New York: Staten Island

Örülök, hogy ma végre géphez értem. Az amerikai beszámolók igen nehezen jönnek, s még annyit szeretnék írni.

Most New York számomra legkedvesebb részére kalauzollak el titeket. Staten Island az a hely, ahol szívesen laknék, ha Amerikába kéne költöznöm.
A sziget egy 20 perces komputazással közelíthető meg dél-Manhattanből indulva. A komp teljesen ingyenes és félóránként jár kora reggeltől éjfélig. A kompozást még akkor is ajánlom, ha a szigetre nem is vagytok kíváncsiak, hiszen remek kilátást lehet élvezni Manhattanre. Illetve a Szabadságszobor is jól látható róla.

view-from-staten-island-ferry

Manhattani kilátás a Ferryről

Először egy picit a reggelről írnék, hogyan kezdődött a kirándulásunk. Metróztunk, s a jegypénztárban egy baseballsapkás srác dolgozott. Konkrétan szabadidőt is viselt. Úgy nézett ki, mintha egy kosárlabdameccsről esett volna be a munkára. Ez Amerika.
Reggelinket a Wall Streettől nem messze az épületek közötti kis téren fogyasztottuk el, s a helyi árustól vettük a tojásos-kolbászos bagelt. Nem sajnálta az anyagot. Olcsón, finom meleg ennink volt. Kicsi madarak gyülekeztek közénk morzsákat lesve. Nagyon édesek voltak. Közben a háttérzajt egy ordibáló bácsi adta, aki a telefonba szitkozott és üvöltözött ezerrel, miközben a földön heverő táskájába is belerúgott egyet. Magamban elmondtam egy imát, kérlek Istenem, sose legyek ilyen pénzközpontú és sose boruljon el az agyam pénzügyektől.

Egy rövid sétát követően a komp váróterméhez érkeztünk, ami igen modern. Légkondicionált, ingyenes a WC,s Wifivel is el van látva.
staten-island-ferryA kompozás zökkenőmentes volt, s a sétahajókázás érzését adta. Üdv a Szigeten!
Mi az állatkert felkeresését tűztük ki programnak. Gyalog szerettünk volna oda eljutni, így neki is vágtunk. Itt annyit megjegyeznék, hogy a Sziget nincs rajta egyetlen turistáknak szánt térképem sem. Mi a Googleről vadásztunk le valami vázlatot, ami alapján tájékozódhattunk, de nem ért sokat.
Egy kicsit eltévedtünk, s örömükre egy helyi kisboltba futottunk bele. Gondoltuk, itt biztos segítséget és infót adnak, meg persze kuka meleg volt, szomjaztunk a hideg üdítőre is.
staten islndA bolt egyfajta helyi – nem hivatalos közösségi klubként/kultúrközpontként működött. Ebédidőben pár munkásember ott ütötte el az időt, miközben megbeszélték a világ nagy történéseit. Ez az a hely, ahol mindenki ismer mindenkit, mindenki tud mindent mindenkiről.
Az útbaigazítás a következő volt tőlük: messze van az Állatkert, menjetek busszal. Hé, én nem a kocsihoz szokott tunya ember vagyok! Így a saját érzésünktől vezérelve folytattuk utunkat.
 Egy fekete negyedben kötöttünk ki. A házak előtt csupa fekete ember ült, s az utcán meg folyt a szemét. Na, sikerült olyan helyre tévednünk, ahol bárki, csak turista nem járt még soha.
Pucoljunk, gondoltam magamban, nem érzem a biztonságot. Egy olyan főútra értünk ki, ahol megint csak nem fehér emberek kóricáltak. Fület-farkat behúz, szépen nyugodtam gyalogol stílust vettük fel.
Végre és szerencsénkre egy kicsit testesebb hölgy megkérdezte: segíthetek? Hova akartok eljutni? Echte látta rajtunk, hogy mi nem helyiek vagyunk. Tudjátok, ő adta a legjobb útmutatást. Sőt még egy darabom velünk is sétált a barátnőjével, hogy biztos jó felé menjünk. Emelem kalapom! és köszönjük még egyszer a segítséget!

Időben és épségben eljutottunk az állatkerthez, ami szerda délután ingyenesen látogatható. Életemben először most láttam amerikai hódot élőben. Legjobban pedig az állatsimogatót élveztem.
A komphoz visszafelé az egyszerűség kedvéért a part mentén húzódó utat választottuk. Tévedési arány = 0% volt. A lábunkat viszont megint nem kíméltük. Estére már mindenem fájt.

Mi is tetszett a szigetben, miért tudnék itt lakni?
Staten Island egy nyugodt és a város zajától mentes hely. Ahol az élet nem rohanó tempóban halad. Láttunk szép utcákat is, ahol csodás családi házak álltak egymás mellett. Sőt akár Manhattanra néző lakást is lehetőség van vásárolni. Reggel pedig komppal utazni munkába. Nem hangzik jól?
Aki nem szeret a betondzsungelban élni, továbbá kertes házat szeretne, tökéletes választás a sziget.

Örülök, hogy itt is járhattam!
 

Advertisements

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s