Római hétvége: Kezdetek

A hétvégén Rómában jártam, s most az élményeimről szeretnék majd írni.

Először is kezdjük az elején. Miért Róma és miért pont most? A választ nem tudom igazán, annyi viszont igaz, hogy két éve már, hogy Rómába készülők. A történet ott indult, hogy megnéztem a When in Rome…című amerikai filmet, ami érzéseket váltott ki belőlem. A történet lényege, hogy egy lány kiszedi a szerelem kútból az érméket, amiket pont azért dobtak be az emberek, hogy megtalálják az igaz szerelmet. A varázs szerint pedig, aki elbirtokolja az aprókat, magába bolondítja azok tulajdonosait. Az egyik fő érme nem is pénzt, hanem egy zseton volt. És lám, pont akkortájt a családom pókerezett otthon, így magamhoz vettem egy kék darabot. 2011 tavasza óta őriztem a tolltartómban, vártam az utazást. A pici álmom most így valósággá vált. Május 4-n ott álltam a Trevi kút előtt, és végre a zseton küldetése lezárult.
rómaAngliában május első hétfője munkaszüneti nap, így a hosszú hétvégét kihasználva döntöttünk a dátum mellett. Megvettük a repjegyet, s vártuk az indulást.
A szállásunk egy ismerősöm ismerőséhez volt megtervezve, aki azonban lemondta az akciót kedden…Négy nappal az utazás előtt nem volt hova mennünk Rómában. Itt kapcsolódott be a képbe a Couchsurfing.com oldal, ahova fellépve ezerrel elkezdtem böngészni az embereket, akik jó befogadók lehetnének számunkra. Kedden sikertelenül írtam sok-sok üzenetet, míg szerdán egyetlen pozitív válasz nem érkezett. Tegyük hozzá, hogy az időpont nagyon közel volt, így sokan már foglaltak voltak más vendégekkel. Pozitívan tapasztaltam viszont, hogy mennyien írtak pár órán belül vissza, sőt még elnézést is kértek néhányan, hogy nem tudnak segíteni. Volt, aki felajánlotta, hogy egy ital erejéig szívesen találkozna velünk, vagy csak éttermet javasoltak, ahova érdemes lenne elmenni.
Az illető, aki igent mondott ránk, nagyon lazán kezelte a dolgokat. A pár soros levelemre mosolyfejjel visszaírta, hogy oké lányok, jöhettek, itt a számom hívj, ha gondolod, és még Facebookon is felvett.

Nem is tudom milyen érzések voltak bennem…egy közel 40 éves ismeretlen – olasz férfi lakásában pár napot eltölteni, háááááttt. De mindig pozitívan és bizakodóan álltam a dolgokhoz.
Szombaton a megadott címem és időben vártuk a vendéglátónkat. A barátnőm mondja nekem: mi nem vagyunk teljesen normálisak, azt ugye tudod?…
Így indultunk neki a szuper kis hétvégének. Két ’nem normális’, szőke lány a köztudottan heves vérmérséklettel rendelkező pasik világában…

Reklámok

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s