New York: Kaják

Még nem beszéltem az ételekről, miket is fogyasztottunk New Yorkban.
Terjed egy szóbeszéd, miszerint hatalmas adagokat adnak a burgerosnál, óriási húspogácsát raknak a zsemlébe. Ez mese! Nem találkoztam ilyennel sehol sem.

hotdogos

Hot dog árus New Yorkban

Az utcai árusok igen népszerűek. Hot-dog, bagel, burger, kebab, amit szeretne az ember. Az árak pedig: 1 dollártól kapható a „meleg kutya”, a burgerok kb 4 dollártól (sült krumplival együtt) mozognak. A kebab és hasonló ételek az 5-6 dollárt is ütik, de többe is kerülhetnek.
Az árak függnek még a bodé helyétől is. A Centrál park mellett, körül és bent drágábbak, mint az eldugott utcákban és kevésbé felkapott helyeken.
Egyik reggel tojásos-kolbászos bagelt vettünk (3,5 dollár) az utcai árustól. Nem sajnálta az anyagot, jól megpakolta és finom is volt.

Tartózkodásunk alatt többször jártunk a KFC-ben, ahol taco szendvicses ennit kóstoltunk meg.

McDonalds_Times_SquareA Mekibe (minden üzletük non-stop nyitva van) is beugrottunk egyszer, mert kíváncsi voltam a sajtbugerre (1,7 dollár). New Yorkban stílusosan sárgába csomagolják a burgert, s a mennyiség nem hatott meg. A sült húst majdnem nagyítóval kellett megkeresnem benne.
A kiszolgálás érdekes. A pénztár felveszi a rendelést és fizet az ember. A blokkon egy sorszám szerepel, aminek számát a kiadási pult kijelzőjén kell figyelni. Elég lassú a tempó, szokatlanul sokat kell várni. Angliában és Magyarországon jobb a kiszolgálási sebesség.
Mint ex Mekis dolgozó azonnal észrevettem, hogy Amerikában engedik a műköröm viselését, de a festett köröm is megengedett. A hajháló sem kötelező. Itt az EU-ban szigorúbbak a higiéniai előírások, úgy találtam.

donking_donutA törzshelyünk a Donkin Donuts volt. Szinte minden nap betévedtünk egy italra, donutra is. Akció keretein belül 6db-t 4 dollárért tudtunk venni. A kávés – jeges italok isteniek voltak, a Starbucks-t kisujjból lekörözik. Volt, hogy reggel is a Donkinben indítottunk.
Magyarországon a 90-s években, a nyugat nyitás időszakában Budapesten voltak Donkin Donuts-ok. Én ezt vidéken nem éreztem, így nem hiányoltam az üzletet. Nekem újdonság volt.

Mexikói kávézóba is benéztünk, reggelit illetve finom süteményeket vettünk.
Továbbá sok-sok pizzát ettünk, aminek egy szelete 1 dollártól indul.
Néha helyi kifőzdében ebédeltünk, 5 dollárért dugig lehetett pakoltatni egy nagy dobozt. Egy másik helyen súlyra ment az étel. Húsok, tészták, gyümölcsök stb abból és amennyit akartál, tehettél. A kasszánál megmérték a tömeget, s árat mondtak. Egy ilyen helyen hagytam ott 12 dollárt, de nagyon isteni és meleg dolgokat ettem, amiből ebéd és uzsonna is lett a mennyiségből adódóan.
Utolsó napok egyik reggelén olasz kávézóban omlettet reggeliztünk.
Atlantic Cityben az 5*-s hotel éttermében 10 dollárért degeszre ettük magunkat minden jóból.

Five Guys

5 guys belülről

A 5 guys nevű bugerost is kipróbáltuk. Állítólag jó nevű hely és különböző díjakat kapott ár – értékre, vásárlói elégedettségre. Ami szimpatikus volt, hogy én dönthettem el egy lista alapján, mit akarok a burgeromba. A kiszolgáló srác pedig a ’megzabálnálak, de iszonyat helyes vagy’ kategóriába tartozott.
A burger jó volt, de nem óriási nagy, a sült krumpli viszont csapnivalóan szar.

Végezetül megemlítem a kedvenc kávé eladómat valaha. Egy szemüveges srác dolgozott New Jerseyben a vasútállomáson. Reggel és meleg lévén, egy jó nagy adag jeges kávét szerettünk volna. 3 dollárért árulta. Eleve szimpatikus volt, de mindig volt pár kedves szava hozzánk. Kérdezte, hogy diákok vagyunk-e, mi újság, honnan vagyunk stb. A 3. nap mikor meglátott, már kérés nélkül adta az italunkat. Megjegyzett minket, s maximális vásárlói elégedettséget váltott ki nálam. Az utolsó alkalommal még biztonságos repülő utat is kívánt nekünk! Hiányzik a kávéja és személye!

Zárásképpen egy furcsa amerikai dolgot említenék meg. Az úgynevezett rejtett-csalós Áfát hoznám szóba, ami törvényes. A lényeg: a vendéglátóhelyek nem kötelesek az áraikban feltüntetni (megadni) az Áfát. Ha például a Subway azt reklámozza, hogy 4 dollár egy menü, az áfa nélkül van! Rendelsz, fizetsz, s nem érted, miért több. Pont egy ilyen alkalommal világosított fel minket az eladó, hogy az áfa kérem szépen, igen, hozzájön. Figyelmesen és körültekintően a vásárlásokkal…
Én EU-s fogyasztóként ezt becsapásnak éltem meg. Az ár nem az – az ár, amit valóságban fizet az ember.
Megnyugtatásképpen mondom, hogy az utcai kis bodék, neve sincs burgerosok, és minden kicsit is feketén működő üzlet, nem fog áfát felszámolni. A városszéli pizzázóban, ha az van kiírva, hogy 4 dollár, akkor annyit is fogsz fizetni. Csókoltatóm a be nem jelentett alkalmazottakat dolgoztató helyeket.

Összességében jó sok szemetet ettünk, s mellé undorító méreg kólákat ittunk. Meg is fogadtam, hazaérkezésem után minimum fél évig nem fogyasztok cukros – mű italt. Ja, és azt gondoltátok volna, hogy a boltokban olcsóbb a kóla, mint az ásványvíz?! No comment.

Advertisements

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s