Egy idoben, egy idosen, távolságokkal

1988-t írunk, s egymást követően 3 baba látta meg a nagyvilágot. Az egyikük Magyarország egyik vidéki városába, egy egyszerű családba érkezett. A másodikat a jómódú vidéki Angliába hozta a gólya. A harmadik baba pedig Indiában pillantotta meg a szüleit. 2013 decemberére a szálak összeértek Londonban.

távolság

Két velem egy idős hölggyel sikerült megismerkednem. Elgondolkoztam az életünkön. Keresem a választ is. Ki járt jobban? Hol érte meg jobban születni, s hol tartunk most? Az élet íratlan szabályai szerint egy eséllyel érkeztünk a Földre, ám mérföldek vannak az életkörülményeink között.

Én vagyok a legidősebb a csapatban, vagyis én töltöttem be leghamarabb a 25. életévemet.
Nincs diplomám, Au pairként dolgoztam közel 3 évet. Jelenleg egy pici szobát bérlek, s 4 másik emberrel osztozkodom egy öreg lakásban. Nincs pasim, gyerekkel foglalkozom, sok házimunkát is végzem. Boldog vagyok, s vidám, nagyon hálás minden szépért. Talán ennyi elég is rólam.

Az indiai lány nem él egy éve Londonban. Házas, s a férjével lakik egy szobában egy lakóközösség tagjaként. Jelenleg nem dolgozik, s fogászati szakápolónak tanul. Gyerekei nincsenek. Főz, s rendben tartja maga és a férje dolgait. Jó lelkű, s egyszerű. Külsőre szép indiaiak találom.

Jöjjön végül a legfiatalabb negyed évszázados angol hölgy. London elegáns negyedében egy kicsi lakásban él párjával, s van egy 5 hónapos zsebkutyusa is. Céges ügyvédként diplomázott, a mesterképzést is elvégezte. Magas szőke és irigylésre méltó alakja van. Stílusosan és nagyon finom érzékkel öltözködik. Egy olyan csaj, aki után megfordulnak az emberek. Okos és igazán társasági személy. Tervei közé tartozik egy saját ügyvédi iroda.

Megegyezhetünk abban, hogy az angol nyert. Van karrierje, jó lakhatási körülményei. Persze a külső tulajdonsági is mindent visznek. Nem volt rossz dolog Angliába egy vagyonos családba megszületni 1988-ban. Csak elgondolkozva, ha nagyon belehúzok, s jól alakulnak a terveim, 5 éven belül talán elérem az ő mostani szintjét. 30 éves koromra képzelhető el, hogy ott leszek majd ahol ő 25 évesen. Ám addigra ő már karriert fog kiépíteni, s nagyon valószínűleg megházasodik. A köztünk lévő szakadék tehát soha az életben nem fog megszűnni.

Egy idősek vagyunk, egy időben élünk, ám távolságok választanak el minket.

Reklámok

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s