Fogadó anyum

Pár napja a londoni életem első fél évén gondolkoztam. Rá kellett ébrednem, hogy a fogadó családomnak nagyon sok köszönettel tartozom.
Mikor idekerültem, nem igen volt pénzem sem, s barátaim meg főleg nem. Senkit nem ismertem ebben a hatalmas világvárosban. Az első héten a lakást nem mertem elhagyni egyedül, annyira megijesztett a sok-sok nemzetiség.
Az angolom sem volt a toppon, s soha nem felejtem el, mikor a fogadó anyum az Oyster kártyáról beszélt nekem. Most már tudom, hogy az Oyster szó osztrigát jelent…anno nem. Az anyuka nem viccelek, azt próbálta elmutogatni, hogyan eszik az emberek a kagylót, hogy megértsem mi is ez a szó. Mit meg nem tett! Sőt, később is volt hasonló eset, mikor mutogatni próbált valamit.
Az első indiai boltosnál a top-up feltöltésem is félig kudarc volt. Nem értették, amit mondtam, én meg az ő borzasztó akcentusukat nem tudtam hova tenni. Mintha nem is angolul beszéltek volna, úgy tűnt.

Térjünk vissza az angol családomra. Az anyuka úgymond felkarolt. Tudni kell, hogy egyedülálló volt, s ő meg én voltunk a gyerekekkel a lakásban. Hétköznap sokszor sokáig dolgozott, s nem tudott időt tölteni a picikkel. Így szombaton mindig elvitte őket kirándulni stb, hogy a minőségi együttlét meglegyen. Ilyenkor engem is nagyon kedvesen invitált.
Így jutottam el az állatkertbe, múzeumokba, farmra, kastélyba, tengerpartra is a kezdeti időkben. Természetesen ilyenkor minden költséget ő állt, szóval ingyen egy csomó helyet bejártam.
Barátaim nem voltak, s még sem éreztem magam egyedül, s nőttek ismereteim is.
Persze én a jóságot szeretem meghálálni, így ha megkért valamire, szívesen megtettem. Például szeretett futni járni, s hétvégén reggel felkeltem, hogy el tudjon menni, míg én ügyeltem a gyerekekre. Ez egy oda-vissza működő láthatatlan megállapodás volt köztünk.
Hétköznap, ha otthonról dolgozott, szerettem vele császkálni menni. Volt, hogy puccos fodrászszalonban, márkás ruhaboltban fordultunk meg.
Egyszer egy papír-írószerboltban naplókat nézegettem vele, de nem találtam olyat, ami tetszik. Mondtam neki, milyenre vágyom, s képzeljétek, pár napon belül a szobámban várt egy!
2011-ben a Karácsonyt Londonban töltöttem. December 25-n reggel ébresztett az anyuka, az ajtóm előtt állt egy tálcával, amin kávé és croissant várt. Az ajtóm előtt egy Mikulás zsák volt, amibe édességet és gyümölcsöt rakott. Majd a nappaliban a gyerekekkel együtt bontottuk az ajándékokat.
 Én egy színházjegyet, kozmetikai csomagot, tollat és karkötőt. Kitett magáért!
Tényleg úgy kezeltek, mint egy családtagot. Hálás vagyok érte!
hála2 (1)A hónapok aztán gyorsan röppentek, megismertem 2012 tavaszára embereket. Elkezdtem késő éjszakába nyúlóan kijárkálni, s ezt ő nem nézte jó szemmel.
Májusban elvitt egy görögországi nyaralásra a gyerekekkel. Életem első repülési élményét is a fogadó anyukának köszönhetem. A British Airwayst volt alkalmam kipróbálni. Az egy hét non-stop velük sok(k) lett, s kétes szájízzel voltam irántuk.
Aztán ő megtiltotta a kijárkálást. Így döntöttem el, hogy otthagyom őket.

Egy dolgot biztosan állítok azonban: kezdőként, egyedül Londonban, s elkezdeni egy új életet, kiváló hátteret és támogatást adott az ő családja. Szerencsés voltam nekik dolgozni több mint egy évet.
Hálával vagyok tele és nagyon köszönöm!

Advertisements

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s