Júniusi hétvége

Üdvözlet júniusban! Hogy szalad ez az év is! Mivel Angliában nem volt eddig különös meleg, a január úgy nézett ki mint az április időjárás tekintetében, így fel sem tűnt, hogy mindjárt a 2013-s év félidejénél járunk. Programok pedig mindig vannak, az nem függ a hónaptól, időtől.
Itt azt sem tudom igazán mondani, hogy kezdődik a nyári szezon, mert semmi extra nem történik ennek kapcsán. Ugyanúgy telnek a napok, nincs rekkenő hőség stb. Maximum Brighton zsúfoltabb, de Londonban tényleg nem érzik semmi változást.
tn_aid7938_20080511184131_456
Ha hétvége van, akkor megyek. A család számára olyan vagyok, mint egy szellem. Néha belibbenek, majd ellibbenek, főleg hajnalban, de legalábbis éjfél után érkezem haza, majd másnap 9-10 körül már újra elmegyek.
Most elmeséltem mi történt legutóbb.
Pénteken egy francia ismerősöm tartotta születésnapját, amire nagy meglepetésemre engem is meghívott. A lánnyal összesen párszor találkoztam, talán egyszer beszéltem hosszabban, de még is szimpi lehettem neki. Továbbá hamarosan Ausztráliába fog költözni, így most volt egy búcsú partija. Én 10 óra után érkeztem a szórakozóhelyre. A társaságban én voltam a kakukk tojás. A többiek mind nagyobbak voltak nálam, s mindenkin sötét ruha volt. Én meg világos nadrágban szőke hajjal beestem. Nem is voltak túlságosan nagy buli arcok, 1 óra előtt már mindenki távozott. Utána elszórakoztattam magamat idegen emberekkel. Táncoltam franciákkal, spanyolokkal, sőt egy amerikai-magyar srác is elkapott, aki Los Angelesben született ugyan, de a 8. kerületben nőtt fel otthon, most pedig itt él Londonban. Kicsit bunkó gyerek volt, hamar megszabadultam tőle. Közben beszélgettem egy szlovák sráccal is, valaki pedig megkérdezte svéd vagyok-e. Fél 2 tájban, nem tudom hogyan, de egy spanyol srácnál kötöttem ki. Vele táncoltam hajnali 3-ig, záróráig. Annyit tudtam meg róla, hogy 29 éves és pénzügyi területen dolgozik, több mint 4 éve él Londonban és 2 testvére van. Egész pontosan pedig Barcelonából valósi. Kikísért a buszra, miközben az mondta nekem, hogy milyen cute girl vagyok, meg majd ha ráérek, találkozhatnánk, elmehetnénk vacsorázni is. A srácban azt tetszett, hogy legalább normális volt. Nem nyomult, nem tapizott, nem hagyott ott a végén, várta velem a buszt, magától elkérte a számom. A minimum szinten jól vizsgázott, ami már haladás! Hajnali 5-kor értem haza
.
Szombaton reggel korán keltem, mivel volt egy plusz munkám plusz pénzért. Utána itthon elkészülődtem, a tesómmal beszéltem skypen. Senkivel nem beszéltem le találkozót. A magyar palacsintázóba vettem utam, mert enni akartam valami finomat, illetve szeretem a tulajdonosokat, nagyon jó fej emberek. Bemenni az üzletbe mindig nagy öröm számomra, mert tudom, hogy milyen kedvesek és vendégszeretőek. Miután elücsörögtem egy jó órát náluk, ettem bolognais crepet, gesztenyepürét és ittam is, sétára indultam. A Green park stationhoz mentem, majd úgy döntöttem, hogy kiugrom Greenwich-be. Úgy szeretem azt a környéket, olyan nyugodt és kellemes, sajátos légkörű városrész. Nem sétáltam fel a parkba, mert ahhoz már túl fáradtnak éreztem magam. Így csak a Temze parton ücsörögtem és zenét hallgattam. Nekem néha szükségem van ezekre a magányban eltöltött órákra, hogy a gondolataim letisztuljanak. 
Este még beugrottam a belvárosba. Szombat lévén és este 9 körül, már ment a ’lányfelvonulás’, részegeskedés egyebek…A mozgólépcsőn egy nő hátra rám esett, csúcs!

Vasárnap korán keltem, mert délelőtti – vallási összejövetelre siettünk. Véletlen csöppentünk a társaságba, de szimpatikus emberek, akik pozitívak és adnak magukra. Lelkileg feltöltődtünk, miközben gyakoroltuk az angolt is, majd velük is ebédeltünk. Mikor elhagytam a templomot egyszerűen annyit mondtam: hu de jó volt.
Délután közepén a Regent’s parkban egy pilates órán vettünk részt. Jó volt a szabadtéren egy kicsit átmozgatni magunkat, s őszintén, ez a pilates dolog elég durva. Kívülről azt mondanád, nem történik semmi extra, de közben meg, aki végzi a gyakorlatokat, az nagyon is érzi az izmait.
Később a magyar misére látogattunk el. Kicsit túl buzgok lettünk mostanában. Este pedig egy meetingen zártuk a hétvégét.

Jól indult a június hónap is, úgy érzem. És még a jó idő is pajkosan kacsingat nekünk!

Reklámok

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s