Gyerekkori extrém dolgok

Gyerekekkel élek, s már elég jól ismerem őket. Tudjátok a picik a legkreatívabb emberek, mindegyikük egy zseni. Adsz nekik két darab papírlapot és abból is a legelképesztőbb dolgokat képesek összehozni, vagy hajmeresztő kísérletbe kezdeni.
Igen, néha rosszak is, de most néz vissza a saját gyerekkorodra. Te egy tündér voltál?

Anyu, nem én voltam 🙂
fiu_tenyer
Múltkor feltették nekem a kérdést, mi volt a legextrémebb dolog, amit eddig csináltál. Hát, még nem másztam sziklát, nem ugrottam le a magasból, sőt görkorcsolyázni sem tudok. Így a lista eléggé üres. Ám, ekkor beugrott egy gyerekkori kép!
Négy éves korom körül úgy éreztem, hogy túl rossz a frizurám. Saját magam fodrásza akartam lenni, s valami extrém újítást vinni a napjaimba. A hajam két copfban volt bekötve, s én megfogtam az ollót és tövig az egyik oldalon levágtam a copfot. Sajnos nem emlékszem a szüleim reakciójára, de majd rákérdezek náluk. Biztos nagyon örültek nekem.
(ezt a történetet nem szoktam a gyerekek előtt mesélni, nehogy ötleteket adjak nekik)
A saját magam átfrizurázása már azt mondom, hogy extrémebb dolog volt. A mai napig amúgy nem értem mi a volt a belső indíttatásom.

A másik eset is kicsi koromban történt velem. Egyik délután az óvodában úgy döntöttem, hogy megviccelem az óvó néniket. Elbújtam olyan szépen és jól, hogy engem keresett az egész intézmény. A takarásban lévő kerítés és a bokor közé bepréseltem magam, s türelmesen ültem és vártam, hogy teljen az idő. A bokrot ugyan többször megzörgették, s kiabálták a nevemet, de én nem reagáltam. Nem tudom mennyi idő múlva (gyerek lévén 1 óra várakozás is sok) mosollyal az arcomon előmásztam, hogy hello!
Az esetért nem pofozott fel senki, én meg jó poénnak gondoltam.
Ennél már csak az lehet jobb, ha valóban meg is tudsz szökni az oviból, ilyen példát is hallottam már.

Egy a lényeg, élményekkel gazdagodva és egészségesen felnőttünk. 

Reklámok

Gyerekkori extrém dolgok” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Zita szerint:

    Én ugye megszöktem az oviból:D Egyszer megettem egy mágnest, mert kíváncsi voltam, hogyha odatartok egy másik mágnest, akkor vonzani fogja-e azt ami a gyomromban van 😀 megittam a sampont, mert jó illata volt és kíváncsi voltam az íze is olyan-e. beraktam a macskát a mikróba. tartottam pár napig csigát, sünt, verebet meg mindenféle állatot, amit meg tudtam fogni. felmásztam a tetőnkre. beszöktem más kertjébe rendszeresen és megettem a cseresznyét. parázzsal tetkót égettem magamnak. megszöktem a napköziből. szétvágtam anyám ruháját és abból varrtam babaruhát. elvittem a nyulunkat a játszótérre és beástam a homokba. kiszedtem a piócát a patakból és azzal ijesztgettem másokat stb.

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s