Valaki beosont az életembe

Egy személyes élményről szeretnék írni most, egy olyan dologról, ami engem is meglepett.

Két és fél évvel ezelőtt egy magyar találkozón vettem részt Londonban. Azóta, ha találkozik a csapat, minden alkalommal hálát mondok az egykori jó döntésemért, hogy igent mondtam a meghívásnak. Mennyi széppel lennék most szegényebb. Több embert megismertem, s beszélgettünk, információkat gyűjtöttünk egymásról. A társaság többször összejárt abban a szezonban, majd a rákövetkező évben nem is láttuk egymást közel egy évig.
Egy ilyen alkalmon ismertem meg egy személyt, aki aztán szép lassan beosont feltűnésmentesen az életembe napjainkra.

Hug

Illusztráció

Idén tavasszal Salsa leckéket vettem, s aktívan posztolgattam Facebookon az élményeimet, tapasztalataimat, hogy mit érzek a tánccal kapcsolatban. Egyszer jött egy üzenetem az illetőtől, hogy milyen Salsát tanulok. Hát Salsát, mert Salsa az salsa. De nem, több irányzata is van. Okés, passzolom akkor. Én szerdánként járok  ide, ha van kedved, most héten gyere el, s nézd meg – írta. Az Igenember film mindig ott van lelki szemeim előtt. Meghívás, salsa, naná, hogy megyek, IGEN. Ott találtam magam egy nagy táncklubban, ahol a nem létező tánctudásomat inkább nem mutattam. Jobb volt boldog mosollyal figyelnem a profikat. Az ismerősöm pedig az egy új szemszögből mutatkozott be.
Egyértelmű volt, hogy születésnapján a következő mondattal köszöntöttem fel: „Te kis rejtegetett Salsa tehetség! Isten éltessen”.
Valahogy kapcsolatban maradtunk, s megismerkedésünk második évfordulóján telefonszámot is cseréltünk. Ami késik, nem marad el 🙂

Nyáron az illető folyamatosan tett róla, hogy szinte hetente valahogy, valamiért összefussunk. Most ilyen találkozó volt, most olyan találkozó volt. Természetesen a születésnapi összejövetelemre is eljött, s egészen elkísért hazáig, amit nem tudtam mire vélni. Az állomáson a levegőbe emelt, s egy puszit kaptam a homlokomra. Majd könnyedén – barátiasan elhívott vacsorázni születésnapomból kifolyólag. Mennyire kedves, meg is lepődtem. A különleges helyen voltunk, ami olaszos étterem, de német tulajdonban van, s az ember szeme előtt készítik el a kiválasztott ételt. A pénztáros hölgy magyar volt, s az épületből kilépve azonnal a Shard szúrta ki szemünket.

Augusztus 20-n az Államalapítást ünnepeltük egy társasággal. Az összejövetel végén nekem természetes volt, hogy sétára indulok a Temze parton. Mindig, ha este járok a városban, egy sétával mondok Jó éjszakák Londonnak, hazaindulásom előtt. Ő pedig kötötte az ebet a karóhoz, s velem akart tartani. Sétáltunk át a Waterloo hídon, s halkan megjegyeztem. ”Szeretem én Londont, de most nagyon hiányzik a tűzijáték! Ott a Westminster hídnál el tudtám képzelni.” Tettünk egy rövidke kört, majd Trafalgar téren ültünk. Történelmi pillanat, én pasival a téren nyáron este. Ilyen sem volt még sose, ideje volt elkezdeni.

Augusztus második felében mindenhol voltam csak Angliában nem, annyi minden történt velem 2 hét alatt, hogy még most sem igazán tudom felfogni. A Pasizás Angliában IV. részében jövő áprilisban majd bővebben beszámolók ezekről a dolgokról/személyekről.

Most ősszel a munkára kezdtem el újra fokuszálni, s nem igazán érdekeltek a pasik. Ezt a kínálkozó alkalmat ragadta meg ő, teljesen jóindulattal hozzáteszem. Találkozgatni kezdtünk sűrűbben az ő kezdeményezése nyomán.
Két héttel ezelőtt pedig úgy ébredtem. Hé, gondolkozzál már el, te csacsi csajszi. Valaki itt van az életedben. Ez nem poén, ez a komoly tény. Valaki belopódzkodott türelmesen, távolságtartóan, egyszerűséggel, úgy hogy észre sem vettem igazából.
Kedves helyzet, ami tele van szeretettel.

Felnézek az illetőre. Engem tolerálni nem kis dolog. A blogos észjárásaimmal, az órákba nyúló monológjaimmal, s rögtönzött előadásaimmal elfogadni, teljesítmény. Mindehhez társul még egy bohókás és kajla személyiség, akinek One Direction naptárja is van a szobájában. Tapsvihar neki.

“Az életünket nem éljük, az életünk történik velünk.” (Bálint György)

Köszönöm!

Reklámok

Valaki beosont az életembe” bejegyzéshez egy hozzászólás

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s