Mama mesél: Kerti kútunk készítésének története

A mami kertjében áll egy kút, aminek nagy hasznát vesszük otthon. Nyáron és száraz időszakban a nővények locsolását onnan oldjuk meg. A minap a mamit erről kérdeztük, aki átszellemülve kezdte el nekünk a történetet mesélni. A beszédében újra megelevenedtek a régi események.

A Öreghegy (Székesfehérvár egy része) tetején levő bányatóból hordták annak idején a vizet vödrökben, hiszen vezetékes vízhálózat akkor még nem volt kiépítve. Volt mikor félúton hazafele megbotlottam és kiborult a „rakomány”, fordulhattam vissza, hát nem egy kellemes élmény volt – mesélte a mami.

A kútépítés kezdetei:

A dédmamán pénzt gyűjtögetett, s a piacon (ahol rendszeresen árult, megteremtve a mindennapi betevőt) az információkat is beszerezte és megtörtént az elhatározás: kell egy saját kút. A házhoz minél közelebb szerette volna a kutat, hogy ne kelljen már annyit sem cipekedni.
A  közelben élt egy idős mérnök ember,  aki értett az efféle dolgokhoz, így őt kérték meg, hogy térképezze fel a terepet. Hozta is a meglevő műszereit, munkához látott és megállapította, hogy a kiszemelt terület (a házhoz közel eső földrész) alkalmatlan a vízforráshoz, pedig már vagy öt-hat méter gödröt ástak ott…, így feleslegesen. A mérnők járkált a kertben és hopp, egyszer csak boldogan megszólalt. Itt van egy megfelelő hely, mert a föld alatt mélyen vízér van. Az itt kiásott kútból sohasem fog kifogyni a víz, amíg világ a világ – mondta.

Az eltelt évtizedek alatt pedig valóban bebizonyosodott az igaza. Akármilyen szárazság és csapadékmentes időszak volt hazánkban, a kútban mindig volt víz.

A dédmami szintén a piacról szerzett infók alapján, valami úton-módon (nem volt telefon és egyéb) felvette a kapcsolatot egy Szabadbattyánban élő jó hírű (kis termetű és nagyon ügyes fiatalember) kútásó szakemberrel.
Ne felejtsük el, hogy minden szakmának megvannak a saját szakemberei, mesterei! A kútásásnak pedig külön megvannak a csínjai-binjai és veszélyei is.
A kútásó fiatalember jött és megkezdte a munkálatokat. Két csigát (emelőszerkezetet) állítottak fel, amely a több méteres mélységben kitermelt föld felhozatalára volt hivatott, de ebben szállt alá a munkálatokhoz a mester is naponta. A mama és a komaasszony fia voltak  a „csigázók”. Egész domb mennyiségű földet termeltek ki naponta, aztán kitalicskázták az akkori földes dűlőút szélére járdakészítésre hasznosítva. 
Ásott a kútásó szorgalmasan a kis rövid nyelű szerszámával lent a mélyben. Egy alkalommal azonban meg kellett szakítani a munkát, mert értesítették, hogy azonnal menjen haza, mert a pár hónapos kisfia nagyon rosszul van. Valószínű asztmás lehetett, és mire ő hazaért, meghalt fulladásban a gyermek. Ez a haláleset árnyékolta be a kútásást.
Később a munka folytatódott, s egyszer csak elérte a 12 m mélységet a gödör, és megcsillant a víz, volt is nagy öröm! További mélyítés majd talán a munka legveszélyesebb szakasza következett.
Én nagyon izgultam végig. Nem lehetett elrontani a vödrök felhúzását, mert ha visszazuhant volna, végzetes lehetett volna, a mester életébe kerülhetett volna – meséli mami.
A kútásó ember azonban mindig biztatott minket. Ne féljünk, csak figyeljünk nagyon oda. (Érdekes elképzelni, ahogy az emberke le-fel menetkor bekuporodott a vödörbe, s alászállt a mélybe. Tényleg nem lehetett erős testalkatú, hiszen hogyan fért volna el különben a vödörben – szerk.)
Később a megvásárolt betonból előre gyártott kútgyűrűk behelyezése következett. A mester lent volt a gödör mélyén, és onnan irányitotta a súlyos monstrumokat elhelyezését. A csigák kezelése így még nagyobb figyelemösszpontosítást igényelt.
Drótkötelekkel erősítette  a csigára a szakember a gyűrűket. Először ő „alászállt” és utána indult a nehéz betoncső alakú tárgy, amit ő igazított a helyére a mélyben. A betoncsövek az esetleges kútbeomlások megakadályozását szolgálták. Négy gyűrűt eresztettünk le, amik egymásra kerültek. Közben meg csordogált a forrásvíz, tellett a gödör.
(Egy kisebb stresszhelyzet volt az biztos. A mester a mélyben, a gyűrűk is utána, közben pedig a telt vödröket húzkodták ki, hogy ne tudjon túl magasra emelkedni a vízszint – szerk.)
A munkálatok közben minden este gondosan letakartuk a gödröt baleset elkerülése miatt – mondja mami.

A betongyűrűk rögzítése után kezdődött a kútnak a téglával való kirakása. Semmi kötőanyag nélkül, megfelelő mesteri mívességgel és gyönyörűen rakta a vödörben leengedett téglákat a kút falához a mester. Mindezt terpeszállásban hajoldozva végezte az 1 méternél nem nagyobb átmérőjű kútban.
Így elkészült a kút nehezebb része, én nagyrabecsült szemmel vettem szemügyre. Valóban remek munkát végzett a mester, mert azóta is, azaz 1943 óta is stabilan áll! – meséli mami. 
Közben a mérnök ember is jött terepszemlére, figyelemmel kísérte a munkát. Nagyon boldog volt, hogy az előrejelzése jó volt, azaz jött a talajvíz.

A záró munkafolyamatként a kútház ráhelyezés következett, amit szinten előre legyártott elemként már megvásároltunk. A kútház nagyon nehéz volt, a környékbeli férfiakat összehívtuk segítségül. Természetesen a kútásó irányította ezt a műveletet is. Izgalommal figyeltem az eseményeket – mondja mami.
Sajnos itt egy kisebb baleset történt, ugyanis megbillent a szerkezet és a papa alsókarjára csúszott. Volt egy kisebb riadalom. A papán pedig hatalmas fájdalom lett úrrá. A gyárból hívtak autót, hogy elvigye a kórházba. Szinte „összelapult” az alkarcsontja mindkét kezén. Az orvos megvizsgálta, meg is röntgenezték.  Csak az igazi Isteni csoda hatása, hogy nem tört el a kéz – vélte az doktor. Ám a papa így is jó pár napig nem tudta használni, oly annyira, hogy a nagyi etette, mosdatta, öltöztette. Kereset kiesés következett be (hol volt még akkor táppénz), de ez volt a legkisebb.

Így készült hát el a kert egyik állandó és hasznos dísze!

Szomszédok is ásattak kutat, de  kevés víz mennyiség miatt lakattal zárták, csak saját  használatra volt elegendő, de hozzánk többen is jöttek vízért – mondja mami.
A vízminősége nem a legjobb, nem ivóvíz, ám főzésre (vízforralás miatt meghalnak a bacik), öntözésre, permetezésre, mosakodásra, állatok itatására megfelelő volt. Mosáshoz azonban hasztalan volt, mert túl kemény a víz, s kicsapódott benne a szappan.

Így ruhatisztításhoz továbbra is a felfogott esővizet használtak. Azokban az időkben mesélte a mami- jött egy felhő, s már esett is az eső. Ilyenkor minden „hadrafogható” ember fogta a vödröket, lavórt, hordót és szaladtak a szomszéd palatetős présházhoz, hogy felfogják az esővizet, ami anno nagy érték volt.  A mi nádtetős házunk nem volt alkalmas vízfelfogáshoz, mert a nád megszínezte a vizet – emlékezik mami.

 A későbbiekben még is felmerült, hogy a kutat betemetik, de szerencsére a mami „harciasságának” köszönhetően ez nem történt meg. Mi örülünk, hogy még ma is használható a kút, ami igazán hasznos és biztos vízutánpótlást nyújt öntözéshez.

 

 

Reklámok

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s