Az új kedvencem – Love never felt so good

Vasárnap este lévén valami könnyű dologgal jönnék. Az új kedvenc videómról tennék említést.
Soha nem gondoltam volna, hogy egy zenétől is szerelemes lehetek, hát megtörtént. A youtube-n Michael Jackson követője vagyok, s két hete egy új videó szúrta ki a szemem. Rögtön kattintottam, s néztem és hallgattam. Olyan élményt kaptam, amit nehéz szavakba önteni, csak érezni lehet.

Michael egyik régi számát elővették és kicsit átdolgozták. Az eredmény magáért beszél.
Én soha nem voltam nagyon nagy rajongja Justin Timberlake-nek, de mostantól jobb, ha követem őt is.
Az új kedvenc számom a Love Never Felt So Good.


Elkezdjük megtekinteni, s a csoda kezdetét veszi.
Jackson tűnik fel, majd bevágják Justint is. És közvetlen az első fél percben még énekel egy fekete sapis nagyon aranyos fekete srác is, akit egy gyönyörű mosolyú hölgy követ. Utánuk, két csaj ad egymásnak ölelést boldogan, majd feltűnik pár szintén zabálni való fiú. Az egyik vörös hajú kékszemű – hézagos első fogakkal, elálló fülekkel egyszerűen szeretnivaló. És még nem említettem a fekete kalapos hölgyről, aki cserfesen mozog, s baseball sapkás fekete férfiről, aki tátog két másodpercig.
Szó, mi szó a táncosokat és szereplőket úgy válogatták össze, hogy mindenki talál magának olyan személyt, akivel azonosulni/akit szeretni tud.
A szám pedig halad előre, s szerintem fergetegesen vannak Jackson régi felvételei az új Timberlake-s részekkel összevágva.
Természetesen maga Justin sem semmi. A könnyű kis mozgása, tündéri mosolya imádnivaló. Akarom és akarom! Hiába nézem újra és újra, még mindig nem tudok betelni vele.

És legvégül a dalszöveg. Nagyon szuper és fülbemászóan szép, amiben van egy kis romantika is.
Ha valaha az életben megházasodom, erre a számra szeretnék táncolni először a lakodalomban. Eldöntöttem és pont.
A nagy napig gyakran fogom hallgatni, s szeretetet meríteni belőle. 🙂

Reklámok
Közzétéve: Zene

TE MIT GONDOLSZ?!

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s