Amszterdami hétvége II.

Folytatom az amszterdami élményeimet.
Először gondolkozzunk el a holland gazdaságon. Miért is működik az ország olyan jól? Hollandiáról nem rendelkeztem hatalmas tudással, valahogy a történelem órákról sem rémlik semmi, maximum még földrajzon esett róluk szó. Olyan tudjuk, hogy van, de ennél nem kell több, nekem úgy tűnik. Pedig jobban tesszük, ha kicsit utánajárunk az országnak, mert kicsi a bors, de nagyon erős. Engem a google keresésem eredménye igazán meglepett.

A Heinekent és az ING-t tudtam, de fogalmam sem volt róla, hogy a Philips, Unilever, Shell is holland tulajdonban van. Egy export országról beszélünk, ami a gazdasági mutatójukra pozitívan hat. Élelmiszeripar is húzóágazat, és még a gyémántkereskedelmi központról nem is beszéltem. Wáó! Jól csinálja Hollandia.

A statisztikák szerint az ország a 18. legnagyobb gazdasággal rendelkezik világ viszonylatban. Továbbá Euró alapító és Amszterdam, Európában az 5. turisták által legforgalmasabb város. Rotterdamban pedig Európa legnagyobb kikötőjét találhatjuk!
A mutatók alapján Hollandia a közvetlen befektetések egyik legvonzóbb országa egész Európában. A gazdasági versenyképességük a világon Top 10-ben van. Az alap és felsőoktatásuk szintén benne van a legjobb 10-ben. Az üzleti moráljuk és az összesített adatok alapján Hollandia élhetőbb és jobb hely, mint Anglia. Ezt nevezem!
És még ilyen nyalánkságok, hogy a világ legliberálisabb helye, ahol a melegek már évek óta szabadon házasodhatnak, ahol füvezi szabad, s engedélyezett a bordélyházak működnek a főváros szívében.
A fapapucs és a tulipán olyan mellékes dolog a fentiek tudatában.

Szerintem véssük fejünkbe Hollandiát, mert ki tudja, lehet még egyszer oda sodor minket az élet.
Másrészről pedig az élelmiszer, drog, alkohol, sex, gyémánt olyan dolgok, amik mindig kellettek és kellenek, amíg világ a világ. Ha másra nem, de alkoholra mindig volt pénz. Arra szeretnék kilyukadni, hogy bármi történhet a világgazdaságban, Hollandia iránt mindig lesz kereslet. Még ha a pénz is bedőlne, a gyémánt mindig ott van, mint érték stb. Az ország talpon tud és fog maradni.

Kerstboom Dam headerAdvent második vasárnapján a metrón ültünk a városba menet. Az amszterdami metróval teljesen elégedett voltam. Nem drága és időben jön, van információs tábla is. (Sőt plusz információs tábla is van. A hogyan NE viselkedj metrón. Pl ne igyál, ne cigizzél, a bicikli szállítás stb). 

A központi vasútállomásról a múzeum negyedbe sétáltunk, ahol a Gyémánt Múzeumot kerestük fel. Az emberi pazarlás ne továbbja, egy majom csontváz drágakővel kidekorálva. A világ egyik fele sínylődik, míg nagyon ráérős és gazdag emberek képesek egy gyémánttal kirakott koponyát műalkotásnak nevezni. Gratulálok! Sajnos engem nem nyertek meg maguknak.
A múzeum érdekes volt, egy kisfilmen mutatták be a gyémánt keletkezését és bányászatát. Nem is hinnénk, hogy cégek képesek egy fél vidéket feltúrni, s a kibányászott köveket szakszerűen átmosni, hátha egy kis gyémánt megcsillan benne. Ez is egy iparág.

A folytatásban erre-arra csatangoltunk, a hétvége alatt sikerült a belvárost feltérképezni. Korán sötétedett, így a kivilágított Amszterdamot is megcsodáltuk. Láttuk a város karácsonyfáját is. Egy nagyon cuki pubban melegedtünk később. Olyan hely, ami tradicionális, nem license alapján fut. A pulton egy macsek sétálgatott, a tulajdonos beszélgetett ismerősökkel, s a pultos hölgy is nagyon barátságosan viselkedett. Tetszett.
Este indultunk a reptérre, majd egy kellemes 40 perc után már London egyik repterén landoltunk. A repülőn egy szimpatikus, ám fura srác ült mellettem, aki szó szerint komás állapotban volt. Sajnáltam, de ugyanakkor felkeltette kíváncsiságom a személye.

Mi tetszett a legjobban a városban?
Finomak a sajtok, nagyon jó gyümölcsleveket lehet kapni, kiváló biotermékeket vásárolni (ajánlom a Marqt üzletet). Általánosságban véve is az élelmiszerek minőségét jobbnak találtam a Londonban kaphatóaknál.
Az éttermek, kávézók és sörözök egyediek, s sajátos hangulatuk van, ami szerintem nagyon jó.
A holland emberek pedig szuperül beszélnek angolul, sehol nem volt gond a kommunikációval. Otthonosan éreztem magam náluk, s nekem szimpatikus voltak a helyi lakosok. És isteni almás és almás – magvas sütiket is kóstolhattunk!

Érdemes felkeresni! A jövőben vidéki Hollandia felfedezését tűztem ki célul.

Advertisements

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s