Otthon jártam

Két hete otthon jártam, s azóta nem volt időm megírni az élményeimet. Igyekszem pótolni a lemaradásaimat.

Hazamenni mindig jó. Találkozhatom szüleimmel, élvezhetem a házi gyümölcsök zamatát, a kertben frissen szedett borsóból ehetek levest. Továbbá mérhetetlen nyugalom van, meglepően nagy csend a házban, még a szúnyog zizegését is kihallani. Nagyon furcsa volt zajos London után újra megtapasztalni ezt. Az idő pedig lassabban haladt, mintha otthon egy óra az nem is egy óra lenne. Nem láttam rohanni senkit sem.
Tikkadt melegben szombat kora délután sétáltam a buszhoz. Teljes kihaltság a járdán és úton. A buszmegálló is üres. Lassan lépkedtem, s mosolyogtam, hello szülővárosom. Mintha semmi, de semmi nem történt volna az eltelt 3 évben. Mindig, mikor hazalátogatom, úgy érzem. Az év eltelt, otthon viszont minden maradt állandó és régi.
Belváros néma, csupán két kéregető megbújva. „Adjon egy kis aprót” „Az Isten áldja meg” Ezer éve nem hallottam ezeket a magyar szavakat.

A város központja gyönyörűen ki van pofozva, de nem beszél róla senki. Nem osztják meg Facebookon, nem írnak róla. Mintha van, de nem izgat senkit sem. Több csinos kiülős kávézó is van, amik futnak és már hosszú évek óta sikeresen műkődnek. Az árak az otthoni fizetésekhez képest pofátlanok. Ki itt a vendég? Elgondolkoztam magamban. Biztos a gyárban dolgozó minimálbéres Kati néni itt nem fordul meg soha.
Nézelődtem, figyeltem a néha felbukkanó embereket. Senki nem volt boldog, széles mosolyt sem láttam az arcokon. Elszomorított.
A helyi újságot fellapoztam, aktuális munkalehetőségeket keresve. Első kiemelt ajánlat: németországi hentes üzembe azonnali kezdéssel emberek keresnek. Gratulálok! Megerősített, hogy nem baj, ahol vagyok.
Sajnos, nem láttam semmilyen lehetőséget sem magamnak. Nem tudnám elképzelni, mit kezdenék magammal, ha egyszer még is visszamennék. Úgy éreztem, hogy rám továbbra sincs szükség.

Beszéljünk a jó dolgokról. Többen megkérdezték milyen volt otthon?
Szuper! Anyuék vittek – hoztak, már az érkezési kapunál türelmetlenül várakoztak. Étterembe vittek minden nap. Alám rakták a kocsit, hogy vezessem. Bevásároltak nekem, anyu megfőzte a kedvenc kajámat. Elvittek kirándulni is. Szerintetek? Elképesztően szerencsésnek érzem magam, hogy ilyenek a szüleim. Panaszra nincs okom. Ezért és így több, mint remek hazautazni egy picit.
A barátaimmal még időm sem volt találkozni, az lett volna még a pluszdobás. ez van. Szívemben ott élnek, de jelenleg az életem máshol van.

10548174_748452071844918_7015308771888436113_o

Kirándulás. Anyu megkérdezte, mihez van kedvem? Tihany, egyértelműen döntöttem. Okés, akkor oda megyünk. Miért is Tihanyt választottam? Elképesztő a panoráma az apátságból. Láthatom végre 3 év után a Balatont. Az országunk imázsát szerettem volna építeni képekkel. Csalódnom nem kellett. A Balaton mesés, táncoltak a felszínén a napsugarak. Igazi hőség is volt.
Nagyon örültem, mikor egy csomó külföldivel találkoztam. Alig lehetett magyar nyelvet elkapni az apátság körül. Háááááát, hallanak a kis országunkról és erről a településről az emberek? Boldogság van! Egy csoport kimondottan ázsiai volt, de fiatal tizenévesek.
Tündéri a levendula bolt a különböző sok szép termékkel együtt. Büszke vagyok az ilyen magyar helyekre, s jó hírét fogom vinni és építeni.

Magyarország a turisztikai értékeit tekintve nem ’szar’ hely. A Balaton körül nagyon királyul ki van építve a bicikliút, s minden településen van valami megtekinteni való, esetleg fesztiválok is. Aki szereti a jó idő, szeret tekerni és más kultúrát megismerni, irány Magyarország! És még csak meg sem említettem Budapestet vagy világörökségi helyeinket.

A rövid látogatásom alatt még pár rokonomhoz is odaértem, meg próbáltam minél több időt anyuval lenni. Másra nem futotta az időből.
Továbbá jó volt a szobámban lennem, aludnom a saját ágyamban körülvéve a megszokott kis macijaimmal. A gyerekkoromba visszatérni.

A kertünk gyönyörű, zöldellik minden. A gyümölcsök és zöldségek is háziak. Megkérdezhetem magam: normális vagy, hogy te kemény fontokért veszel ezt-azt, miközben otthon anyuékra rohad a gyümölcs? Vödörszámra szedhettem volna az epret májusban… és csend van. Zéró zajterhelés.
Én meg egy kis szobában élek, ami egy egérluk az otthoni lakrészemhez képest. A hipermarketben megmért és csomagolt alapanyagokat veszek. A zöld fákat a parkokban látom csupán. Ebből a szemszögből London nem éri meg. Minden másból viszont igen.

Köszönöm a kedves vendéglátást. Az ősszel még érkezem, de csak Pestre.

Advertisements

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s