2011-es tervek

Alig indult a 2011-es év, de én már tele vagyok tervekkel. Most itt konkrétan olyan dolgokra gondolok, ahova el szeretnék menni, fel szeretném kutatni, meglátogatni. Tavaly decemberben kaptam egy szórólapot attól az utazási irodától, akikkel Bécsben jártam. Egy kis előzetes ízelítő a jövő évre. Nem kell most nagyon nagy dolgokra gondolni, jó pár egy – két napos kirándulást is szerveznek, ami alacsony költségekkel jár, viszont remek helyekre eljuthatunk a szomszédos országokban. Most itt a farsangi időszakban aktuális a karnevál, a nagyon híres velencei karnevál. Itt van tőlünk egy karnyújtásnyira, el tudunk jutni egyszerűen. Tavasszal pedig pozsonyi, bécsi városlátogatások is az utazási étlapon szerepelnek. Igazi természetszeretőknek pedig, akik egy kis sétától sem riadnak vissza, lehetősége nyílik felkeresni a horvát világörökséget a Plitvicei – tavakat is. Annyi nagyszerű, egy hétvége hosszú kirándulás vár ránk 2011-ben! Aki pedig országhatárokon belül szeretne maradni, szintén számtalan programlehetőség közül válogathat. Úgy gondolom egy – egy alkalom mindenkinek belefér, maximum kevesebb cigit kéne egy adott hónapban szívnia. Tavasz után pedig elérkezünk a nyárba, ami a szabadságolások ideje. Egy igazi szuper last minute úttal, négy és öt csillagos szállodák vendégszeretetét tudjuk élvezni valamelyik tengerparttal rendelkező országban, mondhatni potom pénzért. Törökország és Görögország hotelei tárt karokkal várják a pihenni vágyó közönséget all inclusive ellátással.

A sok lehetőség közül melyiken szeretnénk részt venni? Most ne az akadályokat, hanem a célt vegyük a szemük kereszttűzébe! Képzeljük bele magunkat valemelyik helyzetbe, hagyjuk, hogy végigjárjon minket a vágyódás bizsergése.

Reklámok

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s