Plátói pasim

Az életben többször nem kapunk meg valakit, mint igen. A pasikkal is így van. A múltkori Az álompasi  cikken utólag sokan gondolkoztam. Folyamatosan egy másik srác arca ugrott be. Egy személy, akit sokáig figyeltem, sóvárogtam utána, s mind a mai napig spontán eszembe jut. Ő lenne az én Plátói, soha el nem ért srácom. Mivel pedig itt a blog, miért ne írnék most róla. Talán ha kiadom magamból, mert igen, senkinek nem beszéltem róla még, lezárhatom végleg.

boy from backSok-sok évvel ezelőtt, talán 2005-ben vagy 2006-ban a középiskolában felfigyeltem valakire. Csütörtök délutánonként a 6. órám után délután 2-kor hazafelé vettem az irányt az osztálytermünkből. Sétáltam a kijárat felé a folyóson. És ekkor megpillantottam őt. Ott várta a tanári szertár előtt az anyukáját, aki az iskola egyik tanárnője volt. Azonnal megragadott. Nagyon bájos gyerek, megállapítottam. Olyan személy ő, akire ha rátekintesz, elillan belőled a méreg. Hihetetlen nyugalmat árasztott magából. Arca szimmetrikus és fülei is tökéletesen harmóniában simulnak hozzá. Ajka telt, az úgy megérinteném kategóriába tartozik.
Csütörtöki napokat tehát mindig boldogan vártam, tudtam, hogy látni fogom őt. Csak nem egészen jól kezeltem a helyzetet. Anno még eléggé utáltam magam, s azt hittem, ha bunkósan viselkedem, az tekintélyt parancsol. Szóval a folyósan mindig emelt arccal és szigorú tekintettel haladtam el előtte. Közben persze belülről forrt a vérem. El sem tudom képzelni, mit gondolhatott rólam magában.

Ha már a külsejét dicsértem, akkor mondom a továbbiakat is. Az évfolyam 4 legjobb tanulója közé választották tanulmányi eredményei és versenyeken való részvételei miatt. Az adott évben az iskolai magazinban egy riportot is készítettek vele, amit azóta is otthon őrzök. Továbbá franciából és angolból felsőfokú nyelvvizsgát tett, majd egy fél évet Franciaországban is tanult. Felnéztem rá szorgalmáért.

Hálisten az idővel bejött a Facebook, s bejelöltem. És visszaigazolt, pedig tényleg soha egy szót nem váltottunk az életben. Azóta pedig kedvemre nézegethetem nosztalgiázós hangulatomban. Az évek múlásával egyáltalán nem néz ki rosszabbul, sőt, még bájosabb, mint volt.

Ő az, akit soha nem értem el, akivel egyetlen percet nem töltöttem el, s még is velem van. Hely van számára szorítva a szívemben. Ő az én Plátói pasim.

Titkon remélem, hogy egyszer, tényleg csak egyszer lehetőséget kapok az élettől egy vele eltöltendő beszélgetésre.

Advertisements

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s