Margaten jártam

Egy héttel ezelőtt tombolt a kánikula Angliában. A barátnőm mondta, hogy menjünk el egy homokos tengerpartra. Így Brighton kapásból kiesett, sőt Eastbourne sem volt nyerő. Kérdezem tőle, okés, de hol tudsz viszonylag közel homokos partot. Margate! – jön a válasz.

Nézem a térképen, Kelet – Angliában, Kent tartományban található a hely. Rendben, én nagyon szívesen elmegyek veled, nekem végül is mindegy. Élvezzük ki az utolsó, csodás kánikulával megfűszerezett hétvégét. Vasárnap korán keltünk, majd a vonaton közel két órát zötyögünk, mire meglátjuk a tengert. Valóban szép a part, és szinte üres, alig lézeng egy – két ember. 

Nekem a település úgy lett beharangozva, hogy aranyos hely ugyan, de nyugdíjas. Ne számítsak semmi nagyon csili-bilire, mint ami Brightonban van. Néha kell az, hogy az ember nyugodtabb helyre menjen, nem kell mindig a legfelkapottabbat majmolni.
Nekem tetszett Margate. Van egy sajátos kis légköre, egy csendes hangulata, olyan kisebb görögországi nyaralóhelyet juttatott eszembe. Igen, nyilván lehetne fejleszteni, mert régies, felújításra szorul néhány épület, a parti rész is. Kihasználatlan ingatlanok árválkodnak. Az egész arra vezethető vissza, hogy a turisták által igencsak elhanyagolt a település. Ide már csak az emberek pár %-a látogat el. Bezzeg hely, a legnépszerűbb Brighton szerintem. A többi tengerparti rész ennek a településnek az árnyékában él…
Nem volt tömeg Margaten, így az árak is szerényebbek voltak. És nem kellett sorban állni, az üzletekben nem kellett sorry-zni, mert valakit véletlen meglöktél, ráléptél stb. A Fish and Chipes étkezők viszont tömve voltak, de finomat is adtak.
Egy érdekes, a turistákat eltántorító dolog itt a „furcsa” emberek. Otthon ezeket a furcsa emberek azok lennének, akik a pláza előtt masíroznak egész nap a családjaikkal. A fiataljaik bandázása pedig félelmet ébreszt az idősekben, illetve bárkiben az éjszaka kellős közepén. Na, hát itt Margaten is vannak ilyen furcsa félék, akik többsége illegális bevándorló. Ők diszkomfort érzést adnak az embereknek, amiért nyílván kerülni fogják a helyet.
Semmi esetre sem bántam meg, hogy elmentem Kent tartományba. Megint bővült az Anglia ismeretem, és tényleg kihasználtam 100%-ban az utolsó nyári hétvégét. Továbbá remek kis társaságban is voltam. Színes nyalókát ettem, Fish and Chips-et vacsoráztam és tovább barnult a bőröm is. Nem kell ennél több! 

(A fenti kép tényleg jól szemléltei a dolgokat, régebben virágkorát élte a hely, mára már csak annak árnyéka maradt)

Advertisements

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s