New York: “Nyalánkságok”

Az elmúlt napokban az alvásra mentem rá, a hétvégék után fáradtabb vagyok, mint pénteken. Idén a legjobb karácsonyi ajándék egy kiadós alvás lesz számomra.
Ihlet hiányban is szenvedek, de ez is csak annak tudható be, hogy az agyam is alvásra vágyik alkotás helyett.

Ma úgy gondoltam egy kis csokorba összeszedek pár „nyalánkságot”, pici élményeimet New Yorkból. Bizony voltak aranyos pillanatok, vagy csak kedves / megdöbbentő történések.
new yorkElőször is beszéljünk az angol nyelvről. Amerikai angol anyanyelvű ország, ám ami ott folyik az – az angol nyelv megcsúfolása.
Nem kell félni, ha alap idegen nyelvtudással rendelkezünk. A helyi dolgozók sem beszélnek jól, sőt…a kézzel való mutogatás még mindig a legjobban működő kommunikációs fajta, de mosolyogni sem árt. Néha úgy éreztem itt is egy spanyollal többre mennék, mint az angolommal.
Sőt, a helyi önkormányzat sem várja el az angolt, hiszen a metrón az információs plakátok vagy éppen reklámok több nyelven szerepeltek. A kedvencem az angol nyelvtanfolyam kínai nyelven meghirdetve. Ez az USA.

A tartózkodásunk alatt a barátnőm jó tündérré lépett elő. A Staten Island-i sétánk alkalmával egy fekete pénztárcát talált az utcán eldobva, amit visszajuttatott a tulajdonosának. A Facebooknak köszönhetőn a név alapján könnyen megtalálta az illetőt, s írt neki. Az amerikai telefonszámunkon kommunikált vele, s egy eltéveszthetetlen helyen, a Wall street mellett találkoztunk az anyukájával. Állítólag, ő az üzleti negyedben dolgozik. Az idős néni meg is érkezett, s mondta, hogy nem tud pénzt adni. Mondjon értünk egy hálaimát, s további minden jót, bőven elég – gondoltam magamban. A nyaralás alatti jó cselekedet is megvolt.

Az amerikai pénz. Jaj, szerettük, utáltuk, nem tudtam állást foglalni. A helyzet onnan indul, hogy soha életemben nem láttam még dollárt élőben korábban. Nem is tudtam milyen címletekben, s hogyan van forgalomban. A 100 dolláros nem tűnt olyan nagy dolognak, amíg New Yorkban nem szembesültem a tényekkel.
A 100 és az 50 dolláros egy mumus. Saját magunk érdekében, ne legyen nálunk ekkora címlet. Az a helyzet állt elő, mikor van pénzed, de nem tudod elkölteni. A boltok, jegyárusítok nem fogadták el a címletet, ’túl nagy’-ra hivatkozva. A 20 és 10 dolláros az általános és kedvelt pénz.
USA, USA…ez olyan, hogy Magyarországon valaki azt mondaná: Hölgyen! Hogy képzel 20.000-sel fizetni? Nem fogadjuk el, túl sok. Kérjük, használjon 5000 vagy 1000-est.
A szállásadónk készségesen beváltotta nekünk a 100-asokat. Én meg viccelődtem vele, hogy ezt mindenki utálja, de a Gucci boltban biztos szeretnék azért.

A Meki és a fogyasztók. A fejünkben az a hit él, hogy Amerika a kövér emberek hazája. Nem is járunk messze az igazságtól. A gyorséttermekben megfordult emberek között voltak igazán szomorú esetek is. Iszonyat kövér járókeretes 40 év körüli hölgy a menüt szépen befalta. A sort folytatni lehetne.
Ellentétben a gyümölcs igen drága és ritkán vásárolt termék.
A tartózkodásunk alatt sok szemetet ettünk, de nem híztunk, hiszen sokat sétáltunk napi szinten. Én inkább fogytam egy csöppet is.

Néha sikerült Marilyn Monroe-t is játszanom óhatatlanul is. A vasútállomás területéről kilépve a szellőzőrendszer aknáiból feltörő szél felfújta a szoknyámat. Olyan váratlan volt, hogy ne tudtam kivédeni. Bugyit villantottam a város szívében. Remek. 🙂
Pár nappal később egy utcai szendvicsesnél álltam sorba, s szél ismét sikeresen fellibbentette a szoknyámat. Tanulság: viseljünk rövidnadrágot. 🙂

Egy másik napom Donkin Donuts jeges kávéjára szomjazva róttuk a várost. Persze, mikor kell, akkor nem találunk egyetlen üzletet sem. Boldogan csillant fel a szemünk egy táblát tartó bácsit megpillantva, hiszen a táblán egy nyíl szerepelt a kávézó nevével. Le is csaptunk a lehetőségre azonnal. Visszafelé sétálva, a bácsi előtt elhaladva, meg is köszöntük neki az útbaigazítást. Életmentő volt a hideg ital.

A folytatásban én nagyon kerestem egy nem létező üzletet, na mindegy. A jó címem voltunk, ám nem találtuk a helyet. Egy fekete rendőr bácsit is megkérdeztünk, aki hasznosítható információk helyett inkább flörtölt velünk. Megbabonáztuk a szemünkkel őt – állította. Kész.

Brooklynban a Greenwood-i temető kijárata felé vettük az irányt, s valóban egy kijáratnál is álltunk. Igen ám, de ez csak hétvégén van nyitva, amúgy tessék a főbejáratot használni. Oh, mi nem akartunk egy csomót sétálni visszafelé. És ekkor hirtelen a semmiből jött a megoldás. Egy temetőőr került elő, aki egy fiatal srác volt, s volt olyan gavallér, hogy nekünk turistáknak kinyitotta a kaput. Hálás köszönet utólag is! 🙂
(egyszer Magyarországon engem majdnem be is zártak egy temetőbe)

Zárásképpen köszönetnyilvánításokkal jövök. Az első napokban a helyi lakosok (főleg fekete emberek) többször segítettek, adtak útbaigazítást, vagy éppen a telefonjukon próbálták nekünk a busz menetrendjét megmutatni. Néha az is előfordult, hogy kérés nélkül ők kérdezték – segíthetnek-e, mivel látták, hogy forgatom a térképet a kezemben.
New Yorkban is sok jó ember él. Köszönet nekik!

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.