Gabimami család kirándulása: Bodiam Castle – Beachy head – Hasting

Egy ezer éve elmaradt beszámoló következik most. Gyakran fordul elő, hogy valami hónappal, hónapokkal ezelőtt történt velem, ám várakozik gondolataim kusza útvesztőjében, míg végre a blogon publikálódik.

Július elején egy kis család kirándulni indult. Egész pontosan Gabimami családról van szó. Gabimamiról már többször tettem említést, s ismét megemlítem, hogy ő a londoni magyarok – mindenki pótanyukája, ha szabad így fogalmaznom. Egy végtelenül kedves és szeretetből sosem ki nem fogyó, fit ’néni’, akit már sokan ismernek. Híre egészen Budapesten át, Pécset érintve, Genfig is elmegy, majd pedig Londonban teljesedik ki. Mi, akik megismermertük őt, a Gabimami család tagjaivá váltunk. Egy kis közösséggé egyesültünk, akik rendszeresen vasárnaponként találkoznak.

Az általam már ismert, s szeretett kedves emberekkel vidéki Anglia felé vettük az irányt. A kirándulást, mint mindig megszokottan Tomi – Taxis szervezte, akinek már visszajáró ügyfelei vagyunk többen is.
Az úti cél Bodiam Castle – Beachy head – Hasting Village volt. Nézzük is, mit láttunk.

bodaim castleBodiam Castle egy rendkívül jó állapotban megmaradt 14. századi kastély, amit eredetileg a franciák elleni terjeszkedés ellen építettek, ám mai szemmel a történészek ezt nem tartják valószínűnek. A falai túl vékonyak, s egy esetleges támadásnak könnyen megadta volna magát. Illetve a várárok nem túl mély, s vízutánpótlása egyszerűen elzárható. Úgy vélik, inkább csak egyfajta „mutogatásnak” épülhetett valójában az kastély. Mi is az igazság, nem tudjuk már meg soha. Azonban lehetőségünk van megcsodálni, s megmászni az épületet belülről is. Igazi kis gyöngyszem, érdemes felkeresni.

Beachy Head, ahol 160mrel a tengerszint felett lehetőségünk vanSONY DSC sétálgatni a természet ereje által lekoptatott sziklafalon. Elképesztő látványt tudunk élvezni, miközben arcunkat megcsapja a tenger felől fújó szél. Nagyokat tudunk szippantani a levegőben, de akár a mélybe is lenézhetünk. A partvonala mentén hosszú kilómétereken át lehetőségünk van elsétálni. Igazi kis kirándulós környék.

A második világháborúban stratégiai helyként is szolgált Beachy Head, mert a Királyi légierő egy átjátszó állomást állított itt fel, aminek a kommunikációban jelentős szerepe volt. Állítólag az Eiffel-toronnyal is kapcsolatba tudtak lépni, ahol volt egy adóvevő. Továbbá egy fölalatti radar ellenőrző/megfigyelő központ is működött itt, s ki tudja még mi nem. Biztos vagyok benne, hogy több katonai titkot is őrizhet a hely. És azt ne is említsük, milyen szuper felszállópálya lehetett a gépeknek a sziklafal.

Beachy Head nyugodt, elegáns a maga nemében. Sajnos a magasság és a természet vonzza az öngyilkos embereket is. Évente átlagosan 20+ eset fordul elő a helyen. Ezzel a híres öngyilkossági helyek között Top listára került, a Golden Gate – San Francisco híd mögött a sorban. Nem túl szép statisztikai adat és hír sem. A hivatalok állítása szerint a szám évről – évre egy – egy esettel mérséklődik, de ez továbbra sem megnyugtató.

fisherman-boats-hastings-04

Elhagyatott hajók, s a háttérben a sikló

Hasting falu. A kisváros, ami meglepett és igazán elszomorított. A 18. század második felében a település a virágkorát kezdte élni. A vasúti bekötéssel egyesen berobbant a kedvelt tengerparti üdülőhelyek listájára. Egy századdal később pedig a hanyatlás vette kezdetét. A vízparti turizmus a népszerűségét vesztette, s főleg Hasting falu szenvedte meg a trendváltozást leginkább. A helyi vezetőség lépéseket próbált tenni, hogy továbbra is jöjjenek emberek. Sakk világversenyeket és Maraton futást is rendeztek évről – évre. Illetve egy nagy nyílt úszómedence is megépítésre került, ami a kora legnagyobb és legmodernebb, európai, nyílt medencéjének számított. 1990-re bezárt.

És a halászat. Régen a hely híres volt a kikötőjéről, a frissen fogott halakat kínáló halászokról a helyi piacon. Az idetévedő turistákat napjainkban már csak a megkopott bodék és néhány rozsdás névtábla emlékezteti  a boldog időkre.
Ám, továbbra is megőrizte Hasting Európában ’a legnagyobb – strandról induló halászati flotta’ címet. A lényeg annyi, hogy nem mély és mesterségesen kiépített kikötő van, hanem a hajókat vontatóval beengedik a partról a vízbe, s úgy hajóznak ki a nyílt vízre. Egyedülálló.
Mára már körülbelül hobbi halászat folyik, ám a hajók többsége működőképes. Maga a flotta megtekinthető testközelről. Egyrészt romantikus, de ugyanakkor elrettentő is. Az idő meglátszik itt mindenen. Ezer éve nem használt halketrecek, rozsdás székek, elszórt roncsdarabok itt – ott. És mérhetetlen csend és magány uralkodik mindenen.  Érdemes felkeresni, főleg fotósoknak ajánlom. Nagyon egyedi és művészi képek születhetnek itt.

EPW038917.tif

A nyílt medencéjű egykori híres uszoda

Hastingben működik két sikló is, ami hihetetlenül nosztalgikus tud lenni.
Magára a falura a kihalt, félig kihaltság jellemző. Egy-egy kocsma van csupán nyitva, s kong az ürességtől a vízparti vidámpark is. Pont ezért különleges és kuriózum ellátogatni ide, elgondolkozni a történelmen, az eltelt századokon, s hogy a trendek hogyan változnak. Engem megérintett a hely. Soha máshol eddig nem tapasztalt kisugárzása és légköre van. Beleborzong az ember.

A napot csodásan és nagyon boldogan zártam a Gabimami családdal. Sok szeretetet kaptam, s élveztem minden percég a kirándulásnak. Szuper volt, remek zárása egy hétnek.

Köszönöm Tomi  – Taxisnak a kivitelezést.

 

Advertisements

Gabimami család kirándulása: Bodiam Castle – Beachy head – Hasting” bejegyzéshez ozzászólás

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s