Frei Tamás: A bankár

Tavaly az év végén megvettem e-köny formájában Frei Tamástól A Bankár című könyvet.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én szerettem a 90-s években vetített Frei dossziékat, mostanság pedig Facebookon követem az ő kiírásait. Így mindenképpen érdekelt a könyv is, sőt eddig csupa jó véleményt hallottam a műről.

A hideg, zord időben a napokban nem volt kedvem kimozdulni, így elővettem az e-olvasómat, s belevetettem magam a sorokba, hagytam, hogy vigyen magával a történet.

Az indítás nagyon remek, már rögtön az első pillanattól kezdve izgalmas a cselekvény, várjuk és várjuk a további szálak kibontakozását. Egyszerűen elkezdjük falni a könyvet, mert érdekel minket, hogy mi fog ebből kisülni. Az események pedig egész elképesztő fordulatokat tudnak venni, hihetetlen jól megírt a könyv.
Nyugodtam állítom, hogy A bankár az, ami eddig legeslegjobban tetszett az általam valaha olvasott művek közül.

Nos, mi is tetszett legjobban a történetben?
Először is rendkívül izgalmas, s olyan világba is betekintést kapunk, amiről eddig nem volt sok elképzelésünk. Legyen itt szó a pénzügyi spekulációról, fekete üzletekről, személyes zsarolásoktól is. A könyv nem mentegetni akarja a politikusokat, csak segít jobban megérteni őket. Tudomásul kell vennünk, hogy Magyarország eléggé kiszolgáltatott, pici hely. A politikusaink keze sokszor meg van kötve, egyszerűen olyan feltételeket támasztanak nekik a nagyhatalmak, hogy nincs választás.

A másik tény pedig, hogy a világ pénzei, befektetései pár óriás cég irányítása alatt állnak. Egyre kevesebb ember dönt egyre nagyobb összegekről. Így, bizony könnyebben ki lehet kezdeni egy országot, tönkretenni egy gazdaságot. Emberek élete lesz egyre nehezebb, miközben a vállalatok vezetői milliárdokat kasszíroznak egy-egy üzleten. A dolgok hátterében pedig állhat akár személyes bosszú is, nem tőrödbe az átlagemberekkel, a ’mocsárral’, „akik oda mennek, ahova mondják nekik”.

A könyvben egyszerre van jelen a valóság, a tények, a világ lehetséges történései, s mindez jól fel van turbózva egy kis összeesküvés elmélettel is.

Frei Tamás regénye egyszerűen zseniális! Csak ajánlani tudom, hogy olvassátok el.

Reklámok

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s