicces’ viselkedés.

Gratulálhatok magamnak. A fogadalom maximálisan teljesítve van. Idén csupán egyszer mentem ki, egy szülinapi meghívásnak engedve, de alkoholt szigorúan nem ittam.

Igen, alkohol. 2013-ban voltak csúnya pillanataim, mikor azt hittem, ’de jópofa’ vagyok, miközben égettem magam a köbön. Az üveg bor(ok) szépen csúsztak le torkomon. Az egyik legütősebb este folyamán 3-an 3 üveg bort és fél kancsó koktélt leküldtünk. Remek teljesítmény mondhatnám, de semmire nem megyek vele. Az életemet biztosan nem viszi előrébb, maximum öli csak az agysejtjeimet a helyzet.
Na igen, és mikor ittam egy-egy szál cigit muszáj volt elszívnom, mert nagy vagyok ám, s menő. Hát, nem vagyok erre sem túl büszke.
2014-es évre teljes alkoholtilalmat rendeltem el fogadalommal.
90%-ban teljesítettem. 10% pedig azt a pár pohár lecsúszott Guinness sört illetve pár pohár bort jelenti. Néha megengedtem magamnak. Ellenben egyetlen részeges, züllött estém sem volt.
Májam biztos köszönetet mond ezért nekem, s boldogan működik tovább, legalábbis remélem.

A 2013-as évben sokat szívtam, bajlódtam, küzdöttem a pasikkal. Ebből kiindulva elrendeltem a pasi mentes évet. „Pasik, roló lehúzva” szinte már szállóigévé vált.
Tudatosan hárítottam el mindenkit, főleg, akik csak lehúztak volna. Szigorú tekintettel néztem őket, s szerencsére el is kerültek. Idén nagyon nyugodt és békés időszakom volt. Nem voltak viharok lelkemben, csak megnyugvás járt át. Hálás vagyok érte. 2014 önmagam még jobb megismeréséről szólt. És természetesen mindig vannak kivételek és kiskapuk azért. Nem vagyok frigid nő. Szeretem az erősebbik nemet, de csak távolságtartóan az esetek többségében.
Két pasi pedig különösen szép pillanatokat okozott nekem az elmúlt fél év alatt (kora nyáron + ősszel), csak hogy mentsem a helyzetet. A múltamból feltűnt valaki(k). Nem viselkedtem apácaként és szeretek szeretni.

Tervek 2015-re
A bulizást és ivást továbbra is korlátozni szeretném, amihez hozzátársul egy minimumra levitt húsfogyasztás is. Annyira borzalmas videót látok itt – ott húsfeldolgozókról, állattenyészetekről, arról nem is beszélve, hogy kezelik a húst – térfogatnövelőt adnak hozzá és egyebek. Nekem erre nincs igényem.

Korábbi cikkben pedig már írtam, hogy felnőttes évek tervezek, minden szépségével együtt.

Köszönöm mindenkinek, aki az idei évben mellettem volt, szép pillanatokat és emlékeket adott.

Advertisements

2014-es fogadalmak” bejegyzéshez egy hozzászólás

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s