Felvi előtt

Eltelt két év, és én újra abban a szituációban vagyok, mint
akkor. A felvételi előtt állok megint, újabb mizéria. A szak, ahova most is
beadom jelentkezésem megfelel a korábbiakkal, azzal a különbséggel, hogy most
már letetettem arról, hogy Pesten fogok tanulni. Nem azért, mintha nem találnék
jó sulikat a fővárosban, csak hát albérletbe oda semmi kedvem sincs menni, meg
az utazás, ha akkor nem sikerült, most már egyáltalán nem erőltetetem. A
nappali tagozattal pedig kicsit úgy vagyok: időpocsékolás már nekem, hiszen az
éveim száma nőtt 2007 óta, és ha most hozzáadom azt a 4 évet még, hát már „vén”
leszek nappalin. Nem az a célom, hogy majd elhenyélek, aztán jól van. Gondoljunk
csak bele, mire diplomás lesz a legtöbb ember 23 év körül van már. Majdnem a
20-as évei felét már eltaposta, és még a tanuláson kívül semmit nem csinált az
életben. Ha akkor állsz neki tapasztalatokat gyűjteni, munkát keresni, mire
eljutsz egy biztos szintre 27 is leszel már. Ott vagy család nélkül, a gyerekkérdés
pedig még szóba sem került, mert nem volt rá se idő, se pénz. Elgondolkodtató
mindenképpen, főleg most, hogy munkahelyek szűnnek meg zsinórban. Így arra az
elhatározásra jutottam, első helyen levelező munkarendben jelölök meg képzést. Lesz,
ami lesz szokták mondani. Hallok negatív és pozitív példákat erről a képzési
rendről. Valaki azzal jött nekem, nem ér majd annyit a diplomám, mintha
alapképzésben lennék. Következő állítás: fogok te azt bírni? Erre csak azt
tudom válaszolni, szerintem nem kevesebb a végzettség, mint nappalin, és láttam
már több ismerőst is, aki így szerezte meg a diplomáját munka mellett, és még
gyerekei is voltak. Nézzük a jó példákat, akik megmutatták, el lehet végezni
így is az iskolát. Miért kell feleslegesen beparáztatni az embert?, majd a
saját bőrömön úgy is megtapasztalom jó fél év múlva. Most viszont figyelni kell
a határidőket, csatolni a dokumentum másolatokat a jelentkezési laphoz, és még
fényképet is csináltatnom kell a diákigazolványhoz, a csekk feladásról nem is
beszélve…

Advertisements

TE MIT GONDOLSZ?!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s