A csodálatos életem

Nemrégiben valaki a következőket mondta nekem: Csodálatos életed van!
lifeElgondolkoztam. Valóban olyan csodálatos életem van? Első körben azonnal eszembe jutott, hogy a social mediában, a Facebookon valóban a csupa jó dolgokat osztom meg. Miket láttam, miket ettem, hol jártam, miket szeretek stb. És ez alapján 100 % az jön le az embereknek, hogy nekem nincsenek gondjaim. Az én életem egy álom, ahol csak a szépség és boldogság van jelen. És főleg, hogy a munkában sem kell megszakadnom és folytatni lehetne a sort.
A Facebookon nem látom értelmét a siránkozásnak, a sajnáltatásnak, a negatív dolgok megosztásának, így nem teszem. Másrészt igyekszem a lehető legpozitívabban állni a dolgokhoz, s a jót látni a világban. Panaszkodni amúgy sem szoktam sem élőben, sem írásban sűrűn. A panaszkodás nem kiút, s nem segít. Így maradnak a jó dolgok.

Azt állítom, hogy neked is lehet legalább olyan csodálatos életed, mint nekem! Ez magunktól függ, s nem pénz kérdése. A jelenlegi életkörülményeinkben a legjobbat kell látnunk, s lehetőségeink szerint a legjobbat kihozni belőle. A világ tele van csodával. Csak menj ki a legközelebbi parkba, ahol élsz, s figyeld meg az őszi színekben pompázó leveleket. Hallgasd meg a madár énekét. Máris van valami szép, amit másokkal megosztatsz. Múltkor a Facebookra egy rém egyszerű képet tettem fel: gesztenyéket fotóztam, s tetszett az embereknek. Egy fillérembe nem került, hogy a szabadba kiugrottan, s gyerekkoromban nosztalgiázva éreztem magam.
Ma elugrottam a magyar boltba, s Szamos – marcipános túró rudinak az utolsó darabját hoztam el. Egy újabb csoda! Londonban egy különleges ízű nasi. Boldoggá tett. Szóval az én életem első körben ilyen csodákból áll, s ezek a csodák a te életedben is ott vannak, csak elsétálsz mellettük.
Továbbá az sem kerül egy pennybe sem, hogy hétvégente Londonban sétálok a Temze mentén, vagy turisták által kedvelt/ kevésbé kedvelt helyeken haladok el. Te, akár ha csak egy kis faluban is élsz otthon, biztos van valami történelmi, régies épület, skanzenbe való ház tornáccal stb. Egyszer is megálltál, s csodáltad? Pattantál már biciklikre, hogy eltekerj 20 km-t? Akár tó, folyó, mező mentén tekerve is biztos látsz valamit, ami kivált egy érzést belőled.
Nem kell Londonban élni ahhoz, hogy az ember azt higgye „menő” vagy érdekeset lásson. A világ varázsa ott van körülötted is, bármerre is vagy most.

Visszatérnék most a nekem nincsen semmi problémámra, s hogy a munkám is könnyű témára. Újra állítom, hogy te is minimum ilyen életszínvonalat ki tudsz magadnak alakítani Londonban, mint ami nekem van. Sőt, én még nem is túl jól csinálom. Valaki 3 év alatt sokkal többet elért itt, mint én eddig.
Elmondom hát honnan indultam, hogy lássátok, nekem milyen könnyű volt mindig is!
3 évvel ezelőtt 100 Fontos au pairként kezdtem bentlakással egy egyedülálló anyukának dolgozni
. A gyerekei 4 éves és 16 hónaposak voltak. Napközben magánoviban voltak, s csak 5 után szedtem fel őket, így sok szabadidőm akadt reggel és délután között. Nyelvsuliba jártam heti 3x olyankor. Az anyuka munkája kiszámíthatatlan volt. Reggel 7/ 7.30-kor elment otthonról, majd pedig jött mikor jött. Az este 8 volt a legkorábban, de az este 10 óra sem volt ritka, sőt valamikor éjfélig is kimaradt. Vagyis én 23 évesen voltam a felelős a gyerekekért. Ha felsírt este 11-kor, én keltem fel dajkálni a 16 hónapos gyereket. Az egy év alatt 2x spiccesen hajnali 3-kor esett haza anyuka, így azon a két éjszakán én voltam kénytelen még hajnali 1-kor is a síró picihez felkelni.
Én voltam az első au pairjük, így fél évbe telt, mire úgy igazán elfogadtak a gyerekek. Az első éles munkanapom a 4 éves hisztizett végig sétálva hazafelé, sőt el akart futni, majd vagdalózni kezdett, mikor felvettem. Sőt egyszer sikerült neki, hogy a szemüvegemet lekapta, s eldobta a járdán.
Heti 3x este ugye soha nem tudtam, mikor jön anyuka haza. Így nyugodtam állíthatom, hogy kedd – csütörtök – péntek a szociális életem teljesen ki volt lőve. Sőt, később azt a szabályt is bevezette ő, hogy éjfélre haza kellett érnem hétvégente. Kifejezetten megmondta, hogy ő nem akart parti lányt. A szerződésünkbe, mikor felvett, kérdés volt, hogy van –e pasim, mert ő azt sem akarta, hogy fiúk miatt a fejem elcsavarodjon, vagy fiúk koslassanak a háza körül miattam.
Összegezve, nappali – éjszakai gyerekügyeletes, házvezető is voltam heti 30+ órában 100 Fontért szabad hétvégekkel, de éjfélre haza kellett érnem akkor is. Könnyű volt, valóban? a szabályokkal együtt, lássuk be! 23 évesen felelősséggel teli munkám volt. Ja és bonusz, hogy egyszer a két éves véletlen bezárta magára a fürdőszoba ajtót, amit egy nagy vésővel én feszítettem ki, mert ugye egyedül voltam a gyerekkel. Könnyű volt az is!
Szerintem ilyen au pair munkát lehet találni, csodálatos londoni életem így indult hát. Megjegyzem, rajtad áll, te is képes vagy erre.
Én anno boldog voltam, hogy Londonba lehetek végre. 100 Font nevetséges összeg egy hétre, de én abból is ki tudtam hozni kicsi kirándulásokat, s hétvégi mászkálásokat.

Egy éven belül a meglévő hétvégi szabadidőmben elmentem a Mekibe dolgozni. Így fél éven át nem volt egy munkától mentes napom. A Meki jó beképző / kiképző tábor. Persze a pénzért csináltam, s nem bántam meg. Csak mondom, hogy a 7 napos munkahét is a csodálatos életem részét képezte. Neked is ott a lehetőség így élni.

Családot sikerült váltanom, új au pair munka. 4 leányzó mellé kerültem, akik 4 – 9 – 10 – 13 évesek voltak. Én voltam a felelős a mosásért, napi általános rendrakásért, a vasalásért beleértve apuka ingjeit is. Minden este főztem rájuk, s reggeliztettem is. Minden hétköznap reggel 7-kor a konyhában kellett állnom, s várnom, hogy a lányok ébredezzenek. Ők leültek az étkező asztalhoz, s elmondták, aznap mit óhajtanak reggelizni. Nem vicc! Fogalmazzunk úgy, hogy reggelit készítő és felszolgáló pincérnő szerepét töltöttem be. Utána a két kicsinek haját fésültem, iskolába kísértem őket. Majd a legkisebbet délben felszedtem, s heti 3x én voltam vele egész délután. A munkanapom a fürdetéssel ért véget 7:30 körül este. Továbbá heti 2 babyszit benne volt a csomagban. 150 Fontért a heti  50+, de néha volt az 70 is nyomtam. És mindez mellett még a meglévő 2 kora délutáni szabad napomban más családhoz is eljártam ezt – azt csinálni. Ahogy pedig több szabadidőben lett, mert teljes iskolás lett a 4 éves, minden napközben eljártam más családokhoz. Az nem volt rossz. Bentlakással akkoriban már 1000 Fontot is megkerestem, de volt is óraszám bőven mögötte.
Az egyik barátnőm említette is: Annyit dolgoztál, s olyan sokáig, s még is volt szociális életed, még este 9-kor volt erőd elmenni társaságba. Tehettem volna mást? Feljebb írtam, hogy az adott életkörülményeinkből kell a legjobbat kihozni, hát kihoztam.

Idén pedig egy lakásmegosztásban élek, egy indiai párral, pakisztáni sráccal, s most egy magyar sráccal. Egy pici szobám van, s biciklivel járok dolgozni esőben, hidegben is. Napi minimum 2 helyre megyek, de van, hogy 4 családhoz is. Rengeteg házimunkát végzem, s minden mellett este főzök, s tanulás közben felügyelem a gyerekeket. Illetve önszántamból esti ügyeletek vállalok péntek és szombat estékre. Idén saját döntés alapján nincs bulizás. Heti 50+ órát most is dolgozom. Áprilistól októberig pedig sok munka összejött. Nem viccelek, volt olyan munkanapom, hogy reggel 7:30-ra mentem valahova, s esti ügyelettel megtoldva az egész napot végignyomva, éjfélre értem haza. Ez is csodálatos életem része!

Tudjátok, az élet valóban lehet csodálatos a heti végtelen munkaórákkal együtt is. Mert soha nem a munkaórákat nézem, hanem, hogy a megmaradt kis szabadidőmből mit tudnék kipréselni. Idő menedzsmentben zseni vagyok, az tuti. Van, hogy szombaton este 7-re megyek egy családhoz, előtte pedig el tudok menni vásárolni, odaérek egy meetingre is, s még időm és erőm is van sétálni a városban, mielőtt várnának a gyereket.
A munkát egy eszköznek tekintem, amivel pénzt keresek, de amint vége munkanapomnak, nem létezik számomra. Hétvégén meg főleg nem. Csak az foglalkoztat, hogy mit tudnék csinálni, merre menni, valami újat és szépet látni stb.

Panaszra látjátok okom nincs, mert dolgozni jöttem ide, s azt meg is kaptam. És többet keresek jóval, mint otthon, amiből valóban többet tudok utazni, ez is tény.

Londonban sem a semmire fizetik az embert, s akadnak nehezebb napok, de nem fogom a Facebookomat ilyennel telenyomni! Az én példám pedig könnyen utánozható, BÁRKI elérhet minimum ennyit itt.
Az enyémhez hasonló ’csodálatos’ élet mindenki előtt lehetőség.

Advertisements

A csodálatos életem” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. andreab40 szerint:

    Erdekes ez a tema. Oszinten szolva a Facebook mostanaban nem a szivem csucske. Nyilvan mindenki azt ir ki amit akar. Ha pozitiv es inspiralo a “csodas elet” az oke. De sokaknal ez inkabb onreklam es felvagas. Mindenki csak a csilli villi sztorikat rakja ki es azert ez kozel sem a valodi elet. Amitas/onamitas. Sokan meg beveszik a meset. Persze azt nem latjak hogy a “csodas elet” mogott mennyi munka es faradtsag van. Epp ezert se szeretem a fbot mert felszines. Nyilvan azokat se csipem akik tul sok negativ dolgot, panaszkodast zuditanak a kozonsegre, mert ez nem oda valo. Igaz hogy igy akar /ismeros szamtol fuggoen/ tobb szaz ingyen pszichologusa is lehet az embernek. Megis valahol meg kell talalni az egyensulyt hogy mennyi franko, csodalatos dolgot oszt meg az ember es neha emelle hetkoznap sztorikat is, mert igy is inkabb fairytale book mint facebook…

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s