Tambá

A napokban minden ok nélkül hirtelen eszembe jutott egy régi tanárom. Remélem jól van, s nem azért került gondolataim előterébe, mert valami baj történt vele. 

A tanár, aki a fejemben járt, nem mást mint Tamás bácsi, vagy ahogy mi anno hívtuk Tambá. Lerövidítettük egy kicsit a nevét és így terjedt el a diákok körében. És tudjátok mit tanított? Testnevelést.
Na, egyet rögtön tudni kell rólam, utáltam a testnevelést. Szívből utáltam az egészet. Soha nem voltam jó kötélmászásból, talajtornából, gyűrűből, gerendából sem. Sőt, volt bennem egy kellemetlen szégyenlősség is, utáltam egyszerűen sportpólókat húzni magamra, utáltam futni a többiekkel. A csapatsportokban sem voltam kiemelkedő, sőt egyenesen borzalmas voltam. Édes istenem, hogy én mennyit szenvedtem az iskolai tesi órákon!
 Na, ezek ellenére azonban a kedvenc tanárom, a tesitanárom volt. Igen, Tamás bácsi volt a szívem csücske, nagyon szerettem azt a férfi tanárt.
Utólag örülök neki, hogy egyáltalán nem vágott meg tesiből, mert a hozzáállásomból kiindulva megérdemeltem volna. Egyébként szerintem ő is csípett minket, bár néha olyan passzívást mutattunk. A barátnőimmel a szertárban idétlenkedtünk el az órákat. 
Jövőre lesz 10 éve már, hogy elballagtam az általános iskolából. Az idő repül, mint az őrület.
Tudjátok, nagyon kedvem lenne elnézni a volt sulimba, kicsit nosztalgiázni, s felkeresni a kedvenc tanáromat is. Remélem jövőre meg is valósul ez az álmom.
Egy idézettel szeretnék búcsúzni, amit Tamás bácsi az emlékkönyve írt:
„Bizonyosan testére és így egész személyére nézve tökéletesb ember az, ki több gimnasztikai ügyességgel bír.”
(Széchenyi)

 Oh, de szívesen lennék újra általános iskolás 🙂

Advertisements

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s