Kiengedtük a gőzt

Egy hét úgy néz ki az életemben, hogy hétfőtől péntekig a családnak dolgozom, majd pedig a szabad hétvégéimen a Mekiben nyomom a műszakokat. Szerencsére azonban, hétfő este szabad vagyok. Így a hétvégi lazításokból hétfői lazítások lettek. Ez a pihenő időszak az életemben jelenleg.
A barátnőmmel pedig elkezdtünk szaunába, gőzfürdőkbe járni. Fellendítjük egy kicsit a fürdőzési kultúránkat.
A múlt héten egy igazán érdekes helyre mentünk el. Egy elhagyatott sikátoros részén a városnak, egy lepukkant épületben működik egy kis komplexum. Jó kezdés, mintha Magyarországon lettünk volna, s időben visszautaztunk 30 évet. A hely állapota és a körülmények ezt sugározták. Kell egy kis változatosság, élménynek élmény volt.
Volt pár gőzkabin különböző hőmérsékletekkel.
Az érdekesség abban rejlett, hogy az egész ilyen félig nyilvános fürdő volt. Konkrétan a gőzfürdőben voltak ilyen ágyak (fém, kórházi toló ágyra emlékeztető), amire az emberek egyszerűen felfeküdtek, s szivaccsal elkezdték dörzsölni magukról az elhalt bőrsejteket. A víz pedig egy slagból jött, mintha csak otthon falun a papáméknál locsoltunk nyáron… a hangulata az egésznek olyan volt. 🙂
A szivacsok pedig közös használatban voltak, miután valaki végzett továbbadta. Elnézést, de én nem fogom másnak, egy idegennek a cuccait használni, amit már előtte x ember mégy ugyanúgy használt. A fürdő szett tartó pedig egy eldobott, üres nagy ételes műanyag vödör volt.
A zuhanyzó rész pedig egyben volt a kajálóval, szóval te ott ettél, tőled meg két méterre valaki a haját mosta.
Gondolhatjátok, hogy itt aztán főleg egy angol vendég nem volt. Csak pasik voltak, mi meg két fehér fiatal csajszi ott közöttük, hát már megint jó kis helyre jutottunk. 🙂
Nem bántam meg, hogy elmentem. Jó kis kaland volt a hely, jókat nevettünk magunkon, hogy már megint hol kötöttünk ki. Meg egy kicsit nosztalgiáztunk, ha a felszereléseket és a környezetet nézzük. 🙂

Most hétfőn pedig egy jó nevű élményközpontba látogattunk el. Igen, a színvonal rögtön más volt, mint egy hete. A jacuzziból úgy kellett minket kiimádkozni, ott döglöttünk benne órákat konkrétan. Közben néha beültünk a szaunába, majd vissza. Nem volt tömeg, pont jó volt.
Édes kis semmittevéssel pihentük ki, akarom mondani gőzöltük ki a múlt hét szorgalmas napjait, fáradalmait.

Advertisements

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s