Egy jó pasi

A múlt hónapban sok-sok rossz dolgot írtam szemét emberekről is akár. A végén úgy zártam a cikket, hogy hiszek a jóban és tudom, hogy vannak jók. Tele vagyok reménnyel és szeretettel újra.
Közben kaptam egy személyes véleményt is, hogy mindig csak fikázom a pasikat. A válaszom pedig a következő volt: ha valaki szép személy, meg fogom említeni a blogomban. Elsősorban pont a pozitív és szép dolgokról szeretek és szeretnék is írni.

jó pasiMa eljött a pillanat, mikor is egy srácról lesz szó, s nem leszek szűkmarkú a dicsérő szavakkal.
A barátnőm által ismerem, de neki is egy ismerőse mutatta be őt. Mikor találkoztam a sráccal, ok, mondom jó.

Az első pillanattól kezdve azonban feltűnt, hogy ad magára. Ízlésesen és divatosan öltözik. Jó érzékkel párosítja a nadrágot a pólókkal és pulóverekkel. Arról nem is beszélve, hogy nagyon sexin tudja magára kötni a pulóvert, amit éppen nem visel. Testtartása egyenes és tökéletes alakja van. A haja rövid, a kisugárzása pedig nagyon kellemes. Olyan férfi, akit nagy valószínűséggel minden nem vak nő észrevenne és felfigyelne rá.

Én először nem fektettem komoly hangsúlyt a vele való társalgásra, míg az egyik találkozón oda nem jött hozzám és el nem köszönt, puszi jobbról-balról, mielőbbi viszontlátásra. Elgondolkoztatott a pillanat. Nem is voltam alapjában véve túl kedves vele, és mégis milyen pozitív választ kaptam. Onnantól kezdve már beszéltem vele, sőt legutóbb pedig elég szépen belementünk egy-két témába.
Sőt, már kezdett is jobban érdekelni a személye, nem úgy, mint akivel járnék, hanem mint ’milyen nagyon normális ember ’akartam megismerni.

A vonzás törvénye mellettünk állt, mert a srác saját magától felajánlotta nekünk, hogy hétfőn összefuthatnánk, csinálhatnánk valamit. Kapva kaptunk az alkalmon.
A nap annyit változott, hogy a barátnőm csak este ért rá, így délután egyedül találkoztam a sráccal. A belváros közelében lévő parkban jártunk. Már előre tudtam, hogy egy jól öltözött, visszafogott mosolyú, szép személlyel leszek. Az első pár perces sétánkat követően olvadoztam. A dolgok, amiket mondott teljesen megerősítették a róla kialakított pozitív képemet.
Imádtam a perceket, hogy egy olyan emberrel vagyok, akit szívesen mutogatna bárki, mert egyszerűen olyan kellemes. A srácot múltkor úgy jellemeztem, hogy úgy hazavinném a vitrinbe és csak úgy elnézegetném napközben.

A parkban volt egy pici piknikünk, továbbá képeket készítettem róla, amint a levegőbe ugrik. Ez a beállás (beugrás) nagy tetszett neki, én meg élveztem, hogy egy drága géppel a kezemben fényképeket készíthetek.
Az estéhez közeledve a belvárosba utaztunk, ahol a barátnőm is csatlakozott hozzánk. A St. James’ parkban kötöttünk ki végül, amíg nem kezdtünk el egy picit fázni.
A srác pedig meghívott minket magához vacsorára. Édes Istenem, nem minden nap történik velem, hogy egy olasz pasi főz rá, s pont Londonban. Nekem ez már magában óriási megtiszteltetés és öröm volt. Tényleg kitett magáért, nagyon vendégszeretően viselkedett és iszonyat kedvesen bánt velünk.
A szobájába is bepillantást nyerhettünk, ami felért egy pozitív sokkhatással. Még soha életemben nem láttam ilyen szépen rendben tartott férfiszobát. Gyönyörűen összehajtogatott nadrágok, tökéletesen fogasra akasztott kabátok, egymásra katonás rendben rakott pólók képe fogadott minket. Tőle nekem, de minden pasinak a Földön tanulnia kéne.
A másik ámulatba ejtő helyzetet pedig a falra kitett képet adták. Valljuk be, hány pasinál van kint Ferenc pápa fotója, egy szent kép is. Premier helyen a testvérével készült közös képe foglalt helyett, de ott voltak a nagyszülei, szülei, s persze a barátnője is.
Egyértelműen egy olyan személy ő, akinek jóságos szíve van, ami szeretettel és kedvességgel is tele van.

A társaságában boldognak és szerencsésnek éreztem magam. Egy ilyen nagyszerű emberrel való találkozás felért most számomra egy lottó 5-s nyereménnyel.

Hálás vagyok a sornak, hogy megismertem őt.

Advertisements

Egy jó pasi” bejegyzéshez ozzászólás

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s