Libegős és egyebes nap

Hello Október. Már ősz derekán vagyunk mindjárt. Nem vártalak, nem tagadhatom. Meleget és jó időt szeretnék. Ez a hónap nem lesz túl pörgős, már ha azt nézem, hogy két hét iskolai szünet előtt állunk, amire nem vágyom. Angliában a legjobb diáknak lenni, minden 6 iskolában töltött hét után minimum 1 hét pihenés jön. Magániskolák tanulói pedig még kevesebbet járnak suliba, minek? Így is túl okosak…

Most már beszéljünk jó dolgokról. Remek vasárnapom volt. Ráébredtem, hogy az élmények visznek előre, s ha történik velem valami. Olyan hatást gyakorol rám egy kis kirándulás, császkálás, mintha egy boldogság injekciót kaptam volna. Mosolygom és szebbnek látom a jövőt tőle.
Szomjaztam már egy ilyen napra, hiányzott. Köszönöm.
Reggeltől estig a barátnőmmel voltam, akivel mindig jól érzem magam. Nekiindulunk egy napnak program nélkül, s tök jó dolgok sülnek ki belőle.
A templomban indítottunk vasárnap, mert régen találkoztunk már kedves barátainkkal, s régen ettünk finom ebédet velük. Mindig kedvesen fogadnak, beszélgetnek velünk. A templomnak a kisugárzása kellemes, nem azért mert annyira szép, de még is. Mindig olyan jókedvűen és mosolygósan távozom. Mindig el tudom mondani, de jól éreztem magam! A szívünk hálával telt meg, s Istenhez közelebb kerültünk.

ecsImgAN97594051-5895775939

Vízisíelő srác, háttérben a Kristály épület és a libegő

A folytatásban Kelet-London felé utaztunk, az Emirates Libegőt próbáltuk ki. A Siemens cég egy Kristály nevű épülettel képviselteti magát a libegő mellett. Oktató centrumnak is nevezhetnénk, ahol jövőbelátó és még meg nem valósult terveken, célokon volt a hangsúly. A bolygónk népességének várható növekedését, az otthonaink és életmódunk változásait megtekinthettük. Egy jövő kisfilm mutatta be a jóslatokat, várakozásokat. A tervek szerint egyre magasabbra építkezünk, s egyre környezettudatosabban, a természet energiáit felhasználva. Önfenntartó lakásoké a jövő, amit virtuálisan mi is építhettünk. Továbbá otthonról fogunk dolgozni, mert állítólag ez szociális életünkre pozitív hatással lesz. A szomszédunkat többet tudjuk látni, találkozni és beszélgetni stb. A kivetítő a falon/üvegen lesz, amit megérintve beugrik/kivetítődik a képernyő. A hűtőből kifogyó terméket azonnal megvesszük online, autót is bérelhetünk könnyedén stb.
Itt te is láthatod a Siemens videót:


A széndioxid kibocsátás drasztikus csökkenése várható, a zöld városiasodás lesz a divat. Én örülnék neki és kíváncsi leszek, de amíg ennyi és ilyen sok autó/teherautó megy az úton, elképzelhetetlen.
Összességében egy sokkal modernebb, technikailag korlátozottabb, ám tisztább levegőjű városban kellene élnünk 15-20 éven belül.  Hajrá! Hajrá!

the_o2_arena_london-wide

És utána a libegőnél álltunk sorba. Hamar mi következtünk, s az Emirates cég által egy egyedülálló – londoni élményben volt részünk. A magasban a Temze felett elsuhantunk. A kilátást a Canary Wharf irodaházai, a City airport, az O2 aréna nyújtotta. Élveztem a kis utazást.
Az O2 arénába is besétáltunk, ami igazán meglepett. Nem egy nagy koncerthelyszínről van itt szó csupán! Egy kisebb pláza is megbújik az épületben, ahol éttermek vannak egymás mellett. Gasztronómiai utca. És a helyek dugig voltak, sőt mindenhol sorban álló emberek várták a bejutást. Mintha nem lenne máshol étterem Londonban. Volt élet szépen.
Ha pedig jóllaktunk, egy IMAX mozi is rendelkezésre áll az épületben. És ha még ez sem elég, a brit zenei múzeum is az O2-ben van. Este pedig koncerten is részt tudunk venni. Kell több dolog?

Késő délután egy találkozón jártunk, ahol egy orosz-német sráccal volt alkalmunk németül beszélni. A végén az lett, hogy mi angolul kérdeztünk, s ő németül válaszolt. Így jobb volt a kommunikációnk, mert én németből köpni-nyelni nem tudok jelenleg. Vielen Dank!

Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm! Kellett már egy ilyen nap!

Advertisements

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s