Szeretnék írni egy cikket az angliai élményeim kapcsán. Pro és kontrákat, hogy mi az, ami bejött és mi az, ami nem igazán. Ám ehhez először úgy gondoltam, hogy egy életrajzi beszámolót írok. Miket is dolgoztam otthon, s miért is döntöttem, hogy elhagyom az országot.
Kronológiai sorrendben fogok haladni, a legrégebbitől a legkésőbbi otthoni állásomig.
A szüleim soha nem várták el tőlem, hogy diákként dolgozzak. Egyszerűen én szerettem volna egy kicsit anyagilag függetlenebbé válni, s legalább a saját ruháimat a saját ízlésem szerint megvenni magamnak. Úgy éreztem, hogy a szüleim nem szívesen adnak ki arra pénzt, ami ellentétes az ő elképzeléseikkel. Szóval ne tudjátok meg milyen cuccaim voltak 15 évesen. Kantáros farmernadrág, tág pulcsi, ami még testesebbé tett, mint amekkora voltam. Az indíttatást tehát megadták.
Sajnos Magyarországon egy 15-16 éves diáknak sem sok lehetősége van bármit is melózni. 18 év alatt meg főállásba sem engedett menni.
Jobb lehetőségek híján 2005 –ban életem első komolyabb melóját elvállaltam. Nyáron a dög melegben, kint a pusztában kukoricát címereztem. Úgy képzeljétek el, hogy külön 2 buszt indítottak az emberekkel, s mint a heringek úgy utaztunk. A tűző napon dolgoztunk, s hosszú nadrágot és inget kellett viselnünk, mert a kukoricalevelek tudnak ám vágni! A kezdés 7:30 körül volt reggel, így már 6-kor kelnem kellett. A kukoricaföld pedig végeláthatatlan. Baromi hosszú.
Napközben volt egy kis pihenőnk a mező szélén, ha végigértünk egy-egy sorral. Ott ültem a poros Földön, s a melegtől huggyá főtt italomat kortyolgattam. A táskánkat egy halomba hánytatták velünk össze, szóval féltem, hogy meglopnak stb. A második napra már fagyasztott italt vittem, ami napközben csak kiolvadt, s nem felforrt. Egy övtáskát erősítettem magamra, amire az irataimat/pénztárcámat és egy kis üveg flakont raktam. A WC meg természetesen a bokros rész volt a tábla szélén.
A pozitívum annyi volt, hogy összekerültem egy lánnyal, akivel a kézimunka közben nagyon jól és órák hosszat elbeszélgettünk.
Remek XXI századi diákmunka volt. Életem első próbálkozása, s helyt álltam. A legjobb pedig a legalulról kezdeni, mert onnan könnyű felfelé lépni.
Az elkövetkező évben az érettségire készültem, s nyáron meg csak henyéltem többnyire. Pár nap munka azonban még is becsúszott.
Egy műanyagalkatrészeket gyártó cégnél a szalag mellé kerültem. A Samsungnak gyártottunk DVD tokot, kapcsolókat, nyomtató előlapot, TV kereteket stb.
A munka betanulása 5 percet sem vett igénybe, s 8 órán keresztül ugyanazt a monoton egy mozdulatot kellett elvégezni. Az agytevékenység totális halála volt ott!
4 éjszakát folyamat ledolgoztam egymás után, s úgy éreztem az IQ-m a mélységbe süllyedt. Az úgynevezett munkatársaim buták voltak nagyon. A kedvencem mikor egy fogatlan cigány bácsi (legalább dolgozott) a targoncán ki-be vitte a termékeket, s közben végigkáromkodta az egész éjszakát. A következő ízléses szövegeket hallgattam: A kurva anyját stb. És utána egy szintén hasonló karakterű néni oltogatott engem a munkafolyamattal kapcsolatosan. Elismerem, hogy az adott gyártást jobban értette, hiszen ő dolgozik ott naponta, de én meg nem vagyok hülye!
Másrészről pedig annyi unott és negatív embert még nem láttam egy rakáson, mint ott és akkor. És a dolgozók egyáltalán nem voltak még csak barátságosak sem. Utálták a diákokat, mert féltették a saját munkájukat. Én nem tehetek róla, hogy a jó magyar állam adókedvezménye szerint a cégek szeretik a diákokat. Pl a fehérvári Tescoban több tanuló dolgozik, mint teljes főállású felnőtt. Ennyit erről.
A tapasztalataim alapján úgy döntöttem, hogy nem szeretnék hasonló munkát elvállalni. Többre vagyok képes alapon.
2007 szeptemberében egy repülőnapon asszisztáltam. Egyik legjobb diákmunka volt a világon. Komolyan és ügyesen kellett viselkedni. Emberekhez beszélni, információkat adni, sétarepüléshez jegyeket árusítani.
A nap végén pedig egy ingyen utat kaptunk a levegőben. Életem első sétarepülős élménye szuper volt. Továbbá összebarátkoztam egy cuki lánnyal.
2007 – 2008 Bekerültem a Tescoba. Árufeltöltés. Nem a legjobb, de nem is annyira rossz. Munka közben szólt a zene, a vásárlók jöttek a kérdéseikkel ergo ért valami inger. Ám képzeljétek el, hogy a pici szikéket, amivel a rengeteg csomagoló fóliát átvágtuk, magunknak kellett beszereznünk. A cég nem adott ilyet. (Nem oktalan kering a mese, miszerint a Tesco hentesek a saját késeiket használják. Elhiszem)
Volt, hogy a kiszolgáló pultba is beraktak. Felvágottakat és sajtokat kellett kiadnom az embereknek. Sokat bénáztam. Főleg, hogy sok felvágottat nem is pontosan ismertem, s azt sem tudtam, hogy kell beütni.
A Tescoban vásárolt, darabolt és általuk csomagolt sajtokkal nagyon óvatosan! Reggel az első dolgom az volt, hogy át kellett csomagolnom a tegnapi lejáratú sajtokat holnapra. Ennyit a frissen szelt sajtokról.
Karácsony közeledtével a kis Tescoba kerültem, ami egy kellemes és családiasabb üzlet. Ott egész szerettem lenni.
Dolgoztam még a Lidl raktárban is. Hiába, egy német cég, csak német cég. A Tesconál ezerszer jobb helyem volt ott. Iszonyat könnyű és társasági melót végeztem. A megrendelt mennyiséget kellett leszámolni és palettára rakni ízlésesen vagy visszajött árut ellenőrizni, szelektálni. A pakolás közben meg jól eldumálgattunk a többi dolgozóval/ más diákmunkásokkal.
2008 nyarát a vendéglátásban töltöttem. Egy vidéki étterem-panzióba nyári gyakorlat alatt, ám fizetett melósként voltam. Főleg a lakodalmat alkalmával dolgoztam. Szombat délután kettő órakor kipihentem és mosolyogva álltam munkára készen. Indulhatott a terítés. Süteménypakolás tányérokra a dobozokból. Hmm, megkóstoltuk ám a finomságokat. 5 óra után pedig megérkezett a násznép, indulhatott a kiszolgálás. 7 körül vacsoráztatás. Én az italokért, kávékért voltam a felelős, illetve a tányérok összeszedése stb. Sétáltam egész este a vendégek között, figyeltem kinél fogy a sör, ki mit óhajt. Van-e egyéb nyűg, mint plusz kés, vagy kiöntöttek valamit stb.
Pörgős meló volt, de szerettem, mert tele volt élettel és vidámsággal. A nyár végére a lakodalmas dalokat kívülről vágtam. Mint felszolgálok, mi is ettünk a finom hamikból, desszertekből. Ha jó fejek voltak az örömszülők, még nekünk is pakoltak elvitelre is.
A lakodalmak vége megjósolhatatlan volt. Valamikor már hajnali 3-kor véget ért a banzáj, míg máskor még 6-kor sem akarták abbahagyni néhányan a mulatozást. A parti után nekünk le kellett szedni az asztalokat, az elmosott evőeszközöket áttörölgetni stb. így előfordult, hogy reggel 7-re, de akár reggel 9-re értem haza.
Nekem a vendéglátós munka élményt adott, s tapasztalatokat is szereztem. Jó visszagondolni rá.
2009 januárjában az APEH-hez sikerült bejutnom. A diákmunka közvetítő céget folyamatosan izélgettem, hogy milyen lehetőségek vannak, s egyszer visszahívtak, hogy ha holnaptól egy hónapot folyamatosan tudok menni, várnak az APEH-ben. Persze-persze. Igen, ezt is tudni kell a diákmunkákról, hogy ha megadod az szabadnapjaidat, s ők előtte lévő délután hívnak, erősen illik elvállalni a melót. Érezni akarják, hogy elszánt vagy, továbbá soha nem szabad egyet sem lemondani, mert több melót nem fognak adni.
Az APEH-ben dolgozni a legjobb diákmunka valaha! Normális emberi épület, és kulturált – intelligens emberek. Szerencsésnek éreztem magam, s boldog voltam fél éven keresztül ott dolgozni. Az illetékfőosztályon voltam, s főleg nőkkel voltam együtt. Mindenkit egytől egyig megszerettem. Most, hogy eszembe jutottak, hiányoznak az életemből. A munkám többnyire iratkeresésből, adatbázis kutatásból, levélírásból állt. Az első napon egy titoktartási nyilatkozatot rögtön alá is írattak velünk. Jó volt belelátni az illetékkiszabás gyakorlatába, törvényekkel ismerkedni. Az ebédidőben az épületet is elhagyhattuk, kimehettünk boltba stb. A feletteseim elégedettek voltak a munkámmal, én meg élveztem, amit csinálok. Köszönöm, köszönöm!
2009 júliusában kirúgták a diákokat pénzhiányra hivatkozva…
2009 szeptemberében egy hostess munkára jelentkeztem (nem diákmunka), ahova felvettek. A Jean Louis Garraud –JLG kozmetikumát kellet rátukmálni az emberekre. Egy pici standunk volt a Tescoban a kijáratnál.
A telt bevásárlókocsival távozó embereket kellett leszólítanunk, s kezükbe nyomnunk egy dobozt a következő szöveggel: parancsoljon, ez az Öné! Jöjjön velem ide a standunkhoz, s el is mondom, hogy miért is kapja ezt. Utána jött a mese szöveg. JLG kozmetikum egy bevezetésre kerülő márka, amit mi most reklámozunk. A kézkrémből egy picit kellett tenni az emberek kezére, s bemasszírozni azt, közben hinti a betanult szöveget, esetleg dicsérni az ügyfél bőrét. Majd a végén elővettünk egy nagy dísztasakot, hogy akkor nézzük a termékeket. Van nekünk parfüm is, ami 11.900 Forint amúgy, de most csak 8.900 Forint, s a legelején kapott dobozos kézkrém ajándékba jár hozzá. Egyet vagy kettőt szabad adnom?
A lényeg az volt, hogy egy betanult szövegeket személyesen kellett előadnunk, s beetetnünk az embereket, hogy milyen jó üzletet csinálnak a vásárlással. Egy eladás után 1.100 Forint jutalék az én zsebembe bent. A maximum produkcióm (10:00-18:00-ig dolgoztam) 5 db eladás volt. Ehhez pedig kb 15 percenként folyamatosan szólítgattam le az embereket.
Nem tudom, ez a JLG kozmetikum egyáltalán létezik-e még hazánkban, és a minőségről sem tudok nyilatkozni. Mindenki döntsön maga.
2009 október 13-n végre elértem az otthoni munkáim csúcsát. Felvettek egy neves osztrák céghez irodára. A poén annyi, hogy a hirdetés még júniusban volt az újságban nyáron előtte. Én már el is felejtettem őszre, hogy pályáztam oda. A hirdetés szövege a következő volt: agilis urat vagy hölgyet német nyelvtudással keresünk irodai munkakörbe. Az agilis szó jelentését mai napig nem tudom, de gondoltam az biztos én vagyok, s önbizalommal telve küldtem önéletrajzot.
Bekerültem a nagy felnőtt – munkás életbe (21 évesen). Sírtam az örömtől, hogy összejött egy munka, s még csak nem is minimálbér! Nettó 90.000 Forint.
Az idővel megismertem a főnökömet, kollégáimat, a munkamorált stb. Egy fél éven belül a rózsaszín felhők elszálltak. A fenébe ott akartam hagyni a céget. Elkezdtem a munkám mellett pályázgatni, s hazudtam a főnökömnek, miért jövök korábban vagy érkezem később munkába.
Az interjúk egytől egyik csődöt vallottak, mert nem tudtam korrektül megválaszolni, miért akarom otthagyni a jelenlegi – jól hangzó állásom.
Őszinte véleményt nem mondhattam, mert az kiverte volna a biztosítékot. Az indokom annyi volt, hogy a főnököm egy idegbeteg alkoholista, aki úgy bánik az alkalmazottaival, mint a hülyékkel. Sőt nem egyszer mondta is, hogy mekkora hülyékkel kell együtt dolgoznia. Egyszer pedig megfenyegetett, hogy kirúg, ha egy valamit újra elrontok. Szerintetek normális az ilyen ember?
A fenti sorokat nem mondhattam el az interjúkon.
Az idő haladt, s gyomorideggel mentem be dolgozni. Nem tudtam soha előre, hogy a főnöknőmnek milyen estéje volt. Másnapos-e vagy csak szimplán bal lábbal kelt, s már reggel 8-kor hisztériázik.
A másik rossz szokása pedig a cigizés volt. Az irodában az orrunk alatt füstölgött. A tüdőmet és az egészségemet is tönkre akarta tenni! Másfél év itt töltött idő után kezdeti aranyerem alakult ki.
Tudtam, innen mennem kell. A kollégáimmal sem voltam elégedett, nem értettek meg (kivéve egyet), s kiközösítettek, sőt sokszor alám / ellenem dolgoztak. Hánytam az egésztől.
És ekkor jött ez az angliai bébiszittermunka lehetőség. Azonnal felmondtam, s gondolkodás nélkül pucoltam az országból. 2011 márciusát írtuk.
Az utolsó otthoni munkában töltött napomon nagyon rosszul voltam, soha rosszabbul. Szerintem a sok feszültség, a megkönnyebbülés vágya dolgozott a szervezetemben.
És ami azóta velem történt, az maga a csoda. Virulok, nagyon boldog vagyok, s soha jobban! Szeretek élni, szeretem Londont is.
Folyt köv…
Életem morzsái 